Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Gál Éva: Az óbudai zenebona

zenebona elvevés nem szándékosan történt: a katona „a tolakodásban Léb János Györgynek a ball mellyére tartván a bajonétes puskát, a nevezett Léb föl ütötte és meg fogta a puskát, a katona pedig ki eresztette és vissza ment". Lehetséges, hogy tényleg így volt, hiszen a gránátosok nem is nagyon igyekeztek szembeszállni a tömeggel. ,.Midőn a katonák jöttek, a községh közül némelyek meg-megszóllították őket, ha eő Feölséghe parancsolattyából jönnek-é, mellyre azon katona, kinek a puskája el vétetett, azt felelte, hogy eő nem tudgya; kérdezték azon közben a katonák is, hogy mit csinyált itt a községh és mit akar? mellyre felelték, hogy eők nem ellenségek, a katonák is azt felelték, hogy eők sem". Mialatt ezek történtek, előkerültek az urasági hajdúk is: Hornis János, Pálinkás József és Pátkay András. Ők az éjjel beszállított rabok miatt a kastély tőszomszédságában levő tömlöcépületben tartózkodtak. Amikor meghallották a zajt, átsiettek megnézni, mi a zenebona oka. De nem látták tanácsosnak a főkapun bemenni: „a szokott ajtón népnek sokasága miatt bé nem mehettek, hanem a konyha felé nyilló ajtóra (a mai Hajógyár utca felől) kéntelenétettek menni". És még egy óvintézkedést tettek; az uradalom „rendjének" hivatásos őrei letették fegyvereiket, mielőtt a tömeg közé mentek: „oldalokon függő kardjaikat le oldozván, hogy valamit a zene-bonás nép magában ne gondolna, le rakták". Igy vezették azután kerülő úton a gránátosokat a prefektus szobájába, s a „hátulsó ajtón bé menvén jutottak prefektus úrhoz". Ferberth csak akkor merte kinyitni szobája ajtaját, amikor a gránátosok és a hajdúk már benn voltak. Tíz embert engedett be. A többiek kintről, a nyitott ajtó mögül (mert az ajtót itt sem hagyták bezárni) hallgatták, mit végeznek szószólóik a prefektussal. Ferberthet megdöbbentette az „alattvalók" öntudatos és merész fellépése. Mangl János a község nevében követelte a letartóztatottak szabadon bocsátását: „Praefectus Uram, az községnek az a kívánsága, hogy a rabokat eresztesse el, mert ha fél óra múlva nagyobb revolta lészen, nem tehetnek róla. Mellyre Praefectus Ur azt felelte: kedves Mangl im! ugy én vélem ne beszélly!" Hosszabb szóváltás után Ferberth — miután rebelliónak nevezte az óbudaiak eljárását — további fenyegetésekkel állt elő: „Édes Mangl im! hiszed-é azt, hogy ha én kivánom, fél óra múlva is 5 vagy 6 Compagnia (század) szoldátokat kaphatok?" Mire Mangl János — aki az urasági hajdú tanúvallomása szerint „nem gondolván szobában lévő fegyveres népnek jelenlétével, minden alázatosságot meg vetvén, egyedül föl fuvalkodással volt Praefectus Úrhoz", és asztalát „ököllel többször is mérgesen meg ütötte" — így válaszolt: „ha három vagy négy Compagnia szoldátok jönnek is, ők nem félnek, és meg fogják látni, mik fognak belőle következni, ha mindgyárt ember halál s gyilkosság leszen is belőle". Néhány „mord Sacrament", ,,Himmel Sacrament" is elhangzott, ami akkoriban elég súlyos szitkozódásnak számított. Mialatt a kastélyban ezek zajlottak, 50—60 ember a tömlöc elé ment, és Uszethy János tömlöcőrtől a kapu kinyitását követelte, azzal fenyegetőzve, hogy „ha meg nem nyitna, dolga nékie nem jó lenne". Uszethy erre kinyitotta a kaput, mondván: „ha be nem bocsájtottalak volna benneteket, úgyis be törtetek volna". „Ezzel tanú a maga szobájába bé méne, a lármázó nép pedig árestomos háznak ablakjaira menvén, bent zárt emberekkel beszéllett". Ezután az „árestomos ház" lakatjának kulcsát követelték a tömlöc őrétől, aki azonban kijelentette, hogy azt a prefektus engedélye nélkül nem adja. A tömeg már-már nekilátott, hogy husángokkal verje le a lakatot, amikor egy Rajter Gáspár nevű jobbágy „az kösséget meg intette illy képpen: semmihez se nyúljatok, Isten mentsen meg attul, mert ha azt cselekednétek, mindeneket el vesztenénk". Az emberek hallgattak a csillapító szóra, s visszamentek a kastélyba, megvárni, mire jutnak a többiek Ferberthtel. S valóban nem volt szükség a lakatok leverésére. Mangl erélyes fellépése, a többszáz főnyi tömeg jelenléte, s valószínűleg az a tény is, hogy Orosz generális közben már visszarendelte négy szál katonáját, jobb belátásra késztette Ferberthet: parancsot adott a foglyok szabadon bocsátására. I'gy aztán a tumultus vérontás és tettlegesség nélkül ért véget. Csak hajszálon múlott, hogy nem tört ki igazi rebellió! A tanúvallomásokból ugyanis kiderül, hogy az óbudaiak a január 7-i bíróválasztás és az éjszakai letartóztatások hatására mindenre el voltak szánva. Mint Radics István óbudai csizmadia a hozzá beszállásolt katonáknak elmondta: „ha másik éczaka ell mentek volna kentek fogdosni a lakosokat, ell végeztük magunk között, hogy a harangot félre verettyük, és kenteket agyon verettyük. Hogy ha a Praefectus Uram a rabokat ki nem adta volna, compabelek lettünk volna Praefectus Uramat az ablakon ki verni". Mihelyt azonban az emberek békésen szétoszlottak, Ferberth leült asztalához, s feljelentést írt a Kamarának. Az úriszék néhány nap múlva meg is kezdte az eljárás lefolytatását, amelynek végén szigorú ítéleteket hozott. Ám az uralkodó igen enyhe büntetésekre változtatta at az úriszék által kiszabott büntetéseket (mint ezt Felhő Ibolya tanulmánya részletesen ismerteti). Mangl János például 3 évi börtön és az uradalomból való örökös kitiltás helyett mindössze 25 napi fogságot kapott. Hosszabb távon végérvényesen a prefektus maradt alul: visszaélései miatt leváltották, és az okozott anyagi károk egy részét meg kellett térítenie a lakosoknak. Az óbudai tumultus azt mutatja, hogy a földesúri hatalom akkoriban már nem bánhatott el mindig kénye-kedve szerint a jobbágyokkal. 41