Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Zolnay László: Amikor megláncolták a Dunát

Részlet Enea Vico metszetéből. A Duna-zárólánc egyetlen középkori ábrázolása egészen a Garam-torokig. (Majd — mivel nem tudnak saját alakulataikkal érintkezést találni — az ellenséges ágyútűzben újra áttörnek, s visszatérnek a Budánál délebbi vizekre.) Eszerint tehát ez a Duna-zárólánc — bármily fantasztikus dolog is — történeti realitás. Ugyanezt igazolja 1542-ből Enea Vico-nak — amúgy sok tekintetben irreális — budai metszete is. Itt a két part között egy kifeszített, óriás láncot látunk. 1589-ben Strassburgban adták ki Daniel Speckle „Architektúra von Vestungen" című hadiépítészeti művét. Ebben Speckle hadmérnök leírja: Magyarországon Budánál egy erős lánc zárja le a Dunát. Ennek elemeit, hogy a lánc a saját súlyától víz alá ne merüljön, fa úszók tartják a víz színén. Hogy a hajózást ne akadályozza, csak háborús időkben feszítik ki. Újabb hetvenéves hézag az adatokban! 1660-ban viszont Christian von Wallsdorf német utazó török-Buda ismertetésekor ezeket írja: „. .. a királyi istállók alatt (ez a mai Clark Ádám tér) egy óriás szemekből kovácsolt vaslánc hever a parton. Ezzel a közlekedést zárták el valaha a Dunán, a víz alatt (unter dem Wasser). A lánc egyik felét — írja Wallsdorf — a mieink 1602-ben magukkal hozták. Másik fele azonban most is ott hever az említett királyi istálló alatt. . ." így a kép világosodik. A Brocquiére említette Duna-zárólánc tehát elkészült, s működött is :gészen 1602-ig. Ekkor a császári haderők — a magyarokkal egyetemben — megkísérelték Buda visszavételét. Ám az ostrom során csupán a bal parti Pest városát tudták elfoglalni. Majd utóbb — Örsi Péter hősi halála után — azt is feladták. Ügy látszik, a meghiúsult ostrom egyetlen trófeája az volt, hogy a Duna-zárólánc felét magukkal vitték Bécsbe. A másik fele azonban itthon maradt. 1706-ban állítólag Rákóczi csapatai akarták az ittmaradt féllánccal Dunaföldvár alatt elzárni a Dunát (vagy a meder egy részét). A kuruc harcok leverése után 1706-ban e láncot a labancok újra Budára hozták, s diadaljelvényként a budavári katonai szertárnál helyezték el. (Ezt Johannes Ferdinandus Miller várostörténész jegyezte fel 1760-ban, Budáról írt munkájában.) A XVIII. században — mint azt „Magyar századok" című művében Virág Benedek megírja — ez az óriás lánc még a budai Várban volt látható. Virág szemtanú. De szemtanú Jankovich Miklós is, a tudós műgyűjtő, kinek hagyatéka a Nemzeti Múzeum törzsanyagává lett. ő 1827-ben így emlékezik: „...pengettem nem egyszer az óriás lántznak temérdek nagy szemeit, melly hajdan a' Királyi fellegvártól Pestre által hatván a Dunán hajókázóknak elzárására szolgált, és 1784. esztendőben a' Bétsi fegyverházba felvitetett." íme, még a láncunk is kellett Bécsnek! Az egyik felét 1602-ben, a másikalt 1784-ben vitték el az osztrákok. Ez tehát a Duna zárólánc történeti adatanyaga. De van ennek egy múzeumirégészeti adatsorozata is. Lássuk csak! 1926-ban az akkori magyar kormányzat a badeni egyezmény alapján visszakapott egy dunai záróláncot a bécsi Heeres Museumtól. Ennek egyrésze a budapesti Hadtörténeti Múzeumban, néhány szeme a Budapesti Történeti Múzeumban — tehát mindkettő újra származáshelyén, a budai Várban — van. De mindezzel még nem ér véget a dunai zárólánc — nemsokára teljesen kideríthető — regénye! 1809-ben ugyanis a Bécset megszálló napóleoni francia sere-40