Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Amikor megláncolták a Dunát

1014 Országház utca 20. A Budapest postája Budapest vetélkedő Itt valóban a részvétel volt a fontos, nem a győzelem. Pedig az öt döntős a II., a III., a VII., a VIII. és a IX. kerület között kemény küzdelem folyt. Általános iskolák harmadik és negyedik osztályos tanulói vetélkedtek azért, hogy megmutassák: ki tud többet Budapestről? Az ügyesen, értően összeállított száz kérdés megmozgatta a gyerekek fantáziáját és a bennük mindig is élő versenyszellemet. E sorok íróját az a szerencse érte, hogy jelen lehetect ezen a vetélkedőn, sőt ő volt a zsűri elnöke, s nem tagadhatja, hogy a szavazáskor sokszor elfogult volt. Hiszen olyan kedvesek, lelkesek voltak a gyerekek, s meg tudták mondani, hogy milyen épületek vannak a Lánchíd két oldalán, sok mindent tudtak a Várról, jó néhány neves emberről. . . De a legmélyebb benyomást az az öt pedagógus keltette, aki felkészítette a kisiskolásokat a Budapest folyóirat vetélkedőjére. Ők természetesen a háttérben maradtak, onnan izgultak tanítványaikért, de jelenlétük növelte a verseny izgalmát, sokszorozta az igyekezetet a gyerekekben. E rövid híradáshoz csupán annyit tennék még hozzá, hogy soha ennél rosszabbat egy nemes ügy érdekében. B. L. Előfizetni vagy vásárolni? Mátrai Vilmosné (XI., Bicskei u.) nem tudta megkapni az újságárusnál a Budapest ez évi 7. számát. Kivételesen mi küldtünk neki a hiányzó számból (azért írjuk, hogy kivételesen, mert a szerkesztőség nem foglalkozik terjesztéssel, ez a Lapkiadó Vállalat és a Posta dolga). Mint írja: esztendők óta vásárolja lapunkat. Ismert újságárusa mindig félretesz a számára egy példányt. A 7. számot éppen amiatt nem kapta meg, mert a pavilon árus szabadságon volt, a helyettese pedig nem tette félre a Budapest-et. S hogy miért nem fizet elő folyóiratunkra? Azért nem híve a Budapest előfizetésének - írja —, mert kettőbe hajtva szorítják bele a postaládába. Fel is teszi mindjárt a kérdést: hogyan lehetne megoldani a hibátlan, gyűretlen kézbesítést? Kérdésére nagyon szívesen közölnénk a Posta illetékes szakembereinek válaszát, mivel észrevételét közérdekűnek tartjuk. De a szerkesztőségnek is van kérdése a lapterjesztésben illetékesekhez. Ugyanis az igazság az, hogy júliusi számunk hiánya miatt feltűnően sokan telefonáltak szerkesztőségünkbe. Nem sikerült kinyomoznunk, mi történt ennek a számnak az elosztásával. S bár az előfizetés a legbiztonságosabb módja annak, hogy a kívánt sajtóterméket megkapjuk mindenkinek szíve joga, hogy esetről esetre vásároljon meg egy-egy folyóiratot. Kérdezzük tehát: miért nem biztosítanak sokkal több példányt az utcai lapárusoknak? És miért nem kap minden utcai árus Budapest-et? A csend humánuma Egyik nagy lakótelepünkön szociológusok egy csoportja úgynevezett reprezentatív felmérést végzett. Az egyik kérdés így hangzott: mit óhajtanának a legjobban a lakótelepen? Nos, a feleletek csaknem egyöntetűek voltak. Az óhajtások, a vágyak közül első helyre került a csend. Olvasom a hozzánk beérkező leveleket. Egy rövid idézet Varga János (VII., Akácfa u.) leveléből: „Öreg házunkban néhányan olyan hangerővel rádióznak nappal, úgy tévéznek este és éjjel, hogy az már-már kibírhatatlan. Hát mikor leszünk egymásra tekintettel?" Egyszerű lenne hivatkozni a különféle rendeletekre, lakóbizottságok feladataira stb. Ez sajnos nem elég. Általánosabb problémáról van szó, nem csupán a hangos rádiózásról, tévézésről, magnózásról. Ezeken az emberi együttélés írott és íratlan szabályai, a jóakarat, időnként talán egy adminisztratív intézkedés még segíthet. De egyre szaporodnak az utcai zajongások, motorberregések. Ritka eset, hogy mondjuk éjfél után egy autós csendesen csukja be a kocsi egy-két-három-négy ajtaját. Nem — becsapja! Nagyon helyes, hogy az élelmiszerboltokhoz éjszaka és hajnalban rakják le az árut. De hogy ez milyen zajjal, káromkodással, hangoskodással jár, arról a szenvedő fültanúk sokat tudnának mondani. És ilyenek egyre többen vannak. A példákat hosszan lehetne folytatni, még súlyosabb esetekkel is. Valamennyien tudjuk, hogy a motorizáció, a villamosítás életünknek immár szerves része. De nem mondhatnak ellent az emberi együttélés humánus szabályainak. A megoldás, levélírónk fogalmazásában: legyünk tekintettel egymásra! Távfűtés és karbantartás Azonos témájú leveleket kaptunk három lágymányosi lakostól (Csoknyai Zoltán, Baranyai út, Deák A. Antal, Schönherz Z. u„ Forrai Andorné Bölcső utca) távfűtés ügyben. Szinte egybehangzóan dicsérik a Fővárosi Távfűtő Művek egyenletes munkáját. Az egyik levélíró arra is emlékszik, hogy a távfűtés „hőskorában", tehát 13-14 évvel ezelőtt még egyhónapos leállásra volt szükség annak érdekében, hogy elvégezzék a szokásos évi karbantartási feladatokat. Ez most már évek óta 10 napig tart. S levélíróink éppen ez ügyben fejtik ki véleményüket. Valamennyien szükséges rossznak tartják az évi karbantartási miatti szünetet, amelyet sokan szeretnének elkerülni. Ennek egyetlen ésszerű módja lenne: ha a Távfűtő Művek jóelőre — esetleg hetekkel korábban — közölné a melegvíz-szolgáltatás leállításának időpontját. Az idén például a rádió reggeli krónikájában néhányszor közölték (meglehetősen hiányosan) a menetrendet: a Népszabadság és a Népszava is sdott híradást, hogy mely kerületekben kerül sor a karbantartási szünetre, ám történetesen Lágymányos egyetlen tájékoztatásban sem szerepelt. Igy egyet kell értenünk levelezőink észrevételével és csatlakozunk javaslatukhoz: 1978-ban talán már lehetséges lesz időben kifüggeszteni az érdekelt házakban, körzetekben, hogy mikor kerül sor a karbantartásra. Idézzük Forrai Andornét: ő akkor úgy intézné dolgait, hogy szabadságra mehessen valahová vidékre, mert családi életét nagyon zavarja a megszokott melegvíz hiánya. Q nagy forradalom plakátjai (A KÉPZŐMŰVÉSZETI OLDP KIADÓVÁLLALATA, 1977.) A z októberi forradalom után a szovjet /A képzőművészetben az 1910-es évek hagyományai új tartalommal teltek meg. Az orosz festészet újitói elvont formarendszerek alapvető törvényszerűségeit keresték, és így — mint pl. Kazimir Malevics — eljutottak a fehér alapra festett fekete négyzethez sőt a fehér négyzethez. Mások a kubizmus és a futurizmus formavilágát az orosz népművészet szinességével dúsították. A forradalom és a polgárháború azonban kiragadta a művészeket a műtermek elzártságából. A „monumentális propaganda" néven ismert elgondolásnak egyik része volt a plakátművészet megújítása. A rádió elterjedése előtt a sajtó mellett a plakát volt a legfontosabb információs forrás, és természetesen a lelkesítés, az agitáció legfőbb eszköze is. Majakovszkij a szovjet távirati iroda, a ROSZTA székházának kirakatában helyezte el rajzos-verses plakátjait, amelyek voltaképpen helyzetjelentést közöltek a polgárháború állásáról. Az expresszionista D. Sz. Moor nagy hatású plakátjai ezreket mozgósítottak a honvédelemre vagy az éhínségtől sújtott vidékek lakóinak segítésére. Aplakáttervezésből a legmodernebb felfogású művészek — mint pl. A. Rodcsenko és El Liszickij — is kivették részüket. Szinte minden alkotó munkásságában érződik a századforduló vagy a századelő modern orosz művészetének valamelyik áramlata, a mesehangulatú szecessziótól az elvont szuprematizmusig. A nagy forradalom plakátjainak művészi értékét már régen felfedezték, nálunk azonban csak néhány szerepelt közülük kiállításokon. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának most megjeleni ünnepi kiadványa reprezentatív album a moszkvai és leningrádi múzeumokban féltve őrzött, többségükben színes plakátokról. A 24 legszebb plakátot Győrffy Sándor válogatta, és Rúzsa György írt eléjük a történelmi és művészettörténeti hátteret megvilágító bevezető tanulmányt. Berény Róbert, Uitz Béla toborzóplakátjait a magyar Tanácsköztársaság idejéből kellőképpen ismerjük, értékeljük. Ideje, hogy megjegyezzük szovjet társaik — a kiváló Lebegyev, Ivanov vagy Moor — nevét is. V. Lebegyev: Dolgozzunk, de a puska legyen mellettünk! (Pétervár, 1920) A nagy forradalom plakátjai c kiadványból 4H