Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Váradi Irma: Szabó Ervinre emlékezve

Nagyon érdekes volt a karácsony meg­ünneplése is. Abban a világban a hivatalok­ban ez rendszerint úgy történt, hogy a tiszt­viselők, legjobb ruhájukba öltözve, bevonul­tak a főnök szobájába, átadták keserves filléreikből, azaz inkább koronáikból vásárolt ajándékukat, s egy főnöki kézszorítással gazdagodva távoztak. Mi így ünnepeltünk: karácsonyfát állítottunk fel, és az úgynevezett színes nyelvekből, amelyek a könyvek rendel­tetését jelezték, füzéreket készítettünk, tele­aggattuk gemkapcsokkal, „lovasokkal" és más irodai eszközökkel. A jóízlésűek és a leleményesek jóvoltából ez a fa igen jól hatott. Úgy álltuk körül, mint egy nagy család, és Szabó Ervin, a családfő, egészen meghatódott, mert érezte a feléje áradó szeretetet. A karácsonyfadíszek között szere­pelt egy kis fehér kartonlapra rajzolt vasaló, Pikier Blanka ajándéka, ezzel a felírással: „Arcsimító vasaló az igazgató úr számára, használatba veendő reggeli körútja előtt.'''' Ugyanis Szabó Ervin reggeli körútjain valóban szokatlanul szigorú arcot öltött. Az volt az elve, hogy a kezdés igen fontos munkamozzanat, a pihentség óráit jól ki kell használni, akkor a leg­produktívabb a munka. Ellenfelei azzal vá­dolták, hogy a Taylor-rendszert alkalmazta a szellemi munkásokra. Ez nem volt igaz, s onnan eredt, hogy forradalmi újításnak számított, ha egy közhivatalban valaki szá­monkérte a munkateljesítményt. Annyi azon­ban tény, hogy bizonyos tudományos szem­pontokat érvényesített a munkamódszer kialakításához. De ebbe a látszólag idillikus légkörbe bele­belesüvített a történelem. Szabó Ervin a munkásság minden megmozdulását figye­lemmel kísérte, és ezekre a könyvtár pozitív módon reagált. Ilyen alkalmakkor a központ és a többi intézmény is a szolidaritás jeléül zárva maradt. Azon a napon, amikor hírül vettük, hogy Adler Frigyes agyonlőtte gróf Stürghk osztrák mipiszterelnököt, Szabó Ervin meg­illetődve, felajzva azt kérdezte tőlem: „Kis-Szabó Ervin 1909-ben asszony, Ön is megtette volna ?" Erre, világo­san emlékszem, azt feleltem: Ha ugyanezt tenné valaki kevesebb erkölcsi tartalommal, annak a cselekedetnek sem önmaga, sem a köz számára nem volna értéke. Ez helyeslésével találkozott. Hozzá kell tennem: Szabó Ervin­ről köztudott volt, hogy ellensége minden anarchista merényletnek. De Adler Frigyes tettében a bűnös háború hadigépezetének megbénítására irányuló hősies fegyvertényt látott. 1916-ban Szabó Ervin orosz nyelvtan­folyamot szervezett a könyvtár tisztviselői részére. A tanfolyamot két orosz hadifogoly tartotta, kikkel az érintkezés rendkívül szívé­lyes volt. A legjobb eredményt Dienes érte el, főleg a kiejtés terén. Nem volt-e jövőbe mutató cselekedet ez a tanfolyam az első világháború kellős közepén, a legvadabb háborús uszítások közepette? Nem volt-e jövőbe mutató optimizmus a még győzelme előtt álló orosz proletariátus iránt ? A hadi­foglyok állandó vendégei voltak a Szabó Ervir> által a tisztviselők részére rendezett zsúrrknak is, melyeket hol a lakásán, hol Madzsaréknál tartottunk. R. r a kór roncsolta szervezetét, minden eszközzel és erővel narcolt a háború ellen. (Siklós Péter reprodukciói) Ez a morál-zseni (ha jól emlékszem, Kaffka Margit nevezte így) nem fogadott el semmi­féle élelmiszert, amit feketén szereztek neki. Az „Imperializmus és tartós béke" előszavá­ban ezt írja: „Ajánlom ezt a kis írásomat azok emlékének, kiket e szörnyű három évben itthon és a harctéren, kórházban, lövészárokban, műhelyben, íróasztalnál úgy ért a halál, hogy kétségbeestek az emberiség jelene fölött, de nem vesztették el bizalmukat jövőjében.'''' Nos, mit szólna most, mit tenne most Szabó Ervin ? Azóta egy sokkal szörnyűbb második világháború is lezajlott és pusztított. A jelenlegi szakértői számítások szerint pedig a 90-es évekre háromezer hirosimai erősségű atombombá­hoz elegendő plutónium halmozódhat fel a világon. Háromezer Hirosima fenyegeti a világot. És mégis hiszem, hogy Szabó Ervin azok között volna, akik nem vesztették el bizalmu­kat az emberiség jövőjében. Végül a túlélők alázatosságával és kegyele­tével gondolok azokra a munkatársainkra, akik ma már nem lehetnek köztünk, hogv együtt emlékezzünk családunk fejére, Szabó Ervinre. 35

Next

/
Thumbnails
Contents