Budapest, 1977. (15. évfolyam)

10. szám október - Krleža naplójegyzeteiből I.

TÁNCSICS MIHÁLY: FŐVÁROSUNK (Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai) A Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai közt Ságvári Ágnes szerkesztésében megjelent a fakszimile sorozat első kötete: Táncsics Mihály: Fővárosunk c. munkája. A választás helyességét nemcsak a kortörténeti érdekesség és Táncsics becsült alakja indokolja, hanem a felvetett kérdések időszerűsége is. Ezért a könyvet a tudományos kutatók és avárospolitikusok mellett mindenki érdeklődéssel, sőt izgalommal olvashatja, akihez közel áll a gondolkodó tervezés, a távlatok igézete, és nem közömbös számára Budapest sorsa. Táncsics Mihály börtönévei alatt, az 1860-as évek elején írta ezt a művét, amelyet először 1867-ben adtak ki. A tanulmányt a jobbítani igyekvő magyar elődök: Zrínyi, Bessenyei, Széchenyi kedvelt műfajához, a röpirathoz sorolhatjuk. Minden szaván érződik az erős személyes jelleg, itt a szerző és a műve nagyon is egy, Táncsics plebejus egyéniségének rokonszenves vonásai a Fővárosunk témakörében is jelen vannak. A teljesség igénye nélkül néhány példa. Táncsics központi gondolata: aváros az ember függvénye legyen, ne fordítva. A „rideg falak" önmagukban semmiféle közösségi erőt nem jelentenek, ,,. . . a városnak megelevenítője a lakosság, az adja meg a szépséget". Látja, hogy a főváros a nemzet egészéhez tartozik: „A főváros nem csak a mienk. . . hanem az egész nemzeté is, tehát a város építését illető intézkedéseknél az országos érdekeknek is képviseltetnie kell." Közösségi szempont vezeti a szabályozási és fejlesztési tervben. Me az ellentétek városa legyen a főváros, melyben a pompa és a nyomor együtt van, hanem a nagy közösségnek adó, attól pedig viszonzásképpen javakat, munkaerőt, szellemiséget kapó emberi együttes. A rendezés fő szempontja a jó levegő, tehát kikötőket, fasorokat, erdőket (a Császár fürdő és Óbuda közé) kell telepíteni, sétányt kialakítani: „Ez lenne az ifjúságnak magát futásbari, sebes járásban gyakorló iskolája". Tiltakozik a Duna-part beépítése ellen: ,,Ha ... csak házak tennék a város szépségét: akkor. . . A városligetben a fákat mind ki kellene vágni s azok helyett házakat építeni. A budai hegyekről is mindent el kellene távolítani, ami csak zöld ..." Sürgeti a gyógyfürdők államosítását, gyógyszállók építését, hidat javasol a Margitsziget csúcsán át, javasolja, hogy: „A budai dunapartot a császárfürdőtől a Gellérthegy tövéig fával beültetve sétánynyá kellene átvarázsolni", és „Óbudának tervszerinti újra építését kellene eszközölni". A romantikus stílus nem egyszer romantikus, naiv gondolatot hordoz, ilyen: a csatornázás, az öntözés terve, elgondolás a főváros magyar jellegének biztosításáról. De ezek legtöbbje is rokonszenves utópia, pl.: a Gellérthegy barlangjaiban rendezzenek be állami pincészetet 1 millió akó nemes magyar bor számára. A közösségi igény Táncsics számára mindig szociális igény is. A reformkorból ismert vádakkal illeti a „művelt osztályt", amely tékozló, elkülönül a néptől, megveti a munkát pedig — olyan finom vágás az anglomániás gazdagoknak — :,,... az evezőlapát nem becsesebb fanem, mint az ásó-kapanyél. . ." A bátor szókimondás mindig sajátja volt. Különösen felháborítja Pest város deficitje, oda is mond a városi tanácsnak: ,,. . . kétszeresen jaj ott és akkor, hol mikor az elöljárók senkinek sem felelősek, ellenőrködés fölöttük nem létezik. . ." Ugyanígy támadja Bécset, Schmerlinget, még Kemény Zsigmondot is. Ez a parasztforradalmárnak indult városépítő mindent azonnal távlatba helyez, összehasonlít. Meg tudja tenni, mert van látóköre. Párizs, Hamburg, Berlin építészeti példái éppúgy foglalkoztatják, mint a társadalmi körülmények, nemzeti múltunk és függetlenségünk. Meghökkentő, ahogy 50 évvel előre lát: „Ausztria sorsa nem irigylendő, mert az Isten igazságának keze súlyosodik rá nem sokára." Ugyanígy félti a magyar nemzetet, hogy „. . . a mesés magasságig emelkedő ipar és fényűzés... ölén megsemmisül." A megoldás — hirdeti Táncsics — bennünk van: „...hogy az új korszak ránk nézve boldog jövőt hozzon, bölcsességünktől és erős akaratunkról függ." Érdemes volt az annyiszor mellőzött, megalázott Táncsics Mihályt újra megszólaltatni. A magvas, eligazító bevezetőt és a jegyzeteket H. Kohut Mária írta, ill. készítette— mintaszerűen. Jávor Ottó Buda pénzügyi helyzete 1855-ben Buda pénzügyei a szabadságharc leverése után szomorú képet mutattak. Súlyos terhet jelentett az 1849-es ostrom utáni újjáépítés. A városnak még a Lánchíd helyreállítási költségeihez is hozzá kellett járulni, és viselte a megszálló osztrák katonaság eltartásának jelentős részét. Bevételei egyre csökkentek, a legtöbb adót fizető kereskedők átköltöztek a gyorsabban fejlődő Pestre, több jövedelemforrás megszűnt, így például az állami telekkönyv bevezetése miatt jelentős öszszegű illetéktől esett el a város. A költségvetés minden esztendőben jelentős hiányt mutatott. Buda tartozása 1854-ben meghaladta az 1 100 000 forintot. A tanács a város pénzügyi helyzetéről 1855-ben részletes beszámolót készített, és felsorolta az ingatlanvagyont is. A város 18 épületét 676 291 forintra becsülték. A legtöbbre értékelték a Rudas fürdőt: 320 000 forintra. A Nyúl-kaszárnya épülettömbjét 136 800 Ft-tal, a Várszínházat (berendezés nélkül) 102 000 Ft-tal vették fel a leltárba. Jelentősebb értéket jelentett a várbeli Fortuna vendégfogadó 28 739, a vízivárosi vízmű 24 800, a tabáni Vörös Ökör ház 8 782, a városmajori vendéglő és fogadó 10 799, valamint a kamaraerdei vendéglő és vadászház 2 824 forinttal. Ezenkívül 21 közigazgatási, oktatási, jótékony és egyházi célokat szolgáló épület volt városi birtokban. Ezeket ej nem adható ingatlanok gyanánt kezelték, és ezért nem tüntették fel a forintárat. Buda vagyonának másik fele 2687 holdnyi (1 hold — 5755 m2

) beépítetlen ingatlanból állt, 658 469 Ft értékben. Túlnyomó része — 2273 hold — erdő volt. Holdját 240 Ft-ra becsülték, az egészet tehát 545 520 Ft-ra. Ezenkívül 373 hold legelő is tartozott a városhoz, ezeket 4 osztályba sorolták, értéküket 100, 200, 300, illetve 400 Ft-ban állapították meg. A közgyűlés a pénzügyek rendbehozatalára egyetlen módot látott: egy 2 millió forintos nyerernénykölcsön felvételét. A visszafizetés biztosítására felajánlották a város ingatlanait. Hosszas tárgyalások után az uralkodó 1859. februárjában engedélyt adott egy 50 év alatt visszafizetendő kölcsön felvételére. A közgyűlés egyezményt kötött egy bécsi bankházzal 50 000 darab kötvény kibocsájtására, egyenkint 40 Ft névértékben. A bonyolult sorsolási terv szerint 1400 kötvényt húztak ki nagyobb nyereménnyel, a főnyeremény eleinte 40 000, később 30 000 és 20 000 Ft volt. A többi 48 600 kötvényre kihúzáskor a névértéknél valamivel többet fizettek, eleinte 60, később 80 Ft-ot. Az első húzást 1859. decemberében tartották, az utolsót 1909. júniusában. Vértesy Miklós Budapest első félhivatalos lapja Budapest törvényhatósági élete sok szervet, bizottságot foglalkoztatott az egyesítés után. Maga a 400 törvényhatósági bizottsági tag tájékoztatása egyre fokozottabb gonddal járt. A napilapok szívesen közöltek tudósításokat a főváros közgyűléseiről, de a maguk szája íze, pártállása szerint, nem hivatalos jelleggel. A közgyűlések, bizottságok napirendjének előzetes közlésével pedig természetesen nem foglalkoztak. Ezt a hiányt felismerve Pichler N. István, a vállalkozó szellemű újságíró 1885-ben időszaki lapot indított ,,A Főváros" címmel, a budapesti önkormányzati életből gondosan összeszedett hírek, értesítések közlésére. A lap tetszett, így az időközi megállapodás szerint 1886. június 1-től már ,,Budapest-főváros törvényhatóságának hivatalos értesítője" alcímmel jelent meg. Egy-egy (nagyalakú, ívrét) szám legalább 4 oldalon jelent meg; ha az ariyag szükségessé tette, esetenkint ennél több oldalon is. Előfizetési ára félévre 4 Ft volt. A lap évfolyamai az akkori várospolitika minden kérdését tükrözik. Minden kedden és pénteken jelent meg. A fővárosi bizottsági tagok, továbbá a városi hivatalok és intézmények díjmentesen kaptak 667 példányt. Ezért a főváros évi 5000 Ft támogatásban részesítette a lapot. A jól indult kezdeményezés ellen később több kifogás merült fel. A szerkesztő nem mindig kapta meg idejében a közölni kívánt anyagot, így a bizottsági tagok a keddhez és péntekhez kötött megjelenés miatt többször csak késve jutottak a közgyűlésen előterjesztett fontos anyaghoz. Pichler viszont arra panaszkodott, hogy az előfizetők száma nem érte el a remélt mértéket. A főváros szervei, a közgyűlési tagok stb. beérték a megállapított ingyenpéldányokkal; ennek a 667 példánynak sürgős kézbesíttetése pedig sokba került. Az 5000 Ft anyagi támogatás így tulajdonképpen csupán 3700 Ft-ot jelentett. A főváros végül is 1889 végére felmondta a Pichlerre! kötött megállapodást. ,,A Főváros" félhivatalos jellege az V. évfolyam végével megszűnt. A gyakorlat azonban bebizonyította egy ilyen jellegű közlöny hasznosságát. Szükségessé vált ezért saját közlöny kiadása. A „Fővárosi Közlöny" első száma 1890. január 3-án jelent meg, mintegy 700 példányban, „Budapest főváros hivatalos lapja" alcímmel. Most is kiadja a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága, de 1950 óta, a tanácsrendszer bevezetésétől csak a rendeleteket közli, ülések lefolyásáról, a törvényhatóság életéről stb. nem tartalmaz közleményeket. Dr. Gőbel József 37