Budapest, 1977. (15. évfolyam)

11. szám november - Goldfinger Ágoston: A távolkeleti partizánok között (1918—1920)

Siklós Péter reprodukciói emlékszem. Elvittek Voszkreszenovkába, az erdész házába. Ott volt a partizán kötözöhely, akkor már zsúfolva sebesültekkel. Sebeim nem voltak súlyosak. Felgyógyulásom után visszatértem Pautovkába. Új partizánosztagok keresése 1919. április S-én tizen (3 magyar és 7 orosz) elindultunk a Zeja folyó mentén. Szijana faluban találkoztunk egy kis partizánosztaggal, amely 50 főt számlált. Azt javasolták, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Elfogadtuk az ajánlatot. Valamelyest át is szerveződtünk. A harcosokat szakaszokba osztottuk be. Kijelöltük a felderítést. Parancsnokunk Kovács János lett, helyettese s egyúttal az első szakasz parancsnoka Scserbakov, a második szakasz parancsnoka Kog, a harmadiké Laba volt. Én felderítőparancsnok lettem. A gyalogos osztag lovasosztaggá alakult. Szijana, Ovszjanki, Berjozovka, Ivanovka és Amur-Baltyijszkaja falvak lakói minden lehetséges segítséget megadtak nekünk. Sok lerongyolódott ember volt közöttünk. Ruhát és cipőt kellett szereznünk. Az osztag Umlikan falu irányában készült támadásra, ahol hegyi rendőrség állomásozott. Ennek létszámát megállapítandó, elküldtünk egy kínai elvtársat, aki azonban nem tért vissza. Erre elküldtünk egy másikat, de estig ö sem tért vissza. Este 9 óra tájban letelt a felderítésre megszabott idő, és 11 óra körül záporesőben, nyakig sárban megkezdtük a támadást. A falu központjában volt egy iskola, ahol adataink szerint a rendőrség állomásozott. Háromszor vettük tűz alá az iskolát, és meglepetésünkre a tüzet nem viszonozták. Ekkor betörtünk az épületbe. Üres volt. Kiderült, hogy a rendőrség már hárorr órával előbb elmenekült. Két kínai elvtársunkat összekötözve megtaláltuk a pincében. A helyi kereskedők boltjában összeszedtünk némi ruhafélét harcosainknak. A bolt őrétől elvettük a puskáját, a postafőnöktől a pisztolyát. Kora hajnalban elhagytuk Umlikant. Egész május folyamán csak a csapat feltöltésével foglalkoztunk: harcosok, lovak és lőszerek kellettek. Útközben a bányákban és a falvakban agitációs munkát folytattunk. Május végére osztagunk 120 főnyire nőtt. Ekkor már kialakult a negyedik partizánkörzet törzse. A körzet élén Tajurszkij elvtárs állt, a törzs parancsnoka pedig Koseljov elvtárs volt. Ők hangolták össze a körzet partizánmozgalmát. Harc a Zeja folyó partján 1919 májusában ,,Magyar Iván" (így hívták Kovács Jánost) magyar lovaspartizán-osztaga éjjeli pihenőre állt meg Pavlovki alatt, a Zeja folyó bal partján, a favágók barakkjai mellett. Beszédbe elegyedtünk a fakitermelőkkel. A munkások nyomoráról és a parasztság helyzetéről folyt a szó. A fehérgárdista osztagok kegyetlen megtorlásoKat alkalmaztak a parasztok és a munkások ellen. A legcsekélyebb gyanú miatt is szigorú büntetésekkel sújtották őket, sokakat agyonlőttek. Még jóval éjfél után is beszélgettünk. Kora hajnalban a Novo-Jampol faluból jött munkások ébresztettek bennünket, akik élelmiszerért jártak ott. A visszatért favágók elmondták nekünk, hogy Novo-Jampolban, a Zeja folyó jobb partján 100—120 főnyi fehérgárdista helyőrség van. Azt is elmondták, hogy beszéltek újonnan besorozott katonákkal, akik kijelentették: nem akarják a fehéreket szolgálni, és szívesen elmennének a partizánokhoz, ha tudnák, hogy merre vannak. Reggel a parancsnok összehívta az osztag tanácsát, és vitára bocsátotta a kérdést: mit kellene tenni, mi módon segíthetnénk a fiatal katonákat, hogy átállhassanak. Végül az osztag tanácsa úgy döntött, hogy lemegy Novo-Viszoki faluhoz, és onnan kapcsolatot teremt a novo-jampoli helyőrség katonáival. Másnap hajnalban elindultunk Novo-Viszoki felé. Amikor vagy három kilométerre megközelítettük a falut, a parancsnok utasított bennünket, hogy küldjük ki a felderítőket és tisztázzuk a helyzetet. Én a parancsnok utasítását teljesítve kora hajnalban odakúsztam a faluszéli házakhoz. Egy öregasszonnyal találkoztam, aki nagyon megijedt, amikor meglátott. Azt mondta: „Fiacskám, kedveském, menj innen az istenért, mindannyiunkat halálba kergetsz. A faluban nagyon sok a katona, már sok embert letartóztattak és kínozzák őket." Azt kérdeztem: „Hány katona van itt?" Azt felelte: „Nem tudom, alighanem száznál is több." Megkérdeztem: ,,Hogyan vannak felfegyverezve?" Azt mondta: „Jaj fiacskám, mindegyiknek géppuskája van" — és elsírta magát. Visszatértem az osztaghoz, és jelentettem a parancsnoknak a kapott értesüléseket. Ő először kételkedett az értesülések hitelességében, később mégis úgy döntött, hogy bekeríti a falut. Novo-Viszoki a Zeja folyó magas bal partján volt. -4—5 km-rel lejjebb omlik a Zejába a Dep folyó. A falu nyugat felől a tajgával határos Ily módon Novo-Viszokit kétfelől vízi akadály választja el Novo-Jampoltól. Déli 1 óra tájban az osztag erői a következőképpen helyezkedtek el: az 1. és 2. szakasz a Zeja folyótól az erdőszélig terjedő körzetet foglalta el, ez a falutól észak-nyugatra kb. másfél kilométernyire volt. A 3. szakasz az erdöszéltől a Dep folyóig terjedő területen állt. Ily módon a falut gyűrűbe fogtuk. A parancsnok utasítására a felderítők meglepetésszerűen behatoltak Novo-Viszokiba és ott pánikot keltettek. A faluban fehérgárdisták garázdálkodtak. Amikor az őr észrevett bennünket, riadóztatott, a házakból a katonák kiszaladtak az udvarokba, majd visszavonultak az erdő felé, ahol a 3. szakaszunk rejtőzött. Mi egy kis ösvényen üldözőbe vettük a fehéreket. Volt közöttük két tiszt, mellükön katonaiskolás keresztet viseltek. Mi a katonákat felszólítottuk, hogy dobják el a fegyvert és jöjjenek át hozzánk. Ők azonban épp akkor értek egy kis töltéshez, és ott a tisztek „Feküdj !"-t parancsoltak. Mindenki aföldre vetette magát és tüzet nyitottak ránk. Lelőtték két lovunkat. Mi gyorsan viszonoztuk a tüzet. Az eközben felzárkózott 1. és 2. szakasz egyidejűleg oldalról szintén tüzet nyitott rájuk. A fehérek 60 fős osztaga 30—40 perc leforgása alatt megsemmisült: 25 halott és 35 sebesült maradt a harc színhelyén. Elesett a két tiszt is. A sebesült katonáktól megkérdeztük: „Miért lőttetek ránk?" Azt mondták, hogy a tisztek azzal rémítették őket: ha megadják magukat, gránátot dobnak utánuk. A katonák féltek, hogy a tisztek beváltják fenyegetésüket, és akkor mindannyian elpusztulnak. Mi lovakon kívül semmit sem vesztettünk. Zsákmányoltunk viszont fegyvereket, lőszert és más hadfelszerelést. Innen a Dep folyó mentén felfelé, eljutottunk a szénbányához. Ott félnapos pihenőt tartottunk. Azután a tajgai ösvényeken át elindultunk a Zeja folyó mentén visszafelé. A harc utáni napon Zeja város felől üldözésünkre japán ágyúnaszádot küldtek, fedélzetén deszantcsapatokkal. E harc után két héttel Umlikan falutól északra átkeltünk a Zeja folyó jobb partjára, és bevonultunk Szijanába. (Folytatjuk) A visszaemlékezést gyűjtötte és közreadta; Milei György és Petrák Katalin 15