Budapest, 1976. (14. évfolyam)

12. szám december - Tamás Ervin: Nagykőrös

Csigó László felvételei mit sem hozott, a tanulók jó része visszament oda, ahonnan jött, a vidéki ÁFÉSZ üzletekbe. — A közhit szerint a zöldségesek igen jól keresnek s kényszerűségből azt is elnézik nekik, hogy nincs szakképzettségük. Miért akkor a munkaerőhiány? — Eladóink kétségtelenül jól keresnek. Mindennap megvan nemcsak a kenyér, hanem a kenyérre való hús is. De higgye el, az a nehéz — jórészt fizikai — munka, amit végeznek, még így sem áll arányban a keresettel. De ha a Zöldértről beszélünk, nemcsak a bolti eladókra kell gondolni, hiszen itt a nagyvásártelepen többen dolgoznak. Illetve egyre kevesebben. Összlétszámot mondok: a hatvanas években még ötezren álltak az alkalmazásunkban, most 4200 körüli a létszám, 1980-ra talán felfutunk 4350-re. Talán. Vegye számításba, hogy dolgozóink közül 3 ezer a törzsgárdatag, s évente 1500—1700-as nagyságrendű a fluktuáció. Most is csak úgy tudjuk biztosítani a szükségesnél jóval kevesebb munkaerőt, hogy saját és bérbe vett autóbuszokkal a főváros környékéről hozzuk-visszük az asszonyokat. Onnan még jönnek. Egyelőre. — Nehéz a munka? — A munka nehéz, a munkakörülmények, finoman fogalmazva, nem éppen ideálisak. Gépesíteni kellene. — Kellene? — Ebben az ötéves tervben 24 millió forintot fordítunk az anyagmozgatást könnyítő kisgépek beszerzésére. — Ezek szerint többre lenne szükség? — Többre. De ennyi jut rá. — Mennyi az árbevételük? — Tavaly a halmozott árbevétel 2 milliárd 861 ezer forint volt, 1980-ra felmegyünk 3 milliárd 856 ezerre. A fejlesztésre jelentős összeget fordítunk: talán még ebben az ötéves tervben elkészül az 500 vagonos zöldségkombinát a kiegészítő létesítményekkel együtt, építünk egy konzervraktárat, 12 új, modern üzletet létesítünk a fővárosban, és hatvan milliót költünk a meglevők korszerűsítésére. — A vásárló mindebből igen keveset lát, s őszintén szólva nem is nagyon érdekli. Őt az foglalkoztatja, milyenek az áruik és az áraik. — Bárki tapasztalhatta: a Zöldért árak mindig alacsonyabbak a szabadpiaci áraknál. Az év első három hónapjában például 25 százalék különbség volt a Zöldért és a piaci árak között a mi javunkra. Vállalatunknak igen jelentős ármeghatározó szerepe van, nem túlzás azt mondani, hogy országosan figyelnek a mi árainkra, és figyelembe veszik azokat. — Hogyan érvényesül az ármeghatározó szerep? — Úgy, hogy ha bőséggel van árunk, mi alacsony árat állapíthatunk meg, s a piac kénytelen hozzánk igazodni. Ha kevés, akkor bizony alig érződik a „hatalmunk", bár így is olcsóbban adjuk a zöldséget, gyümölcsöt, mint mások. Van, amikor kötve van kezünk. Például augusztusban hiába próbáltunk lejjebb menni a tizenegy forintos paprika-árnál: ha a termelőnek nagyon keveset kínáltunk volna a paprikáért, eladta volna másnak ha jóval a beszerzési ár alatt adjuk el, nagyon nagy a ráfizetés, tehát valahol a középszinten kell maradni. — Előfordult már, hogy olcsóbban adtak el valamit, mint amennyiért vették? — Hogyne. Az emlékezetes nagy burgonyahiány idején az import krumplit többért vettük, mint amennyiért eladtuk. Azt hiszem, itt kell megemlíteni, hogy az állam jelentős ártámogatást biztosít. Ennek köszönhető, hogy ezeken az árakon egyáltalán létezni tudunk. Az ártámogatás a termelési kedv fokozását is elősegíti: magasabb a felvásárlási ár, jobban megéri a termelőnek a munkaigényes zöldség-gyümölcs termeléssel foglalkozni. Csak az idei év első félévében úgy hatvanmillió forintot adott az állam árkiegészítésre. — Ennek ellenére magasak az árak. — Kétségtelen. Most a fogyasztói árszint 37 százalékkal magasabb a tavalyinál, a beszerzési viszont 41 százalékkal. Mondok valamit: már jó néhány évvel ezelőtt emelni kellett volna az árakat ahhoz, hogy a termelőnek is megérje foglalkozni a zöldség-gyümölccsel, mert. jelentősen megnövekedtek az előállítási költségek. De akkor tartottuk az árszintet, csak most kezdünk közelíteni a reálishoz. Ez pedig hirtelen ugrást jelent, persze, hogy felborzolja a kedélyeket. És nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy mi csak a Budapestre szükséges mennyiség felét biztosítjuk — tehát a másik felének is nagy a hatása az árakra. Ebbe belejátszik a Bosnyák téri nagybani piac is, ahol sok a nepper, s az ő közreműködésükkel is ugranak az árak. Az ÁKF közelmúltban tartott vizsgálata kimutatta, hogy milyen áremelő hatása van a fővárosban a nem kívánatos lánckereskedelemnek. * — A piacoknak, vásárcsarnokoknak van létjogosultságuk a modern kereskedelemben? — Hát hogyne lenne, — mondja Szabó János a Piacok és Csarnokok Igazgatóságának főfelügyelője— egyre inkább kedvelt ez a vásárási forma a fiatalok körében is. Nagyobb a választék, eltérőek az árak, lehet válogatni, a termelőknél esetleg alkudni. A főváros 55 piacának és vásárcsarnokának nagy szerepe van az ellátás biztosításában is: évente 16—16,5 ezer vagon árut hoznak fel a termelőszövetkezetek, tsz-társulások, és az egyéni termelők. A Tolbuhin körúti vásárcsarnok forgalma például évente meghaladja a félmilliárd forintot, és nagyobb ünnepek előtt. 150 ezer ember is megfordul itt. — Emelkedik vagy csökken a vásárcsarnokokba, piacokra érkező áru mennyisége? — Lassú ütemben, de emelkedik. — És az árak? — Néhány zöldségféle ára szabadpiacon éppen a duplája a tavalyinak, a hiánycikkeknél még ennél is több. Utolsó beszélgetés. (Amiből kiderül, hogy rajtunk, vásárlókon is múlik valami.) — Kormányintézkedések születtek a zöldségtermelés fokozása érdekében. Tapasztalatai szerint nőtt a zöldségtermelő területek nagysága az elmúlt években? — Folyamatosan csökkent. A zöldségtermelés munkaigényes, a munkáskéz pedig a termelőszövetkezetben is hiányzik. Egy seregnyi munkafolyamat máig sincs gépesítve — mondja Földesi Mihály. — Nem is lehetne gépesíteni? — De igen. Csakhogy a géppel szedett áru inkább csak a konzervgyáraknak jó —, piacra nem nagyon lehet menni vele. Ez még nem lenne tragédia, ha a vásárló elfogadná a konzerv főzeléket, zöldséget, gyümölcsöt. De nem fogadja el — a friss zöldáru mennyiségét viszont annyiféle tényező befolyásolja, hogy csak ebből szinte képtelenség biztosítani a folyamatos, egyenletes ellátást. Tehát meg kell változtatni, módosítani a fogyasztói szokásokat. — Van erre remény? — Gondoljon csak a konzervekre. Evekig kerestük benne az otthoni ízt. Nem találtuk, de aztán megszoktuk ezt is, sőt ízlik. — így lesz ez a zöldséggel is? — így valahogy. KÓNYA JÓZSEF //