Budapest, 1977. (15. évfolyam)

9. szám szeptember - Zolnay László: Emlékezés Marsigli tábornokra

budai janicsárok negyvenkét kaszárnyaszerű lakóházáról. S feljegyzi: a törökkor végén is négyezer gyümölcsös-szőlős kert volt Buda körül! Leírja a budai főmecsethez ragasztott medresze épületét: ez volt a régi Nagyboldogasszony (Mátyás) templom iskolaépülete. Tőle tudjuk meg, hogy a töröknek huszonkét sütőháza, péksége volt Budán. A város körül pedig négy török kolostor állt — köztük a Gül Babáé — ; ezekben hatvan dervis tanyázott. Végül Marsigli számoltatja össze a a tüzérségi hadizsákmányt: Budán négyszázhatvan kis és nagy kaliberű ágyút zsákmányoltak a keresztény hadak. . . S ezzel Marsigli élete hősi korszakának delelőjéré ér. Búcsú Magyarországtól Csigó László reprodukciói Az alig huszonnyolc éves mérnökkari ezredes császári szolgálatban marad. Az 1690-es években állandóan Magyarországon tartózkodik. Rajzokat s alaprajzokat készít a magyarországi palánkvárakról. Mélyreható hidrológiai tanulmányokat folytat: a magyarországi Dunával s hévizeinkkel foglalkozik. Ennek az elmélyült kutatómunkának gyümölcseként 1726-ban jelenteti meg Danubius Pannonico-Mysicus c. művét, mely tudománytörténetünknek egyik határköve. És mintha természettudományos érdeklődésének nem lennének korlátai! A belga Clusius óta Marsigli az első, aki a magyarországi flórával újra, tudományos alapon foglalkozik. Catalogus plantarum circa Danubium c. műve a hazai növényvilágnak első tudományos felsorolása. 1699-ben, a karlócai békekötés után Lipót császár Marsiglit bízza meg az új török-magyar határ vonalának kijelölésével. Budáról a Délvidékre utaztában kellemetlen, kis híján életébe kerülő kaland éri Marsiglit. Az elnéptelenedett, XVII. századvégi Pest megyében s a Kunságban ekkoriban nagy előszeretettel fosztották ki „ismeretlen tettesek" a császár embereit. így 1699-ben a Pest megyei Ócsa táján éppen a magyarbarát Marsigli grófot, a Buda visszavételében főrészes tábornokot rohanták meg bizonyos útonállók. Marsigli fegyveresen védekezett, de súlyosan megsebesítették, majd kifosztották. A támadást, úgy hírlett, egy Vékes, vagy Véglesi nevű szegénylegény hajtotta végre. Mások szerint Bangó János betyár társaságában Körösi Pap István későbbi kuruc kapitány volt a tettes. Marsiglinak — szégyenszemre, magyarok által való — megtámadtatása nagy port vert fel. Sőtér Ferenc Pest megyei alispánt a császár felelősségre vonta, s kártérítésre ítélte. (Sőtér — aki labanc volt — 1703-ban Tatán végrendelkezett, s testamentomában úgy írja: egy „Vékes nevű kuruc tolvaj" volt a tettes. Azt is írja egyébként, hogy Marsigli gróf merénylőjét a nagykőrösi gazdák „lappantották".) Marsigli gazdag hagyatéka A török —magyar határvonal kijelölése, a határkijelölő vegyesbizottságban végzett kényes munkája után Marsiglit a bécsi udvar a spanyol örökösödési háború hadszínterére parancsolta. (Érdemes lenne utána nézni, vajon nem a kuruc szabadságharc színteréről akarta-é távoltartani Marsiglit — Bécs? Hiszen túl sok szál fűzte a két évtizeden át Magyarországon élt Marsiglit a magyarokhoz . . .) E hadjárat során Altbreisach várának parancsnokságát bízták rá. Amikor pedig Marsigli kénytelen volt a várat — a túlerő ellenében — feladni, hadbíróság elé állították, s megfosztották tábornoki rangjától. Marsigli — akinek Bécs közel harmincéves katonai pályája végére tett pontot — Rómába ment. Itt a pápa a vatikán-állami — akkor még tekintélyesebb — kis haderő főparancsnokává nevezte ki. Az 1709-ben megkezdett vatikáni katonai szolgálatából kvietált. Hosszú évekre Provanszba költözött. Itt már csak tudományos munkáinak, gyűjteményeinek és memoárjának élt. Hatalmas tudományos gyűjteményt vásárolt össze; hagyatékában nem egy Corvina maradt az utókorra. Több kisebb hadmérnöki munkáján kívül megírta a magyarországi hadműveletek történetét. Életének — részben már poszthumusz — főműve a Hágában 1732-ben megjelent kétkötetes nagy monográfia, Az ottmán birodalom katonai rendszeréről (Stato militare deli' imperio ottomano). Ez a mű máig legnagyobb és leghívebb tükre a virágzó, hanyatló, majd széthulló török birodalomnak. Hiszen írója Konstantinápolyban 1679-ben még látta az utolsó nagy hódító háborúra való török fellobbanást, ott volt Buda kétszeri ostrománál, Buda meghódításánál, majd a török végleges magyarországi megtörését megpecsétlő karlócai békekötésnél! E nagy katonának és nagy tudósnak univerzális érdeklődését, szellemi kitárulkozását mi sem mutatja jobban, mint egy rövidke — irkafirkánaktűnő—feljegyzése. 1699 — 1700-ban, a határkijelöléssel kapcsolatban a Székelyföldön jártában, egy rovásírásos székely naptárszöveget másolt le. A magyar néprajz iránti érdeklődésről tanúskodó feljegyzését az 1900-as években Sebestyén Gyula kutatónk adta ki, s oldotta meg. Marsigli — igazolva azt, hogy soká él, kinek holt hírét költik — 71 éves korában halt meg. Gyűjteményeit — köztük Corvináit is — szülővárosára, Bolognára hagyta. Ennek anyagából alakult az ún. Bolognai akadémia. Hagyatéka ma is a törökkori Magyarország történetének kincsesbányája. Töredékei — mondja a magyar történetíró — „a magyarországi török uralom és Buda törökkori történetéhez legértékesebb közvetlen forrásaink"... 41