Budapest, 1977. (15. évfolyam)

7. szám július - Csepreginé Ambrus Margit: Helytörténeti szakköri munka a Diana utcai iskolában

nevü elnöke (br. Eötvös József) indítványára feladatául tűzte ki nemcsak templom, hanem a még inkább szükséges iskola építéséről is gondoskodni". Stolmár László tanító'naplójából ismerjük az iskolaszervezés adatait, aki 1872-ben nyert ide kinevezést, és kötelességének tartotta, hogy az iskola alapításával kapcsolatos adatokat összegyűjtse, s az utókor számára feljegyezze. Mint írja „ ... az akkoriban már szép számban itt lakó bérkocsis-, tehenész- és majorosokból álló állandó lakosság a legnagyobb örömmel és készséggel vállaira a szükséges fuvarozást és napszámoséra előállítását". Tizenöt németajkú tanulóval kezdte meg az oktatást, „. . . a többi úgy november táján iratkozott be". Amikor 13 év múlva a főváros az új Aréna úti (ma Dózsa György út) iskola élére állította a lelkes néptanítót, 4 tantermes, kertészettel, méhészettel rendelkező korszerű iskolát hagyott pályakezdésének színhelyén. Iskolánk irattára kétféle anyakönyvvel rendelkezik a századfordulót követő évtizedekből. Az I. ker. Diana u. népiskola anyakönyve a XVIII-XIX. században betelepült dél-német családok les/árma/ottainak adatait tartalmazza. A még ma is gyakran előforduló nevek: Hoyer, Swarc, Krén, Reischart, Heueschmidt, Jámbor és Lothringen; ez utóbbi család Elzász-Lotharingiából származtatja magát. Ezeknek a családoknak a foglalkozása — az anyakönyvi bejegyzés szerint — kertész, fuvaros, majoros, vincellér. Az úri villák cselédsége is szép számmal megtalálható, s nem ritka a „süteménykihordó", „lámpagyújtogató" sem. Rendelkezünk ebből az időből magántanulók anyakönyvével is, az ibolyanyílástól lombhullásig itt nyaraló csaiádok gyermekeinek magánvizsgáiról. Ezekben a szülők foglalkozása: gyáros, bankár, miniszteri tanácsos, országgyűlési képviselő, földbirtokos stb. A szakkör tagjai sok szempontból összehasonlítva tanulmányozzák a kétféle forrásértékű anyakönyveket. Akik először belepillantanak a magánvizsgák adataiba, az első kérdésük: „Ezek mind ilyen jó tanulók voltak ?" — mert csupa kitűnő osztályzatot látnak. Majd az életmódbeli differenciákat elemezve, megértik a népiskolai tanulók nehézségeit, akik közül viszont sokan megbuktak, lemorzsolódtak. A hajdani növendékekből felkerestek a gyerekek néhány idős embert, s akinek az unokája jár ma ide, azt meghívták szakköri órára. Számtalan kérdésre kaptak választ az öregek emlékezései alapján. Megkérdezték pl. az egyik nagypapától: „Milyen megélhetést jelentett a süteménykihordó foglalkozás ?" Kiderült, hogy meglehetősen jót, mert ez állandó munka volt, ellentétben a napszámosok bizonytalan életkörülményeivel. Körzetünk legidősebb emberétől (a Diana u. 5. szám alatt lakó 86 éves Krén bácsitól) első kézből kaptunk adatot Jókai Mórról. Élénken emlékezett rá, hogy a Költő utcai Jókai-ház szomszédságában játszott, amikor behívta őt az idős költő, a szüleiről kérdezgette, és süteménnyel kínálta meg. A Denevér utca 72-ben lakó H. Zs.-nétói gyermekmondókát tanultunk: „Adalak, padalatt, hájfejü"/ Tőle tudtuk meg, hogy a Tanácsköztársaság idején hol volt a Vörös őrség svábhegyi őrszobája. Elmesélte, hogy a péktől hazafelé „huligánok" elvettek tőle három friss kenyeret, s a vörösőr segítségével sikerült kettőt visszaszereznie. Felkerestük Deska bácsit is, aki a románok bejöveteléig a Mártonhegyi út 6. szám alatti őrszobán teljesített szolgálatot, és részt vett a monitorok elleni fegyveres harcban. Tőle is értékes információkat kaptunk a Vörös őrség kerületi parancsnokságának (a János kórház melletti régi vámház épületében működött) forradalmi intézkedéseiről. Kerületünk ugyanúgy, mint a főváros egésze, egyre fiatalodik. A régi házak sok gondot okoznak a kerületi tanácsnak; költséges a karbantartásuk. Az ősi famíliák leszármazottai is elavultnak, sokszor szegényesnek ítélik az öregek által épített földszintes hajlékaikat. A Galgóczy úton nemrég alakítottak át egy ilyen régi, présházas, gerendás mennyezetű falusias épületet. Itt mesélte el a 67 éves nagymama, hogy az ő gyermekkorában a Zugliget egyik kis települését Diogénesz-falvának nevezték. Óriási fadongás, hordó alakú verandája volt a település középpontjában álló egyik háznak, erről adták a szokatlan helynevet. A müemlékjellegű házak közül a már háznak sem nevezhető Tündérlak élénken foglalkoztatja a gyermekek fantázáját. Történelmi, irodalomtörténeti érdekességei mellett, építészeti szempontból is érdeklődnek iránta. A ház alatt felvezető kocsiút, a szomszédos házig átnyúló pincerendszer, a „130 éves házitelefon" (beépített hallócső) annyira izgatja az 5. osztályosokat, hogy külön is odaoda látogatnak. Az épület 1849-es vonatkozásai kellő méltatást kaptak dr. Siklóssy László: Svábhegy című értékes kötetében — de mi őrzi meg Radnóti Miklós emlékét, akit innen vittek 1942-ben munkatáborba ? Megszerezték a szomszédoktól a Tündérlakból 1962-ben kiköltöztetett családok címét, sorra járják őket, és feljegyzik azoknak az emlékezéseit, akik még látták Radnótit a „hűs verandán", és Fifi kisasszonnyal sétálni. A Diana utcában az Óra-villát mintha csak a mi kedvünkért ürítették volna ki, hogy padlástól a pincéig, a kert alatt húzódó hoszszú alagútig megnézhessük a honvédsereg főhadiszállását, ahonnan Görgey látcsövei figyelte a budai ostrom stratégiai helyzetét. A villa kertjében, az avarban megtaláltuk és a készülő kerületi múzeumnak átadtuk a timpanon híres mechanikai szerkezetű óráját, amelyről a villa a nevét kapta. A Költő utca 2i-ben a Jókaiemlékszobának és a nagy költő által kialakított parknak rendszeres látogatói vagyunk. Nemrégiben azt hallottuk, hogy az irodalomtörténetből jól ismert borospince beomlóban van. Elmentünk a szakkörrel megnézni, és meggyőződtünk róla, hogy az új tulajdonos — a Természetvédelmi Hivatal — jó gazdája a féltett műemlékeknek. Gondozzák a parkot, karbantartják, sőt márványdomborművel díszítették az eredeti gazdasági épületet, a hajdani vízhordó Csárdás csacsi és Szekfű tehén istállóját. Ha belépünk a parkba, megjelenik képzeletünkben Jókai Mór őszhajú unokája: Feszty Masa festőművésznő mint kislány, körülötte a gyermekkori élményeiből megismert állatsereg. Tőle hallottuk, hogy csak macskából 17 volt a házban, azonkívül kutyák, nyulak, tengerimalacok népesítették be a kertet, és egy szarka is ott ugrált köztük. Nagypapája addig nem reggelizett, míg meg nem etette állatait, mint ahogy a rózsafákat is ő gondozta. Amikor egy hívatlan mókuscsalád a ház kéményén át befészkelt a cserépkályhába, a nagypapával együtt lábujjhegyen lépkedtek a vendégek kályha-szállása előtt, hogy meg ne riasszák a kicsinyeit féltő mókusmamát. Valahányszor a Jókai-villába látogatunk, életre kel a múlt, s ránk mosolyog a nagy mesemondó, akinek nevét a világ oly sok irodalomkedvelő embere ismeri. Ennek megható bizonyítékára is rátaláltak iskolánk növendékei, amikor a Jókai-villa kertjéből behoztak egy korhadt furnérlemez táblát, az alábbi orosznyelvű szöveggel: „Ez a ház az ismert magyar író, Jókai Mór múzeum-háza. A katonáknak megtiltom, hogy bármit magukkal vigyenek vagy kárt tegyenek és megrongálják a múzeumi tárgyakat. 1945. II. 11. A Zugligeti Katonai Parancsnok Szokolov őrnagy sk." A honismereti-helytörténeti munka a gyümölcsfa ültetéséhez hasonlítható. Hamar lombosodik, a csemete, s a termésből sokan szedhetnek. Névadó ünnepségünk előkészítése során három értékes Jókai-kéziratot kaptunk. Az egyik adományozó — a nemrég elhunyt dr. Stolmár László többszörösen kitüntetett gyémántdiplomás pedagógus — emlékét megőrizzük, mert szerető gondoskodását történelmi szakkörünk sokáig élvezte. Édesapja hajdani iskolája iránti szeretete az alábbi adománylevél soraiból is kitűnik: „Már a TV nézése közben elhatároztam, hogy egy birtokomban levő kézirattal — megjelent a Budapesti Napló 1902. június 7-1 számában — megajándékozom az iskolát. Őrizze ott kegyelettel a nagy regényírónk írását a cseperedő magyar gyerekek hoszszú sora, és az őket oktató-nevelő lelkes tanári testület. A kéziratot nem édesapám kapta a költőtől, bár kölcsönösen ismerték egymást, de apám 1902-ben már a volt VII. ker. Aréna út 25. számú népiskolának volt igazgatója. Jókai felhívása Glück Frigyes, a kiváló műgyűjtő és emberbarát, a János-hegyi kilátó építője hagyatékából származik.'''' Népek és korok fonódnak össze értékes emlékeinkben, nagyszerű példát mutatva a hagyományok tiszteletére. 1976. januárjában a Hazafias Népfront és a Fővárosi Tanács azzal tisztelte meg iskolaközösségünket, hogy Jókai Mór nevét viselhesse a Szabadsághegy nagy hagyományokkal rendelkező iskolája. Csepreginé Ambrus Margit 32