Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Heim Ernő: Útkeresés lakótelepeink formálásában

család termelőtevékenységéhez. A réginél sokkal tisztább. Életük legnagyobb részét itt töltik, itt várják a vacsorát és a lefekvést. A mindennapos vendégeket, rokonokat, szomszédokat itt fogadják, az emeleti szobába csak ritkábban vezetik őket. A konyhából nyílik egy a paraszti életre jellemző hatalmas éléskamra; mivel nincs fűtött fala, így hűvössége kitűnően alkalmas élelmiszerek tárolására. A kis előtérből nyílik egy mellékhelyiség mosdóval, és egy parányi rész, ahol a háztartási eszközöket, padlókefélőgépet, porszívót stb. tárolják. Falépcső vezet fel az emeletre, ahol a lenti régiekkel szemben io évnél nem régebbi bútorokkal berendezett szobák vannak. A két gyerek szobája, a fürdőszoba és a hálószoba egyaránt kielégítik tulajdonosaik igényeit. A fiúk viszonylag kis alapterületű szobája, a beépített íróasztalszekrény—ágy együttes, a subával diszitott kuckó barátságos. (Arra a kérdésre, hogy milyen lakást terveznek maguknak a fiúk, a következő választ kaptam: Zsolt: „Milyen lesz az én lakásom? Lesz benne egy ágy, egy asztal, egy forgófotel, egy színes TV, magnó és sok könyv." 1975. július 24. Pista: „Nem fontos az, hogy túl nagy legyen, de legyen nagyon otthonos. Legyen kicsi és legyen benne egy jó nagy francia ágy, egy kis asztal, egy-két szék, egy színes TV, egy sztereo rádió, egy sztereo magnó és egy sztereo lemezjátszó. Szekrény ne legyen benne, csak még egy-két virág.'''' 1975. július 2q.) Ha csak a lakáskultúrát veszszük alapul, akkor is óriási változást hozott ez a 20 év. Míg akkor egy főre 7,2 m- jutott a lakásból, ez mára megdupázódott 15 m2

-re. A gyermelyi 3 helyiséggel szemben a csepeli lakásban 9 található, sokkal nagyobb a lehetőségük a családtagonakk arra, hogy függetleníthessék magukat és úgy dolgozzanak. A parkettázott, közművesített, tagolt lakás, a fürdőszoba meglétével kulturáltabb élet színterévé válhatott. 1/2 9-re a nagymamán kívül mindenki elhagyta a lakást, és 5 óra, mikorra a legelső újra hazajön. Napi 10 órát töltenek átlagban távol az otthontól, így alapvetően változott az otthonukhoz való viszonyuk. Munka után Marika néni bevásárol a szomszédos ÁBC-ben, kéthetente van a fontosabb kiegészitő anyagok beszerzése. Este 7— 1/2 8, mire mindenki hazatér a munkából, megvacsoráznak, este 1/2 9 után szétszélednek, ki tanulni megy, ki tv-t nézni, esetleg dolgozni. Körülbelül 11 órára mindenki elkészül az aznapival és nyugovóra tér. A jobb munkakörülmények is hozzájárulnak az igények fokozásához. A régivel ellentétben a család alapvető funkciója módosult. Nem műhely, már nem a közös munkában összefogott emberek áthághatatlan kerete, valamivel kevesebb annál. Általános jelenség a családtagok egymáshoz való viszonyának megváltozása, ennek a jelenségnek bizonyos formája a Kovács családban is megfigyelhető. A lakás és a munkahely szétválásával megszűnt az a bensőséges viszony, ami eddig a családtagokat lakóhelyükhöz fűzte. 1958-ban — tehát házasságuk második évében — vették első rádiójukat, majd röviddel utána a még ma is meglevő mosógépet. 1960-ban centrifugát, porszívót, új rádiót és lemezjátszót, 1963-ban fényképezőgépet, hűtőszekrényt, 1967-ben tv-t, 1973-ban magnót vettek. Láthatjuk, hogy a beruházások nem egyenletesen, inkább szakaszokban kerültek sorra. Ennek a lakásváltoztatások és a házépítés a magyarázata. A nagyobb beszerzések 1963-ra befejeződtek, 1963—67 között a felsorolásban semmilyen háztartási gép nem szerepel. Érthető, hiszen ebben az időben Marika néni iskolába járt, és 1965-ben született meg a második gyerek, aki szintén plusz kiadásokat jelentett. 1967 és 1973 között a házépítés miatt nem kerülhetett sor nagyobb kiadásokra. A háztartási gépekkel az aszszony hétköznapjait betöltő fáradságos munka leegyszerűsödött, rengeteg idő szabadult fel. Nem kell hajnali kettőkor kelni egy-egy mosás miatt, géppel maximum 4 óra. Az így felszabadult órák egy része tette lehetővé a munkába állást, a tanulást, ami plusz jövedelmet eredményezett, ez elősegítette az újabb és modernebb gépek megvásárlását . . . Életmódjuk megváltoztatásával, helyzetük javulásával és a lehetőségek bővülésével függ össze életszemléletük alakulása. A következő idézetek magukért beszélnek: — „Hogyan képzelem el jövőmet? Szeretnék még sokáig egészségesen élni és én nagyon boldog vagyok, hogy felneveltem ennyi gyereket, de azért volt úgy, hogy el voltam keseredve, mikor olyan gyorsan jöttek. Mindig mondtam, hogy jaj, csak egy napot lehetnék csendben, de ma már csak azt mondom, hogy mégis akkor volt a legjobb, annyit nevettünk, hogy na. Most meg mindig úgy hiányzik egy kis zaj". Terike néni 1975. szeptember 15. „Én meg vagyok elégedve az eddigi életemmel. Fel szeretném nevelni a gyermekeimet, rendes tisztességes emberekké; szeretném, ha jó munkahelyre kerülnének." Marika néni 1975. november 20. „Az utóbbi 20 évvel, azzal igen, azzal meg vagyok elégedve. Akinek két ilyen szép családja van, annak nem lehetnek különösebb tervei, de én így is nagyon boldog vagyok." Pista bácsi, 1975. november 20. „Nem tudom, de valahogy ma már mások az emberek, de még falun is. Szerintem most már nincs olyan nagy különbség egy városi és egy falusi férfi és nő között. A falu legnagyobb része tsz-tag, ugyanúgy dolgozik, olyan munkakörülmények között, mint egy városi társa." Marika néni 1975. november 20. „Megváltoztak az emberek, már nem olyan közvetlenek, mint régen voltak. Régen akárkit megkértem a faluból, biztos, hogy segített nekem." Pista bácsi 1975. november 20. ,,Megváltoztak az emberek az erőszakosságban meg az önzésben. Ha lehet, még önzőbbek lettek, most már olyan kapzsik, hogy az borzasztó." Terike néni 1975. október 18. „Sokáig nem sikerült magammal mit kezdeni, és ez nagyon zavart, olyan rossz érzés volt, végül elhatároztam, hogy matematika-fizika szakos tanár leszek, lehetőleg gimnáziumban . . . Milyennek képzelem a későbbi családi életemet? Meghittnek, nyugodtnak. Szerintem, ha valakinek otthon jók a körülményei, az egészen más szemmel megy el dolgozni. Én nem akarom, hogy nekem is olyan életem legyen, mint a szüleimnek, mert nekik embertelenül sokat kell dolgozniuk, és én ezt nem szeretném. De azért én nekik nagyon hálás vagyok, mert azt hiszem, hogy nagyon jól neveltek engem, hagytak kibontakozni, már egészen kis koromban hagyták, hogy a saját dolgaimban egyedül döntsek. De én nem akarom, hogy nekem is később csak az legyen a célom, hogy felneveljem a gyerekeimet, én ennél többet akarok majd az életemben." Pista 1975. szeptember 23. Éles határt vonni a három generáció életmódjában, tegnap és ma között nem lehet — erre nem is törekedtem. A társadalom igényeire és változásaira a család rugalmasan reagál — de egy bizonyos késéssel, fenntartással. A Kovács család esetében is ezzel a folyamattal állunk szemben. Tordy Éva 35