Budapest, 1977. (15. évfolyam)

4. szám április - Tamás Ervin: Baja

URBANIZALODO ORSZÁG Tamás Ervin Bevezetőül néhány polgár vallomásából Idézek. Egy pedagógus mondta: ,,Ennek a tájnak, s benne a mi városunknak egyedülálló varázsa van. Igaz, hogy a vadregényes hegyvidékhez, a kápráztató látványosságokhoz szokott tekintet csak apránként fedezheti föl e csöndes táj egyszerű báját, az lllancs szelíden hullámzó buckáit, a végtelen messzeségbe kígyózó utakat, a hallgatag ártéri erdőket, a rejtőzködő holtágakat. Mindezt a szépséget csak a beavatottak láthatják, az átutazók nemigen . .." Egy munkás véleménye: „Gyakran hallani, hogy ezt a vidéket eddig elkerülték a civilizáció ártalmai. Pedig az öreg Duna-híd nagyokat nyög a megnövekedett forgalom terhe alatt. A kamionosok is meglelték a dél felé vezető legrövidebb utat. Sokat fejlődött itt az ipar is — de azért még mindig csöndes város a miénk. Ám ez baja nagy baja is! A hozzá hasonló városok közül a legelmaradottabb." Egy tisztviselőtől hallottam: „A fejlődést itt más léptékkel mérik. Bajának olyan potenciális lehetőségei vannak, amelyeket nem sok település mondhat el magáról." A táj szelíd vadregényessége, Baja elmaradottsága és távlati lehetőségei megérdemlik a figyelmet. Induljunk hát útnak, és bízzuk magunkat kalauzainkra: a főiskola tanárára, a gyárigazgatóra, a tanácselnökre és a város egyik díszpolgárára. A tanár Dobai Tamás, a bajai Tanítóképző Főiskola adjunktusa a múltat idézi föl: — A vidék természeti viszonyai már a legrégebbi idők emberét is idecsalogatták. A terület, a vaskort kivéve, úgyszólván folyamatosan lakott. Környékünkön több szarmata leletre bukkantak. A legnagyobb jelentőségű ezek közül a madarasi halomsíros temető: százezer négyzetméteren mintegy hétszáz sírt tártak fel a régészek. Sokat harcoltak ezért a vidékért, a kövér legelőkért, a halban-vadban bővelkedő Duna-menti területekért. A város nevét Bajai Bálinttól származtatják, akit „Nobilis de Boya" néven 1222-ben említenek először az okmányok. Megfordult itt Mátyás király is. Gazdag kúriáit először a Dózsa-vezette parasztlázadás rombolta földig, majd a törökök. Az adjunktus Evlía Cselebire is hivatkozik, aki így írta le a XVII. századi Baját: „Baja vára... a Duna partján erős vár, nagy kikötővel... A belső várban 50 deszkaházon és 15 bolton kívül más építészeti munka nincs. A kapun kívül levő nagy város is tömésfal kerítésű... melyben 300 alacsonyabb-magasabb, deszkatetejű, csinos, erős ház van. Utcái mind deszkaburkolatúak, mivel földje lapályos és mocsaras . . . Kikötőhely lévén, lakói gazdagok és nagyon barátságosak." — A török kiűzése után lassan megindult a fejlődés, a gazdagodás — folytatja Dobai Tamás. — A vidék egyik kényuráról, Czobor Józsefről maradt fent az anekdota, mely szerint egy udvari ünnepség alkalmával 1000 aranyba fogadott egy főnemessel: melyikük ruhája lesz értékesebb, anélkül, hogy drágakővel, igazgyönggyel ékesítenék. Czobor gróf nyert: Correggio-képpel béleltette ki mentéjét... A XVIII—A Tóth Kálmán tér A Petőfi-sziget A Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolája BAJA