Budapest, 1977. (15. évfolyam)

5. szám május - Megay László: Műemlékeink védelme

— Mi nem építünk műemlékeket. A csonkán maradtakat mint mondjuk a vári Miklós-torony —, mai technológiával, ma használatos anyagokkal, mai ízlésünk szerint egészítjük ki. És csak akkor, ha ez esztétikailag, funkcionálisan indokolt. A Miklós-toronynál maradva: sokan szemünkre vetették a kiegészítés módját, a modern toronysisakot. De az utánunk jövőknek látniok kell, hogy az nem a XV., hanem a XX. században épült. —- Sokak szerint egy-egy építmény műemlékké csak esztétikai értékeivel válhat . . . Tévedés. Az ízlés mindig korhoz kötött. Vannak épületeink ilyenek a millennium táján emelt középületek —, melyek elsősorban azért becsesek, mert olyan kézműves színvonalat képviselnek, amely már nem létezik. Ha a Nyugati pályaudvar megmentéséért harcolunk, azért tesszük, mert kora egyik legjobb műszaki alkotása, egyedi és megismételhetetlen. A feladat nehéz. Kicserélhetjük az öntöttvas szerkezet elemeit, de a mai öntvények összetétele és sok tulajdonsága nem azonos a régivel. De ha így lenne is! Amikor a pályaudvar készült, nem volt villany- és dieselmozdony, a környéken nem volt gépkocsiforgalom. Egy épület sohasem önmagában, önmagáért való. Változik a műemléki környezet, gyakran az épületek rendeltetése is. Hogyan egyeztethető a konzerválás az átépítéssel, a városkép óvása a városfejlesztéssel ? - Gyakorlatunk szerint általában nem bontunk vissza, vagyis tiszteljük, amit a következő kor adott az épülethez. De törekszünk arra is, hogy az építmény harmóniájának megbontása nélkül bemutassuk az egymást követő korokból származó részeket. Ennek a gyakorlatnak vannak hívei és ellenzői a szakemberek között is. Azt viszont senki sem vitatja, hogy a helyreállított műemlékek továbbra is részei egy településnek, kell hogy rendeltetésük és gazdájuk legyen. A vidéki kastélyokat és udvarházakat a legnehezebb hasznossá tenni. Ezek gyakran távol vannak a falutól, fenntartásuk a tulajdonos számára fölösleges tehernek tűnik. Ezért aztán nem egy közülük rossz állapotban van. - Ami a műemléki környezetet illeti: szakszerűtlen megváltoztatása passzív rombolás. Erre sok szomorú hazai és külföldi példa van. Szerencsésnek tartom, hogy az általános európai gyakorlattól eltérően, nálunk a műemlékek gondozása nem a kulturális, hanem az építési tárca feladata. Ismer jük a városfejlesztési terveket, és ha kell, befolyásolhatjuk azokat. - A helyreállítások másutt is, nálunk is lassan haladnak. Van-e remény, hogy a helyzet megváltozik ? -— Az ötödik ötéves terv költségvetése kétszer annyit szán lakásfelújításra és korszerűsítésre, mint az előző. Mivel az összeg meghatározott hányada műemlékek helyreállítására fordítható - többet végezhetünk és gyorsabban. Az országos feladatokat ellátó intézmény mellett, a fővárosnak a tanács Városrendezési és Építészeti Főosztályán belül önálló Műemléki Felügyelősége van. A Városháza szomszédságában, a Martinelli téren, műemléki környezetben, foghíj-pótlásként nemrég épült fel az új telefonközpont és a parkolóház. A korábban is eklektikus tér elnyerte azt az arculatot, amelyet a XXI. században is viselni fog. A két új épület nem mindenkinek tetszik. Hogyan vélekedik róluk a Fővárosi Műemléki Felügyelőség vezetője ? A kérdésre dr. Czétényi Piroska válaszol: Ezek az épületek tömegükkel és formájukkal megfelelően alakítják a teret. Merev homlokzatuk az alkalmazott technológiából, az alagútzsaluzásból következik. Mindkettő korunk alkotása, együtt kell élniök környezetükkel. A túlzott alkalmazkodás a régihez hamis lett volna. Általuk egészült ki a régi városszerkezet. Az idők folyamán kialakuló utcahálózat, a térkapcsolatok ugyanolyan értékei egy városnak, mint maguk az épületek. Az úgynevezett „nőtt városok" szépségét a korok változó stílusainak egymás mellett élése adja. A parkolóházzal könnyebben barátkozunk, mint a telefonközponttal. Ez utóbbi ismét szűk utcába rejti a Városházát, a főváros egyik legnagyobb tömegű, legharmonikusabb homlokzatú középületét. Ha lemondtunk volna a szomszédos postáról, nagy belvárosi teret nyerünk . . . —- A Városháza építészeti értéke éppen az, hogy homlokzata fokozatosan tárul a szemlélő elé. Jelentős épületek kiszabadítása a századelő gyakorlata volt. Ezáltal azonban városszerkezeti összefüggések szakadtak meg. A körülbontott építmények gyakran léptéktelenné válnak. Példa erre a Clark Ádám tér. A háborúban megsérült épületek bontása óta jobb a rálátás a Várra, Budáról a Dunára — de az Alagút elvesztette téralkotó szerepét. Kisebbé jelentéktelenebbé vált. — Felügyelőségük egyre nagyobb figyelmet szentel a századelő építészetének. Túlbecsüljük netán ezt a kort? — A technikai, technológiai fejlődéssel meggyorsult a műemlékké válás folyamata. A kézművesség sorvadása tanulságossá, értékessé teszi azokat az épületeket, amelyek átmeneti korszakban létesültek, egyszerre őriznek és teremtenek hagyományokat. A vázas építkezés kezdetén igen sok funkcionálisan és léptékében jó épület született. Az eredmények egy részét a tömeges lakásépítés ma is alkalmazza. Arról sem felejtkezhetünk meg, hogy a század első felének alkotásai közül kevés pusztult el. Védeni addig kell ezeket, amíg nem károsodnak. A legújabb kori művek közül az olyanok, mint Lajta Béla Rózsavölgyi-háza, vagy a Gázművek épülete, mindenképp védendők. Ezek már nem juthatnak a Vas utcai Kozma-féle „üvegház" sorsára, amely az átalakítások miatt komoly kárt szenvedett. — Ritkán beszélünk az ipari műemlékekről . . . — Pedig ezek többszörös értéket hordoznak. Például a vízivárosi volt Ganz öntődében berendezett múzeum nélkül szegényebbek lennénk. Léte arra utal, hogy a városnak ez a része hajdan iparnegyed volt, maga a műhely pedig építészetileg és eredeti berendezése révén egyaránt becses. Dr. Dercsényi Dezső a műemlékvédelem egyik Európa-szerte elismert szaktekintélye. Tőle a felszabadulás után végzett munka egyes állomásai felől érdeklődtünk. A felszabadulás előtt nem volt műemléki hivatalunk, de a város akkor is, máig példamutató gonddal őrizte értékeit. A várnegyedben például adókedvezményt kapott az, aki helyreállított egy régi lakóházat. Közügyvolt a pesti városfal vagy az óbudai amfiteátrum megóvása. Az ostrom után azonnal megkezdődött a sérült épületek mentése. Budán egy jó kezű, mesterségét értő építész, Meczner Lajos gondoskodott a műemlékek állagának védelméről. 1949-ben mégis furcsa korszak kezdődött. A műemlékügy központi irányítás alá került. A főváros nem volt gazdája történeti emlékeinek. Ebben az időben sok, egyébként menthető épületet elvesztettünk. 1957-ben a főváros visszakapta műemlékei gondozásának jogát. Azóta folyik Budapesten a védelem a mai színvonalon. A reprezentatív terület természetesen a budai Vár. A csaknem befejeződött épületpótlások miatt a nemzetközi szakma előtt sem kell szégyenkeznünk. Mai fogantatású épületeket emeltünk, várost építettünk, nem rezervátumot. A Vár után a Belváros következik. Az ottani pótlásoknál nehezebb lesz betartani a modern építészet egyik alapelvét, miszerint az új alkotásoknak kapcsolatot kell találniuk a tárgyi és a természeti környezettel. A harmincas évekig az épületek képét a falfelület és azablakok harmóniája határozta meg. A vasbeton és az acélszerkezet módot ad az építésznek osztatlan vagy alig tagolt felületek kialakítására. Az ilyen építmények széttörik a megszokott városképet. Lemondani róluk mégsem szabad. - Nálunk egy-egy bontást vagy helyreállítást valóságos népszavazás előz meg, illetőleg rosszabb esetben követ. Mégis, mintha csekély lenne az építőművészet becsülete. - Az embert legközvetlenebbül szolgáló művészet rangja valahogy elveszett. Ha egy szedő az ismert versből véletlenül kihagy egy szót, mindenki felháborodik. De ha valaki erőszakosan, avatatlanul nyúl egy olyan szuverén alkotáshoz, mint egy épület, észre sem vesszük — vagy csak későn! Az utolsó száz év épületei ezért nagyobb veszélyben vannak, mint a középkoriak. A Rákóczi út és Tanács körút sarkán áll Wälder Gyula 1938-ban épitett lakóháza. A maga nemében a főváros egyik értékes épülete. Valakinek eszébe jutott: túl széles, tágas a lépcsőház, el kéne venni belőle. Nem tudom, mcgtették-e. Nem dicsérhető eléggé a Fővárosi Műemléki Felügyelőség elhatározása, amellyel vagy kétszáz ehhez hasonló épületet előzetes védelem alá helyezett. A kívülálló sokszor nem érti, miért nem engedünk egy nem is oly régi, szerinte rossz stílusú, szépnek nem mondható lakóházat lebontani. Azért, mert nincsenek rossz korok, rossz stílusok. A műemlékvédelem nem bíróság. Védendő minden, ami egy korban a legjobb, legjellemzőbb volt. Dönteni pedig mindig a helyi viszonyok között kell. 4