Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Konrádyné Gálos Magda dr.: A „Newyork”

A színész-asztal A Nyugat-asztal Álmatlanul aludni térünk S elölről kezdjük álmainkat. (Heltai Jenő: Reggel a kávéházban) A Vendéglátóipari Múzeumba mentették a kávéház egyik márványasztalát, amelyiken Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Nagy Endre és Karinthy Frigyes karikatúrája és aláírása van. A naivarcú Szép Ernőnek is ott volt a helye, de olykor egy csendesebb zugba ült le: „Előttem papír, jobbkezemben penna, a pennát belemártottam a tintába, hogy Írhassak vele. Fájdalom ez a foglalkozásom ... Az emberek csevegnek, beszélnek, kiabálnak, suttognak, nevetgélnek, dúdolnak — a kávéház mormol, csobog, énekel . . . Mielőtt bemártottam volna a pennát, kigondoltam, körülbeiül mit fogok írni. De már kezdem azonnal. Csak fölemeem a fejem és széjjelnézek egy pillanatra . . ." És ha széjjelnéz, a karzatra téved tekintete, és eszébejut, hogy adós ott egy novellával. * A karzaton Osvát Ernő emlékplakettja jelzi ma is a Nyugat-asztal helyét. ,,Új irodalom bontotta virágját, mely rózsát, rongyot a nevén nevez" (Somlyó Zoltán) és ez az „új" sok harc árán a hivatalosan támogatott középszerűek fölé emelkedett. A nagy szerkesztő puritán egyéniségére jellemző, hogy ő maga alig írt, mert „az írás tisztelete megnehezítette betűit", ahogy Babits Mihály jellemezte (akit ő vonzott ide Fogarasról), Móricz Zsigmond szerint pedig azért, „hogy egyetlen sornyi helyet se vegyen el a fiatalok elől." „Fiatal fickók robogtak be valahonnan vidékről, villogón, öntelten, de zsebükben egy-egy kis műremekkel" — mondta Füst Milán az Osvát emléktábla leleplezésekor. A kávéházban a kapucinerhez írószer és kutyanyelv (hosszú alakú papír) is járt, hiszen nemcsak otthon, munkahely is volt. De szórakozóhely is. Szellemi mérkőzések sziporkáztak, költői rögtönzések, nyelvi játékok. Ezekben a Karinthy— Kosztolányi— Somlyó triász vezetett. Karinthy Frigyes nappalokon és éjszakákon át mulattatta társait és önmagát ötleteivel. ,,A kávéházban élt és halt — írja Karinthy Ferenc — ifjúkorában a Newyork erkélyén, arannyal befutott oszlopai között . . . Később évente elhatározta, hogy szakít a könnyelmű, pazarló életmóddal, dolgozószobákat, könyvtárakat rendezett be lakásán, íróasztalokat vásárolt, tollakat, ceruzákat, tintákat, papirosokat szerzett be, zajos gyerekeit kitiltotta környezetéből, így fogott neki az új életnek. Cigarettára gyújtott, és eltökélte, dolgozni fog. Egyikcigarettát a másik után szívta, de a várva várt ihlet csak nem akarta felkeresni . . . Végül is megunta, lement a kávéházba s megírta, amit akart." A Newyork majd tíz Karinthy-műben szerepel a Görbe tükörtől az így írtok ti-ig. Utóbbiban a Verne-paródia színhelye. Ennek XIX. fejezete Egy borzalmas éjszaka címet viseli s a Newyork wigwamban játszódik, ahol „külön vagy csoportokba verődve élnek sátraik mellett az irokézek és az újság-irokézek." A XX. fejezetben megmutatja a „Niuggat barlangot, melynek közepén Adyosz, az adióták vallási szektájának bálványa áll" . . . A baráti hármas másik tagja Kosztolányi Dezső, aki 1909-ben a Newyork asztalánál fejezte be és tette Osvát ítélőszéke elé A szegény kisgyermek panaszait: Menj a Newyorkba s kávéházi márvány Ravatalán tanulj újra meghalni . . . Osvát mindig együtt korrigálta felfedezettjével az első kefelevonatot, és azután vette elő a többit. A hajnal derengett már rendszerint, mire az új számban nem talált kivetnivalót. És milyen felfedezettjei voltak! 1908-ban a kávéházban adta át nek Móricz Zsigmond azt az elbeszélését, amellyel írói pályája felívelt: a Hét krajcárt Valami rögtön buggyant bizalom, valami együtt fakadt közös titok, valami egymásrataláltak ősismeretsége volt azonnal jelen" — irta erről az első találkozásukról Móricz. Ady Endre csak néha tért be ide, az ő éjszakáinak tanyái másfelé voltak. De ha új verse vihart kavart, mögéje sorakozott az egész itteni légió. A „fiatal borzasoknak" a Newyork pótolta az otthont. „Tóth Árpád szállásán olyan rövid volt az ágy, hogy ha lefeküdt, kilógott a lába. Karinthy (Tóth Árpád: Levél Osvát Ernőhöz) sokadmagával élt szűk, sivár lakásán. O maga egy ablaktalan konyhában húzta meg magát, és ha vendége jött kiüzente, hogy csak a Newyorkban fogad." — Ezt is Füst Milán mesélte. ,,A kávéház lett háló és ebédlő" — írta Somlyó Zoltán, hiszen itt táplálták ezt a zseniális és fiatalosan éhes generációt. Akkoriban a Harsányi fivérek tulajdona volt a kávéház. Az egyik komoly üzletember, a másik olyan bohém volt, hogy egyszer még a kávéházi reggelihez rendelt kiflitömeget is elkártyázta. Ők hozták divatba a „kis irodalmi"-t (szerény hidegtál, fillérekért, csak íróknak). Ők szerződtették minden idők legirodalmibb főpincérét, Reisz Gyula bácsit, a korlátlan hitelek apját, akiről több anekdota kering, mint a híres írókról. Nemcsak vendégeit, műveiket is ismerte, és a tehetséget (Osvát után) ő ismerte fel legbiztosabban. A három fiatal egyik napját megörökítette az Esti Kornél című önéletrajzi kötetének ötödik fejezetében. „Amíg naponta tanyájukig, a Newyorkig gyalogoltak, minden kamaszos tréfával végigszórakoztak: alkudtak A triász harmadik tagja Somlyó Zoltán volt, afiatalon is legmélabúsabb köztük, aki Váradról került Pestre, „Aki még azt hitte, hogy egy betűben száz malomkőnél több erő tüzel" (Somlyó Zoltán: Reggel a körúton). De akkor még nem tudott érvényesülmajomra az állatkereskedésben, köszöntek minden szembejövőnek, léggömböt eregettek, műverekedést rendeztek . . ." Évtizedek távlatából könnyes nosztalgiával tekint vissza a költő: ni, és ismét vidékre ment segédszerkesztőnek. Már ismert költő volt Tóth Árpád, akit Ady„afájdalomnakfinom, ifjú lantosa" néven illetett. Gondjai és hangulatainak zsibongása ébren tartotta még, amikor a többiek már hazaindultak. Jó itt nekem Kis hajnali-kávéház-zugban, Jó itt nekem Hajnali csendes mélabúban . . . (Tóth Árpád: Csak ennyi) Igen, szemedben csillant meg először Mindig a magyar öröm csillaga, Ha észrevetted, hogy halkan előtör Egy-egy új érték színe, illata: Fényedben látták meg. és figyelő kör Igy gyűlt köré, többé nem volt maga, Győzött a Fény, a bús homály levásott S indulhattak a magyar Messiások! Szentelt tanyája te szívemnek és szavamnak, mely álmokat adtál és nem ismert drága mámort, a forradalmas ár békült medrén aláfolyt, s most csöndes újra már a párna és a pamlag. A harcos áll csak itt, ki magát meg nem adja, keresem a barátot, ki gyakran itt marasztalt, megkoppintom félénken a poharat, az asztalt s a szívem, szívem is, hogy a régi-e a hangja. (Kosztolányi Dezső: Newyork, te kávéház . . .) 35