Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Konrádyné Gálos Magda dr.: Külföldiek útleírásai fővárosunkról

„Ausztria Magyarországot provinciájának tekinti, ezért az ország ipar, kereskedelem, nemzeti jólét és felvilágosodott ság szempontjából gyermekkorát éli. . . A parasztok megművelik ezt a szép országot, és maguknak még csak annyijuk sem marad, mint a madaraknak." Széchenyi István angliai utazásai sok barátot szereztek hazánknak. John Paget angol orvos, akit nem sikerült Bécsben terjesztett hazug rémhírekkel az ország tanulmányozásától elriasztani, 1835-ben jött először Pest-Budára. így ir: „Pest tiszta és csinos, a házak fehér kőből épültek, szebbek, mint nálunk. Terei tágasak, csak a homokvihar szörnyű, nincs elég fa, hogy erejét megtörjék." A Belvárosban felfigyel arra, hogy a „Londonban már alig látható, igen jó festőktől származó cégérek vonják a figyelmet az üzletekre és az utcát vidámabbá teszik." Lóversenyre is elmegy. „Angol számára mulatságos, hogy a csikósok hosszú farkú lovaikon, nyereg nélkül, egészen különös viseletükben versenyeznek . . . Születésük óta ülik a lovat." Majd így folytatja: „150 év telt el a törökök kiűzése óta, azalatt épült ki Európa egyik fővárosa a nyomorúságos romokból . . . nem az uralkodó kegyének, hanem népe energiájának és saját természetes adottságainak köszönheti felemelkedését". Budát is leírja, „az erős vörösbort termelő, szőlőborította hegyvonulatot" és a vár szépségeit, a csendes utcákat, ahol „lárvaarcú hivatalnokok közlekednek . . . Minden kérést Bécsbe kell felterjeszteni, a helytartótanács tagjai bábuk, amelyekkel az osztrák miniszterek játszanak". Paget magyar érzelművé lett, hazánkban telepedett le és a 48-as szabadságharcban vitézen küzdött. John Browning nemcsak szép színekkel árnyalt leírást publikált, hanem 26 költőnk verseinek angol fordítását is kiadta. Miss Julia Pardoe kétszer járt itt, és élményeit, a főváros minden nevezetességét részletesen leírta 1839-ben megjelent könyvében. Edouard Thouvenel francia közgazdász 1838-ban, majd egy évvel később William Rey svájci hajózási tisztviselő „Buda ódon hangulatát" szembeállítják a „nagyjövőjű Pesttel". „Lábaimnál Pest álomba merült palotasora — írja Rey —, a hegyek fölött pedig nyugvást nem ismerve bolyong a múlt hazajáró szelleme". „Buda és Pest vetélytársak — írja könyvében Thouvenel •—, az előbbi múltjával dicsekedhet, fényes jövőt igér a másik". Andersen dán író 1842-ben már világvárosként méltatja Pestet naplójában. A berlini Wilhelm Richter sokat ír az európai színvonalú vendéglátóiparról, különösen az Angol Királynő és a Magyar Király fogadókról. Majd elbeszéli: „Pesti szokás a kávéházakban találkozni. Igen sok van. Mindegyikben újsághalmazokat találunk — amennyit csak a cenzúra megenged." Az 1848-as szabadságharc leverése után egyre gyakoribbak a súrlódások az osztrák rendőrséggel. Louis Gabryel 1849-ben panaszkodik: „Útleveleink láttamozása ürügyén hosszasan várakoztattak, zaklattak." 1851-ben az amerikai Brace Charles Loring könyvében így ír: „Csodálatos a Lánchíd, a Gellérthegy; de a bombák, az ostrom nyomait mutatják. Pesten, amely azelőtt talán Európa legcsillogóbb városa volt, a közhangulat nyomott, rengeteg a koldus, nagy az elkeseredés. Engem is kihallgattak a Neugebäudeban . . ." Theodore Valeri festőt, Victor Duruy történészt is feltartóztatta a rendőrség. Az idegenforgalom csak a kiegyezés táján lendült fel ismét. * A városegyesítés után már megjelentek Baedecker és Woerl szakszerű útikönyvei, felépültek a korszerű luxusszállók, a látogató külföldiek száma sokezerre nőtt. Az 1885-ös kiállításra a világ minden tájáról érkeztek. Coppée francia költő így emlékezik viszsza Budapestre: „Ha behunyom szememet, viszontlátom a kivilágított várost, a fényárban úszó termeket, ahol összecsengenek a tokajival töltött poharak, hallom a cigány kopott hegedűjén felcsendülő Marseillaise és Rákóczi induló hangjait". Az 1896-os millenniumi kiállítás is újabb ezreket vonzott fővárosunkba. Az I. világháború küszöbén, 1913-ban André Duboscq publikál könyvet Budapestről. „A magyarok utoljára érkeztek az európai családba és nem tud róluk eleget a világ". Képet rajzol minden szépről, megemlíti „a metrók ősét" is. A két világháború közötti években sok cikk jelent meg az újra fellendülő Budapest fényeiről — de meglátták a budafoki barlanglakásokat, a hidak alatt alvó nincsteleneket is. A svájci Schwengeler épületekről, műkincsekről, a Duna karjai által átölelt Margitszigetről ír. „A budai hegyek fényei összefolynak a csillagokkal, nem tudni, hol végződik Buda, hol kezdődik az ég — így mesélték nekem —, de ebben az évben estére komor az elsötétített város". A második világégés után hosszú időre megbénult az idegenforgalom. De húsz év óta ismét minden égtáj felől tódulnak a látogatók Budapestre. „Mikor keresztülmégy a folyó fölött, középütt van egy mozdulatlan perc. senki földje, tested se Budán, se Pesten, lelked a Dunáé, a történelmen keresztül hömpölygő bőséges áramlásé. Egyik oldalon Pest tetői, épületek ezüstszín homlokzatai, szemben a budai házak, dombok. Buda magasabb, sziklái, lombos, a falevelek zöld békéje fönt és az épülettömbök aranyos, narancsszin czalagja a vízparton ..." — írja Pablo Neruda. i7