Budapest, 1977. (15. évfolyam)

12. szám december - Krleža naplójegyzeteiből III.

a dunai Kárpát medence Corpus melodiaeját. ö mint zeneszerző nem engedte, hogy magával ragadja a folklór, mert zenei ízlése régimódi, romantikus tévelygések számára túlságosan megbízható szűrő volt. Ö a dallamok és ritmusok anyagát tudományosan aprólékos pontossággal vizsgálta, és amennyiben ezek a motívumok kompozíciói átlényegüléséhez jutottak is, nála a zenei élmény az elsődleges azokban a motívumokban, amelyek individuálisan bartókiak. Vonósnégyeseinek témája olyan, amilyennek valószínűleg hatalmas passzionátus átdolgozás nélkül is megírta volna, amellyel életének nagyobbik felét szenvedélyesen elvesztegette. Azt akarni, hogy Bartókot folkloristává tegyék (ami egyedül érdekelte a folkloristákat a Columbia egyetem körül) nem az a metódus, amely Bartók esetében pozitív eredményekkel járhatott volna. A melankolikus monotónia a hegedű sikolyának tartós crescendójában, amely valamennyi bilincs vad szakításába ömlik át a schönbergi iskola stílusában, igenis „modern" eszköze, amely megigézte, s keretében fellángolt valamennyi ambíciója, hogy hamisítatlan magyar hangja hallatsszék. Vajon megőrizte-é a pásztori „magyar" stílus hiteles primitívségét a költőileg variált románcokban, de antihabsburg-negyvennyolcas politikai mellékzöngével (a magyar hagyományok stílusában Petőfitől Adyig?). Sem cigányos tremolo, se mongol, romantikus illúziók az ősrégi ázsiai eredetről, se irodalmi szintaktikus teóriák az autochton „gatyás" magyar paraszt stílusról nem voltak, hanem cerebrális kombinációk, melyeket a művészi környezet stílusa és módja feltételez, ezek voltak, amelyekben Bartók fejlődött. Novátorként lépett csatasorba, és ez a csatasor ennek a századnak az elején európai értelemben sem kicsiny, sem tehetségtelen. Aránylag elég sokan voltak ezen a zenei rendezvous-n, amely, ami a széles, népszerű tömegmédium sikerét illeti, nem végződött brilliánsan. A lista az ízlés kimerülésének törvénye szerint, de a néger ritmika tömeges előretörése szerint is, az, ami az antidebussyeknek „megszabadulásnak tűnt a zenei korlátokból és teljes szonoris ideálnak", az egész, kompakt demokratikus többség plebiszcitáris akarata lett, amelynek a kongói dobok és fuvolák váltak az egyetlen zenei eszményképpé. A ritmikus konfliktus az afrikai démoni, őserdei szinkópa diadalmas győzelmével végződött, és az, amit a lírai holdfény fanatikus ellenzői, a kései schönbergisták a titkos ősi erőkben és a népi ritmusok folklór mélységeiben kerestek, ma a tömegesített dancing húsává és vérévé vált. Stravinskytől Alban Bergig mindannyian arra törekedtek, hogy a banális, operai, operett melódiát háttérbe szorítsák, és nehéz volna meghatározni, hogy a zenei lázadóknak ez az ízlése nem más, mint úszás az ár ellen, vagy pedig az atonális tömeg úgy sodorta magával őket, mint áradat ragadta magával a szalmaszálakat ? Bartók megőrizte magában az intim hagyományként ápolt természetes hajlamát a szimmetria iránt, és valahányszor az idő önkívületében tartósan törekedett arra, hogy kiterjessze palettáját, hogy megerősítse gammáját, hogy hangosabb legyen koloritjában, mégis melankolikus kádenciájában — au relenti — olyannyira mélyen Duna menti, kárpátian kétségbeesett, hogy semmiféle török, sem ázsiai, sem afrikai, sem román, sem szlovák, sem muraközi szinkópa sem volt szükséges ahhoz, hogy önmagát fölfedezze. Minden egyéb a divat pora, amilyen a Stravinskyalbanbergi experimentumokban mindennapi frázisként jelentkezik. Az, ami voltaképpen megtört vágyainak, megvalósulatlan illúzióinak vagy látomásos álmainak intim világa, ami eszelős zordonsága és panaszos rezignációja között füstölög, az, ami benne sem iskola, sem kísérlet, öt Ady Endre mellett a nemzetközi háborúk drámai szakaszában a magyar művészet tragikus képviselőjévé teszik. Csuka Zoltán fordítása Kassák Lajos: Néhány prózai szó Óbudáról Tíz éve élek Óbudán. Azelőtt jóformán csak annyit tudtam róla, amennyit Krúdy Gyula írásaiban olvastam erről a különös városnegyedről. Ma békés otthonom a Hármashatárhegy lábánál, a bécsi országút partján. Kertünk vége a hegyre kapaszkodik, kapunktól nem messze folyik a Duna, ahova horgászni járok. Ennyi éppen elég nekem, hogy békésen dolgozhassak, és barátaimnak úgy beszéljek a tájról, mint igazi bennszülött. Igaz, hogy ma már kevesebb a romantikája, mint Krúdy idejében volt, de sok mindenért kárpótol engem a sűrű építkezés biztató látványa, a gondozott parkok, ahol gyerekcsapatok hintáznak, labdát rúgnak, és a legkisebbek gondtalan homokoznak. Nem irigykedem Pestre, ez a szűkebb világ megnyugtatóbb a számomra. Örülök neki, hogy megépítették a „Malomtó" bisztrót. Nincs jazz, nincsenek „huligánok", a déli órákban magamra hagyottan dolgozhatom valamelyik sarokasztalnál. Itt születik meg legtöbb költeményem, itt keresnek fel barátaim, hogy elvitatkozzunk a világ dolgairól. Ezen a se falu, se város földdarabon szeretnék maradni életem végéig. (1964. november vége) Mindössze egyszer találkoztam Kassák Lajossal, számomra eléggé rendkívüli körülmények között. 1964. november 29-én vasárnap 11 órára várt bennünket, Polónyi Pétert és e sorok íróját, óbudai, Bécsi út 98. szám alatti lakásán. Az alkalom: kéziratot kértünk — és kaptunk! — a készülő Óbuda az irodalomban című antológia részére. Dolgozószobájában beszélgettünk, a falakon Kassák színes absztrakt festményei, kollázsai. Mivel esti tagozatos „egyetemi proletár" voltam, elsősorban a munkás-egyetemisták életéről kérdezett. Az is érdekelte, mennyire ismerik és olvassák műveit a fiatalok. Azután tanítványai, tanítványaiból lett barátai kerültek szóba; Vas István Nehéz szerelem című önéletrajzi regényét említette, amely — Kassák szerint — nyolcvan százalékban róla szól. Meleg szeretettel beszélt Lengyel Józsefről, aki az emigrációban sem tagadta meg, és Déry Tiborról, aki éppen előző este járt nála. Hallván, hogy messze lakom, magammal vitt Vagyonom és fegyvertáram című kötetét a következő szavakkal dedikálta (vastagon fogó rostirónnal): „Tasi Józsefnek, kísérőül a hosszú útra. Kassák Lajos 1964 XI. 28". (A dátum egy napot téved.) Időközben megnyílt az óbudai Kassák Lajos Emlékmúzeum — az antológia viszont máig sem jelent meg. Elhatároztam, hogy közzéteszem Kassák Laios kiadatlan írását, és megírom ezt a kis emlékezést. Tasi József Kassák Lajos emlékkiállítás az óbudai Zichy-kastélyban. A képen az író óbudai lakásának bútorai láthatók, amelyeket Kassák maga tervezett (Tahin Gyula felvétele) 19