Budapest, 1977. (15. évfolyam)
8. szám augusztus - Gál Éva: Óbudai dűlőnevek
Balatonszentgyörgy A Balaton déli partjának nyugati végén, néhány kilométernyire a parttól, az egykor nagy kiterjedésű Kis-Balaton nádrengetegének előterében fekszik. Ez a környezet régen meghatározó volt a helybéli népi építkezésre. A hatalmas tölgyfa gerendákra emelt talpasházakat a tóról kitermelt náddal fedték. Mára már csak emlékeztetőnek maradt fenn egy talpasház a Csillagvár utca 68. szám alatt. A Somogy megyei Idegenforgalmi Hivatal áll íttatta helyre és rendezte be népi bútorokkal, népművészeti tárgyakkal. Az idelátogató turisták értékes ajándéktárgyakat is vásárolhatnak a balatonszentgyörgyi tájházban. A község másik érdekessége a hazai és külföldi turisták körében egyaránt népszerű műemlékjellegű épület, mely sajátos négysarkú, csillag alakú alaprajza után kapta nevét: Csillagvár. '820—23 között épült eredetileg vadászkastélynak. Furcsa, várszerű kiképzése azonban félrevezető volt, ezért nevezték el várnak. Tetőzetét egykor torony egészítette ki. Ma görögkereszt alakú, boltíves mennyezetű pincéjében és földszinti helyiségeiben a XVII. századi Balaton menti törökellenes harcok emlékére korabeli fegyvereket, katonaviseleteket, használati tárgyakat — író és világító eszközöket, ivóedényeket, ónkupákat — állítottak ki. M A szennai templom belseje Somogytúr Balatonlellétől alig több mint kilenc kilométerre fekvő, kis somogyi község. Első házai közé érve nagylombú fák alól, gondozott kis parknak beillő kertből szép klaszszicista épület bukkan elő, somogyi parasztok festőjének, Kunffy Lajosnak egykori kúriája és műterme. A hajdani műteremben a művész festményeit: ,,A somogytúri gyermektemetés"-t, a feleségéről készült egzotikusan szép női portrét és sok más, kedvelt témáit feldolgozó festményét — aratókat, cigányokat — láthatjuk a falakon. Kunffy Lajos már a század elejétől fogva szívesen dolgozott Somogytúron, 1943 óta pedig állandóan itt tartózkodott, haláláig. A képtár 1958-ban nyílt meg állandó kiállításként, azzal a céllal, hogy méltó környezetben és hozzáférhetően állítson emléket a festőnek. A mintegy hetven képből álló tárlat maradandó élményt nyújt a Somogyon átutazóknak vagy a Balatontól idelátogató kirándulóknak, turistáknak. Szenna Kaposvártól délre, Szennán lépünk be a Zselicség erdőkkel borított dombjai közé. A falu központjában, dombtetőn áll az 1785-ben, barokk stílusban emelt műemlék református templom, ami külsőre semmiben sem különbözik más református templomoktól. Az alacsony, boltozatos templomajtót kinyitva azonban nagy meglepetés éri a látogatót. Festett táblákkal borított mennyezetre, gazdagon díszített padsorokra, szószékre esik a tekintete. A népies ihletésű és kimeríthetetlen változatossággal festett fatáblák XVIII. századi helybéli asztalosmester munkái. Szennán nemrégen még több példáját találtuk a somogyi népi építészet jellegzetes talpasházainak. Ma már egy sincs. A templom alatti útkanyarulatban, gondos előkészítés után, a közelmúltban kezdtik meg a falumúzeum építését, ahol majd viszontláthatjuk a szennai házak, emlékek egyikéc-másikát is. A Kunffy Lajos-képtár Somogytúron A balatonszentgyörgyi Csillagvárban XVII. századi emlékek láthatók