Budapest, 1977. (15. évfolyam)
10. szám október - Bertalan János: Dr. Bérli Béla: Százéves a Nyugati pályaudvar
(Müller Károly gyűjteményéből) eredetileg bérházak, majd 1896-ban a kettőben együtt megnyílt a Bristol szálló. 1926-ban, a két épületet ismét ketté osztva, a Petőfi térre néző épületben — az egykori Heinrich-házban — a Carlton szállót nyitották meg. Következik a Régiposta utca sarkán a Görög-udvar, majd az egyik tornyát még mindig nélkülöző görögkeleti templom, azután a Görög-udvar kisebbik része, a sarkon pedig a Koppi-ház. A mai Pesti Barnabás utca túlsó oldalán — a mai Március 15. téren levő római maradványok helyén — előbb a Pichler-ház látható, majd a piaristák tulajdonában levő négy utcára néző, több épületből álló hatalmas tömb, amelybe csak a Pichler-ház ékelődött be. A piaristák épülettömbjének déli homlokzata előtt van a Városház tér. A háttérben — balról jobbra haladva —, az Új-Lipótvárosban akkor még a gőzmalmok kéményei füstölögtek. Előttük, a hosszú, kisablakos épületrengetegből épp csak kilátszó emeletsorok a hírhedt Újépület egykori helyét (mai Szabadság tér és környéke) jelölik. Ennek a kockának a közepétől kissé jobbra az épülő Bazilika három Hild-féle tornya áll. A Hild-féle kupola már beomlott, az Ybl-féle építés pedig még meg sem kezdődött. Utána megint Isir.erős épület ötlik a szemünkbe: az egykori Fonciére Biztosító háza (Népköztársaság útja 2. sz.) emelkedik ki a kőrengetegből. Az Opera fedélszerkezetét is felfedezhetjük a képen. Még tovább jobbra a szerviták templomának már átépített tornyát látjuk (Martinelli tér). A harmadik rész bal szélén — némi illeszkedési hiba miatt — a Városház tér képe egy kissé eltorzult. De kérem az olvasót, higgye el nekem, hogy a tér Duna-parti sarkán a belvárosi plébánia neogótikus épülete állt, amelynek gyakran volt vendége pesti tartózkodásai idején Liszt Ferenc. A Belvárosi templomot — azt hiszem — vajmi könnyű felismerni, de a mögötte kiemelkedő toronyról talán nem felesleges megemlíteni, hogy az a régi Városháza tűzvigyázó, körüljáró erkélyes tornya volt. Maga az épület körülbelül a mai ELTE Bölcsészettudományi Kar helyén terült el. Fentebb, a kocka bal szélén, a mai Fővárosi Tanács VB székházának kis tornya fedezhető fel, még messzebb a Terézvárosi plébániatemplom tornya. A mai Kossuth Lajos utca—Felszabadulás tér—Szabadsajtó út forgalmi tengelyét hiába keressük a régi fényképen. Egyszerűen azért, mert a Kossuth Lajos (azaz akkor még Hatvani) utca sokkal szűkebb volt, folytatása pedig még a Kígyó, a Rózsa és a Sebestyén terek, meg a környező