Budapest, 1977. (15. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Kiskunfélegyháza

Petőfi Sándor naplóiából Pest, március 15. 1848. Szabad a sajtó!... Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s ugy irnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai. Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs . . . vagy van ollyan együgyü, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármelly nemzetnek szabadsága ? Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek olly magas örömmel, a millyen mély volt fájdalmam, midőn még nélkülöztünk tégedet! Oh szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt ... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség! Ezzel köszöntelek, ez legyen utravalód az életben. Élj boldogul! ... nem kivánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet fél halál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni! Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsem 3 ... szép vagy te, szebb minden országbeli testvéreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szivek. Jó éjszakát!... ha elalszom, jelenj meg álmamban ugy, a millyen majd leszesz férfikorodban, a millyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek! Pest, március 17. 1848. Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez uj evangyelioma, mellyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szivembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez-jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak és őrjöngtek bennem! A tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaimat, napjaim gyötrelmeit leírhassam! így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, mellyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szivemnek ezen elkárhozott lelkei, elhagyhatják a börtönt, kinszenvedésök helyét. . . vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, mellyeket több mint egy év óta írtam. Nem okoskodás után, de azon prófétai ihletből — vagy ha ugy tetszik, nevezzük állati ösztönnek — melly a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkodásboz. Ezt többször leírtam, még többeknek elmondtam. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, átaljában ábrándos golyhónak neveztek, de azért folyvást élt bennem ama hit, s ugy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozás előtt. Political életünket távolrul néztem vagy rá sem néztem, a miért részint egyoldalúsággal, részint bűnös egykedvűséggel vádoltak. A rövidlátók! Én tudtam azt, a mit ők nem tudtak, és azért szánakoztam a napi politica kurjogató hősein, s mosolyogtam a fontosságot, mellyet magoknak tulajdonítottak; tudtam, hogy az ő fényes tetteik és fényes beszédeik nem egyéb, mint homokra rajzolt kép, mellyet a bekövetkezendő viharnak első lehellete elsöpör; tudtam, hogy ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátszák, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak. Magamba zárkóztam, mint elzárkózik tornyába a csillagász, s a földről az égre vetettem szemeimet, a jelenből a jövőbe. Egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő... a forradalom kitört Olaszországban! A mint nézték a jövendőmondók a gyermek Jézust a jászolban, olly lelkesedéssel és áhítattal néztem én ezen uj meteort, ezen délifényt, melly születésekor is nagyobbszerü volt minden éjszaki fénynél, s mellyről meg volt írva lelkemben, hogy be fogja utazni a világot. És úgy lőn. Olaszországban tölté gyermekségét, vándorolt fölfelé, egyszerre Párizsban termett, mint férfi, s onnan kikergette Lajos-Fülöpöt, miként Krisztus az adóvevőket Jeruzsálem templomából. Oh mikor én meghallottam, hogy Lajos-Fülöpöt elűzték s Franciaország respublica! . . . Egy Pesttől távol eső megyében utaztam, s ott egy fogadóban lepte . .. rohanta meg e hir szivemet, fejemet, lelkemet, idegeimet. Vive la république! kiálték föl, aztán némán merően álltam, de égve, mint egy lángoszlop. A mint eszméletemet visszanyertem, egy aggalom kezdett bántani — a jelszó ki van kiáltva, gondolám, ki tudja, mi nem történt vagy történik, mig én haza érek! nélkülem kezdődjék a forradalom ? hah! Nyakrafőre siettem a fővárosba .... reszketve, lélekzet nélkül értem haza . . Átalános volt a lelkesedés, de még semmi nem történt. .. Nagyot lélekzettem, mint a búvár, midőn a víz alól fölmerül. A forradalom lángja becsapott Németországba, egyre tovább harapózott; végre Bécset is fölgyújtotta, Bécset! ... és mi folyvást lelkesedtünk ugyan, de nem mozdultunk. Az országgyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármiilyen szép, csak beszéd és nem tett. Pesten március 14-én az ellenzéki kör gyűlést tartott, melly ősi szokás szerint eredménytelenül oszlott szét. E gyűlésben inditványoztatott, hogy a tizenkét pont petitióképen fölnyujtassék a királynak, még pedig rögtön, de az akkor virágzott táblabírói szellem Pontiustól Pilátushoz akarta vinni a dolgot, úgy hogy valamikor a huszadik században lett volna vége. Egyébiránt jó, hogy igy történt. . . micsoda nyomorúság, kérni akarni, midőn az idő arra int, hogy követelni kell, nem papirossal lépni a trón elé, hanem karddal!... a fejedelmek ugy sem adnak soha semmit, azoktól, a mit akarunk, el kell venni. Én nem voltam jelen az ellenzéki kör gyűlésén. Akkor este Jókai mondta el eredményét vagy is eredménytelenségét nagy keserűséggel és teljes levertséggel. Hallatára magam is elkeseredtem, de el nem csüggedtem. Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor lelkesítő imádott kis feleségemmel, ki mindig buzditólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoz-20