Budapest, 1977. (15. évfolyam)

8. szám augusztus - Vargha Balázs: Galgóczi Erzsébet ítéletei

Kompozíció", < Hát persze, gondolhattam »olna. — Az a szőke fiú festette — intett hátra az asszony. A szőke fiú sápadt arcot és hosszú hajat viselt. Ettől valahogy ingerült lettem. Hát nemcsak a régi könyvekben viselnek a festők hosszú hajat, hanem az életben is? Abba törlik az ecsetet, vagy miért? Úgy érzem, Galgóczi itt nem a maga benyomásait mondja, hanem karikírozza a bugrisságot, s karikírozza Miiévát is, akinek éppen ez az otromba „őserő" kell. Az viszont már ismét eredeti élmény, ahogy Börönte a maga albérleti szobája miatt röstelkedik. ,,Önkéntelenül Miiéva szemével láttam a házunkat. Öreg, század eleji bérház volt, lift nélk.il, s én fent laktam a negyedik emeleten. Az egész házról kívül-belül mállik a vakolat, egyáltalán, mállik szét az egész ház. Én egy tisztviselőcsaládnál laktam az előszobából nyíló cselédszobában. Egy sezlon meg egy ágy volt a szobámban, egy szekrény meg egy asztal. Meg egy félvak tükör. A falak hámlanak, mint a skarlátos bőr, a sezlon térítőjéből, a szőnyegből szállong a por, a fehér bútorok hullafoltosak a lekopott festéktől, s soha nem lehet kiszellőztetni a hideg szegényszagot. Takarítani az öreg néninek kellene, de ő megelégszik azzal, hogy mindennap elsóhajtja: Holnap magánál is takarítok, Bandika. Ez a szoba csak alulról, a szomszéd ház udvaráról lehet szép, a tűzfalat teljesen benőtte a vadszőlő, ha nem vágom le, néhány hét alatt májusban az ablakomat is beszőtte volna." A történet többi része — nagy szerelem, nagy szakítás — most mellőzhető, de a befejezés ismét érdekesen jellemzi Galgóczi Erzsébet ítéletét falusiakról és városiakról. Bandi egy éjszakát átvirraszt a Szent István parkban, felbámulva az ablakra, ahol Miiéva és újra hazaköltözött férje alszik. Az gyötri legjobban, hogy a férj az ő fogkeféjét használja. Kevéssel ezután mégis elfogadja a vidéki állást. ,,Mit mondjak még? Azóta nem érzem vesztesnek magamat a saját hazámban. Csak az a kellemetlen, hogy hányingerem van minden fogmosáskor. Az orvos, aki a falu egyetlen emeletes házában lakik, azt mondja: allergia. Nagyon kényelmetlen betegség, de, nem tudom, miért, nem akarok belőle kigyógyulni." Igenis — mondja Galgóczi Erzsébet — parasztfiú is lehet allergiás, lehet érzékeny, finom idegzetű; mindez nem csak városi szépasszonyok kiváltsága. Abszurd félemelet Pesti szállásainak rémisztő, bénító, lesújtó emléke — úgy látszik — megenyhült, mióta önálló főbérlővé lépett elő, a Kacsóh Pongrác úti lakótelepen, a nagy toronyház mögött. A vasúti töltés választja el a várostól, mint stratégiai védelmi vonal. Karinthy Ferenc kérdésére: ,,— Be se mész a városba, a ligeten se jutsz túl?" — így felelt: ,,— Ha dolgozom, nem. Ugyanis ha ráülök valami járműre, akkor két-három óra hosszat vagy még tovább távol vagyok a lakásomtól, és mire hazaérek, úgy megtelik a fejem mindenféle felesleges hulladékkal, mint egy csatornonyílás. Olyankor előbb el kell felejtenem azokat az élményeket, amik a városban értek, hogy újra koncentrálni tudjak a saját munkámra." Koncentrálni. Talán éppen azokra az Időkre, mikor még egy fura pesti kommunában gyötrődött. A Kacsóh Pongrác lakótelepről nézve kacagtató embersűrűben. Félemelet című kisregényében így ad róla helyszínrajzot: a felszabadulás előtt ingatlanközvetítő kirendeltség volt, de az ötvenes évek elején megszűnvén az ingatlanok közvetítése, az így elhagyott, de kellően le nem zárt, le nem pecsételt irodahelyiséget apránként megszállták a hajléktalanok. A szobák parkettásak, nagy, bár nem világos ablakokkal — háromemeletes, szinte kézzel elérhető tűzfal és tömör kéményfüst gondoskodott az állandó félhomályról —, ám a központi fűtés harmonikázó radiátorai gondtalanná tették a teleket. A belső, szintén parkettás folyosóról — melyet a huzatos, de lila majolikával kirakott lépcsőháztól nagy szárnyas ajtó zárt el — tizenkét fehér, vagyis valamikor fehérre mázolt, tejüvegbetétes ajtó nyílott a négyszer öt méteres szobákba, amelyekben egy-egy család lakott: aludt, főzött, evett, mosogatott, mosott, szárított, leckét írt, játszott, veszekedett, ivott, kártyázott, rádiózott, szerelmi életet élt, vendégeket fogadott, fusizott, betegeskedett, gye-, reket nevelt és öngyilkosságot kísérelt meg. A helyiségeket a keskenyebbik élére állított téglafal választotta el — vagy kötötte öszsze? —, amely nemcsak átengedett, de alighanem föl is erősített minden zajt, mint a cimbalom ládája." A kisregény főszereplőjének, Veronikának emelkedés ez a tizenkettedrész főbérlet az albérletek után. Pedig a lakáshivatal Damoklesz-kardja újra meg újra le akar sújtani az egész frekvenciára. minden hat hónapban fölszólítást kaptak a kerületi tanácstól, hogy a bérleményből nyolc napon belül költözzenek ki, különben karhatalommal kilakoltattatnak az utcára. Ilyenkor a fiatal, többgyermekes anyák, akik nem az Angolkisasszonyoknál tanulták a viselkedés szabályait, fölvonultak a lakáshivatalba — az összes csecsemőt, kisdedet, gyermeket magukkal hurcolva, mint hadirokkantak a vitézségi érmet és a mankót — s ott olyan harcias: piacot, zálogházat, temetést és tüntetést egyszerre idéző ribilliót csaptak, hogy a hivatal joggal idegbajos vezetőnője — mert nemcsak ez a félemelet tartozott hozzá, hanem számtalan szükséglakás, üzlethelyiség, szenespince, olyan csatornanyílás fölötti lyukak, ahol egy fél órára magára hagyott csecsemőt kikezdték a patkányok — zokogva bezárkózott előlük a férfivécébe, ahol nem háborgathatták. Ő se a félemeletet a következő hat hónapig." Ezt a gogoli groteszk hangulatot végsőkig feszíti az írónő a tizenharmadik lakóegységnek, Ananász néni szállásának leírásával. Az agg hölgy valódi neve Anasztázia, lakóhelye pedig . .. ,,A folyosó végén a páncélszekrény mindkét ajtaja tárva. Abban lakik a tizenharmadik társbérlő, Ornáth Benedek docens anyósa, Anasztázia néni... A páncélszekrény alapterülete háromszor három méter. Ajtaja, fala, mennyezete, padlója vaslemez. Az előtérbe húzott biedermier párnásszékben, lábát kis perzsa zsámolyon nyugtatva üldögélt az idős dáma. Veronika nem látott még szebben kivésett arcot. Túl a kilencvenen is fényes, laza hullámú, fehér haja bámulatot keltett, amiként mindig kifogástalan fekete ruhája is. Bár csontjai térfogatára zsugorodott, szeme halvány kékje még most is élő embert közvetített. A fémdobozban éjjel-nappal egy szál dróton függő körte világított. A fémpadlón gyapjuperzsák. Berendezése a nemes vonalú ágyon kívül háromlábú mosdó, tükrös fésülködő asztalka, apró fiókos szekrény." Részeges, szélhámos, félprostituált, álművész, tolvaj lakótársak csörtetnek át szüntelenül Veronika szobáján és életén. Jótanácsot és kölcsönt kérnek tőle, szerelmi ajánlatot tesznek neki, beavatják intrikáikba, szövetségesnek próbálják megszerezni, vagy egyszerűen kitárják érző, mély szívüket. Késő estig. ..Végre elcsitult a félemelet niagarója. Ilyenkor hasonlított egy főbérlethez, amit magára zárhat az ember. És hasonlíthatatlanul jobb az albérletnél. Gondolatain átsuhant egy krumplisláda, amelyen egy előszobában aludt. Egy orvosházaspár, aki hajnalban elment hazulról, és véletlenül mindig zárva hagyta a fürdőszobát. Egy köves konyha. ahol télen befagyott a tintásüvege . . ." Galgóczi Erzsébet nem tódít, nem cifráz. Ha a páncélszekrényt háromszor három méternek írja meg, bizonyos, hogy se kisebb nem volt, se nagyobb. S ha elejt egy szót a befagyott tintásüvegről, azt is ténynek vehetjük. Már csak azért is, mert azt az albérletet tüzetesebben is megörökítette, Kőnél keményebb c. elbeszélésében. ,,Özvegyasszonynál lakott... a földszinten, a parányi előszobából nyíló konyhában, amit a szelíd és jólelkű hölgy úgy próbált lakályossá tenni, hogy a kőpadló egész felületét beborította rongyszőnyeggel. Ágy, szekrény, asztal, egy szék és vaskályha képezte a bútorzatot, nem is fért volna több. A szék fölváltva volt ülőalkalmatosság vagy éjjeliszekrény. A vaskályha fűthetett volna, de nem volt rá pénz. Háziasszonya se fűtött: reggelente úgy tipegett el barátnőjéhez, ahogyan mások hivatalba járnak, s alig korábban ért haza mint albérlője . . . Tulajdonképpen csak az bosszantotta ebben a lakásban, hogy a tintája többnyire befagyott, s ha otthon ürült ki a töltőtolla, abbahagyhatta a jegyzetelést." Veronika a félemeleti embersereglet közepette megszabadul korábbi görcsösségétől. Lebegő érzés fogja el. Lemegy éjfél körül a mocskos talponállóba, (,,amit csak egy, a Vendéglátóiparba beépített imperialista ügynök keresztelhetett el Alkotmánynak") s elszántan elcsípeti magát egy razziával, azt füllentve, hogy nincs személyi igazolványa. ,,A hadnagy vállon fogta, kivezette a rabszállító autóhoz, kinyitotta a hátsó ajtót, s fölsegítette a lányt a túl magas vaslécekből eszkábált létrára. — Szálljon be. És Veronika belépett a prostituáltak, zsebmetszők, markecolók, közveszélyes munkakerülők, csavargók, ágyrajárók vagy ágyra se járók, javítóintézetből szököttek, garázdák, eszméletlenül leittasodottak, hazulról elcsavargott kiskorúak, kerítőnők, pálinkát kunyeráló vén koldusasszonyok, körözött betörők, öngyilkosjelöltek — és a Budapestről kitiltott, nemkívánatos elemek közé." 23