Budapest, 1977. (15. évfolyam)

7. szám július - Barkoczi Péter: Még egy séta a Rákóczi úton

Versengés a Margitszigetért h Érdekes közigazgatási-illetékességi vita folyt Pest és Buda között a Margitsziget törvényhatósági hovatartozása körül, néhány évvel a két testvérváros egyesítése előtt. Bu­da sz. kir. város közgyűlése 1869. december 23-án felterjesztéssel fordult a képviselőház­hoz, hogy a Margitszigetre kiterjedő jogható­sága elismertetéséhez a törvényhozás dönté­sét kérje. A budaiak kérelmének előzménye az volt, hogy Pest—Pilis—Solt törvényesen egyesült vármegye és Pest sz. kir. város egymással vetélkedve igyekeztek törvényhatósági jog­körüket a Margitszigetre kiterjeszteni. A pes­tiek — megelőzve Buda városát — ugyancsak a képviselőháztól kérték „jogaikat kiderí­teni". A budai közgyűlés nem kételkedett abban, hogy „az ország minden törvényhatósága büszkén terjesztené ki hatásági hatalmát arra a terül, t re, mely hivatva van a főváros társa­dahii életének egyik gyújtópontjává válni". De ők maguk is érvényesíteni kívánták jogai­kat, amelyeket a sziget felett évek hosszú so­rán át „háborítatlanul és szakadatlanul" gya­koroltak. A törvényhatóságok versengését a szige­tért az a nagyarányú átalakítás indította el, amelyet József főherceg, az akkori tulajdonos kezdeményezett s végeztetett el. Ennek ered­ményeképpen a Margitsziget jóformán egye­dülálló természeti szépségű és méretű üdülő­parkká változott. (Addig nem sokat törődtek vele, részben a földesúri jog megközelíthe­tetlensége miatt, de azért is, mert a sziget nem rendelkezett olyan adottságokkal, ame­lyek a nagyközönség szórakozási és pihenési igényeit kielégítették volna.) A Margitszigetnek már a korai középkor­ban is figyelemre méltó szerepe volt a két város életében. Történetének első ismert té­nyei: a „Nyulak szigete" az Árpád-házi kirá­lyok vadaskertje volt; majd egyházi birtok lett, és otthona a premontreiek, a franciská­nusok, a dominikánusok és a klarisszák rend­jének. A sziget elnevezése koronként válto­zott. A 14. század óta viseli Árpádházi Mar-3* git nevét, de szerepelt Nagyboldogasszony-, Úr- és Budai-sziget néven is. A 13. század­ban a sziget északi csúcsát az esztergomi ér­sek foglalta el, s bástyafallal vétette körül. A szerzetesrendek jobbágyainak és cselédeinek száma felért egy egész falu lakosságával, temp­lomaiknak és lakóházaiknak maradványai még évszázadokig őrizték a középkori sziget em­lékeit. De már ezekben a századokban is fel­felbukkant az „Insula Budensis" (Budai-szi­get) elnevezés, bár Buda város joghatóságá­nak más bizonyítéka nem maradt fenn a kö­zépkorból. A 17. század végén, a törökök kiűzése után, a klarisszák visszatelepültek az elnéptelene­dett szigetre, amely így ismét a rendház bir­tokába jutott. A 18. század elejétől azonban a budaiak már saját joghatóságukat kívánták bizonyítani, I. Lipót császár 1703-ban kelt szabadalomlevelével. Ennek tanúsága szerint a császár „a Buda és Pest városok közt a Du­nában fekvő Sziget" területén a földesúri jo­gokat és a halászati jogot Budának adomá­nyozta. A budaiak az 1703-as kiváltságlevelet joghatóságuk alapjának és legfőbb bizo­nyítékának tekintették, amelyre felterjeszté­sükben is vissza-visszatértek. De utaltak ki­rályi adománylevelekre, egymást követő bir­tokosokra, birtokcserékre is. Az első tulajdonjogi változás a 18. század végén következett be, amikor II. József fel­oszlatta a szerzetesrendeket; akiarisszák tu­lajdonában levő szigetet 1783-ban a vallási és közoktatási alapítványokhoz csatolták. Ezt követően a Margitsziget csere útján a kamara tulajdonában levő piliscsabai uradalomhoz került. A pesti kamarai adminisztráció 1792. feb­ruár 29-én kelt okirata viszont arról tudósít, hogy „a Margitsziget József nádor úrnak engedtetett át pro distractione''' (mai szóhasz­nálattal: kikapcsolódás céljából. Az okirat másolásakor feltehetően elírták az 1792-es évszámot. József főherceg ugyanis 1796-tól volt Magyarország nádora.) A piliscsabai uradalom 1800. évi összeírása már ezt a jogi helyzetet rögzíti. Egy évtizeddel később, 1810-ben a Margitsziget királyi adományo­zás révén József nádor tényleges tulajdonába ment át. A beiktatáson Buda város is képvi­seltette magát. A budaiak számára azért volt oly fontos ez az esemény (felterjesztésükben hosszan idéz­ték az adománylevél szövegét), mert „ez idő­től kezdve évtizedeken át egészen az 50-es évekig senkinek eszébe sem jutott Budának törvényhatósági jogát s a Szigetnek területéhez tartozását kérdésbe vonni". A budaiak, jogaik elismertetése érdekében, nagy körültekintéssel és alapossággal állítot­ták össze kérelmük indokolását. Hivatkoztak arra, hogy a sziget „egyházi tekintetben az új­laki plébániához tartozott és tartozik". Még lényegesebbnek tartották a rendőrhatósági felügyelet kérdését, amelynek gyakorlását múltbeli jogaik és jövőbeni igényeik bizonyí­tékaként hangoztatták. A közrend és a köz­biztonság fenntartása szerintük kizárólag Buda hatáskörébe tartozott, nemcsak a múlt­ban, „de még az 1864—1865. évben is". A főhercegi uradalmi igazgatóság, Pest városa és Pest megye mindenkor elismerte Budának eme jogait, s azok ellen szót soha nem emelt. Továbbá, az uradalmi igazgató­ság esetenként maga jelentette be a budai ka­pitányi hivatalnál, ha különös rendőri intéz­kedéseket tartott szükségesnek (pl. egy-egy nagyobb összejövetel alkalmával). Kivétel­ként említettek a budaiak egy 1819-ben ren­dezett ünnepélyt, „amikor a szigetre való át­kelés a pesti partról is megengedtetett", amire addig sohasem volt példa. És erre az ünne­pélyre kivételesen Pest városa is kiküldhette néhány rendfenntartó közegét. Az adózás tekintetében is bizonyított­nak tűnt Buda fennnatósága. A szigeten lakó nem nemesek ugyanis házi adójukat 1848-ig Buda város pénztárába fizették, „amely ténynek bizonyítékául szolgáltak a meglevő (s emiitett) adóösszeirási könyvek". Ugyancsak bizonyítási anyagnak tekintették „az úgyneve-

Next

/
Thumbnails
Contents