Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Pro arte- Pro urbe díjasok

tok — ebből 15 éve a Fővárosi Gázművek — vezetőjeként dolgozik. Vezérigazgatói tevékenységének másfél évtizede alatt a Fővárosi Gázművek kétszer nyerte el a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját, hatszor lett Élüzem, négyszer Kiváló Vállalat. Munkája elismeréséül ő maga is többször részesült magas kitüntetésekben; az idei Pro Urbe aranyérem mellett egyebek között a Szocialista Munkáért Érdemérem, a Népköztársasági Érdemrend s a Munkaérdemrend tulajdonosa. A VIII. kerületi párt VB, a vállalati pártbizottság s több szakmai bizottság tagjaként is aktívan tevékenykedik. Magánéletéről a vezérigazgató mindössze ennyit mondott: „Kikapcsolódás? Tavasztól őszig a ráckevei Duna-ágban a horgászat. Télen meg: jó könyvek és zene... De előfordul, hogy nemcsak a fejemben — a táskámban is hazaviszek valami izgalmas, sürgős munkát. Az a lényeg, hogy minden feladatunkat nagyon körültekintően, gondosan felkészülve oldjuk meg." Sz—a PRO ŰRRE A professzor az Orvostovábbképző Intézet Tüdőgyógyászati Tanszékének vezetője s egyben oktatási rektorhelyettese, az orvostudományok doktora, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főorvosa. Csaknem négy évtizedes munkásságáért kapta a Főváros aranyérmét. — 1938-ban, amikor elvégeztem az egyetemet, még ritka és szerencsés eset volt, ha a tüdőtuberkulózisból sikerült meggyógyítani valakit — mondotta. — A halált pedig nem lehet megszokni. Minden halál kétségbeejtő vereség az orvos számára. — Professzor úr mégis a tüdőgyógyászatot választotta. — Nem én választottam, az választott engem. Orvosi tanulmányaimmal egyszerre végeztem el a Zeneakadémiát is, zongoraszakon. Hol itt, hol ott hiányoztam az órákról... Azután itt álltam két oklevéllel, elhelyezkedni mindkét pályán nehéz volt, megragadtam az első kínálkozó lehetőséget: a budakeszi Erzsébet szanatóriumban — a mai Korányiban — felkínált állást. Itt is ragadtam végleg. — Kivéve azt az évet, amit Koreában töltött. — Úgy van, de előbb óriási változás ment végbe bennünk és körülöttünk. A betegség gyógyíthatóvá vált! Ez a tény megváltoztatta az orvosok szerepét, aktivizált bennünket, teret nyitott az igazi tettek előtt. És mindez egybeesett a felszabadulással, a politikai átalakulással. Amikor a kórházban megalakult a Magyar Kommunista Párt első szervezete, én lettem a titkára. — Bizonyára épp elég gyakran tapasztalta, hogy ennek a betegségnek melegágya a nyomor. — Budapesten születtem, s volt alkalmam látni, mint járul hozzá a nyomor a tébécé terjedéséhez. Mert a gyógyítás lehetőségét nemcsak az antibiotikumok hozták meg, hanem sok minden más is, az oltástól a szűrővizsgálatokig és a normális táplálkozásig. Egészségügyi vonalon pénz és szervezés kérdése volt a siker. Nem véletlen, hogy Európában a tbc mint halálos betegség megszűnt pusztítani, s mint gyógyítható betegség is erősen megritkult — nálunk a megbetegedések száma a korábbinak tizedére esett —, ám az ún. fejlődő országokban korántsem ilyen kedvező a helyzet. — Koreában például? — Ott kényszerültem rá a szervezésre. Addig én csak klinikus érdeklődésű orvos voltam, a beteg érdekelt, nem az egészségügyi hálózat. De Koreában csak gyógyszer volt elegendő, egyéb semmi. Rengeteg beteg, kevés ágy, igen szegény lakosság. Akkor láttam, a gyógyszer egymagában nem elég. A betegek egy részét otthon kellett gondozni, és közben megakadályozni a fertőzés terjedését. Amikor hazatértem, rájöttem, hogy ottani tapasztalataimat itt is hasznosítani tudom. — A tébécé tehát már nem fenyegető rém. De helyette előtérbe került a rák. Arra is csapást mér a jó szervezés? — Feltétlenül. Kivált a megelőzés, a korai felismerés terén. Nagyon fontos a beteg bizalma is; ha például műtétre kell rábeszélni valakit, aki panaszmentesnek érzi magát. Mindenesetre a nagy változások arra késztettek bennünket, hogy többszörösen átképezzük magunkat. Ezért is vállalkoztam szívesen az orvosok továbbképzésére. 1949-ben kezdtük ezt a munkát, és 1964-ben elvállaltam a tüdőgyógyászati tanszék vezetését. — Szakirodalmi munkássága során milyen témakörökkel foglalkozott? — Kandidátusi disszertációmban arra a kérdésre kerestem a választ, miként akadályozható meg a már felgyógyultak visszaesése. Doktori disszertációmban pedig a leghatásosabb és a leggazdaságosabban felhasználható gyógyszerekkel foglalkoztam. 1974 végén néhány szerzőtárssal közösen írt kézikönyvet jelentettünk meg, melyet szívesen használnak a kollégák. — Professzor úr az orvosegészségügyi szakszervezet budapesti elnöke is. Miért küzd és milyen eredménnyel a szakszervezet? — Célunk, hogy a fővárossal meglevő jó kapcsolataink révén elérjük a demokratizmus erősödését, vagyis hogy az orvosok minden fontos kérdésben hallathassák szavukat. Eredmény például, hogy az új létesítmények tervéről most már a szakszervezetnek is véleményt kell mondania. Azután, hogy a nyugdíjas nővérek nyugdíjuk megtartásával dolgozhatnak tovább. Nem sikerült azonban keresztülvinni javaslatunkat, mely szerint a kiskatonákból kellene takarítóbrigádokat szervezni a kórházak tisztántartására. És nem sikerült elérni a fiatal orvosok fizetésemelését sem, holott a paraszolvencia elfogadása ellen addig nem lehet eredményesen küzdeni, míg az orvosok jövedelem szempontjából a pedagógusokkal együtt az értelmiség sereghajtói. Ez fontos kérdés, mert nem szabad, hogy orvos és beteg jó kapcsolatát bármi is zavarja. A beteg kiszolgáltatottnak érzi magát, fél és szenved, nem engedhetjük, hogy bizalma árucikké váljék. — Ilyen sokféle elfoglaltság közepett mi segít megőrizni munkaképességét, belső egyensúlyát? — A zene. Ha tehetem — sajnos ritkán -—, zongorázom. Bozóky Éva 17 DR. BÖSZÖRMÉNYI MIKLÓS