Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - A címlapon: A Szent Anna-templom a Batthyány téren (Csigó László felvétele)

Mivel a területfelhasználás sorrendjének pontos meghatározása elmarad, a területgazdálkodás sajátos módon érvényesül. S ha figyelembe vesszük, hogy az évente épülő lakások száma 20—25 ezerről 90 ezerre emelkedett — s ez az ütem nem csökken —, nyilvánvaló, hogy a jövőben az új lakóterületek kijelölése során a területgazdálkodás követelményeit jobban szem előtt kell tartani. Ám az egyes városi funkcionális területegységen belül is a sokrétű és eltérő jellegű igények miatt — tovább differenciálódnak a követelmények. Aligha kell bizonyítani pl., hogy a lakóterületek területhasznosításának eddigi módszere hovatovább elviselhetetlen terhet ró a tanácsokra. Az új lakóterületek számának, s ezzel együtt a lakóépületek között a parkosított területeknek, nagyarányú növekedése aránytalan terhet jelent. Budapesten évente — a lakóterületekkel arányosan - 40-50 ha-ral nő a zöldfelület; 1975-ben már 70 ha-ral, a két városi szintű zöldterület bekapcsolásával (az Ó-hegyen és az Óbudai Hajógyári-szigeten létesített parkok). 1 mparkfelület építési költsége 150 Ft (1 ha 1,5 millió Ft), fenntartása évi 8 Ft m- (1 ha évi 80000 Ft). A rohamosan növekvő költségek és fenntartási gondok miatt felül kell vizsgálnunk eddigi gyakorlatunkat, és a lakóterületeken jelentkező igényeket jellegük és a környezetükkel szemben támasztott kapcsolat alapján kell kielégíteni. Nem kell pl. a gépkocsi parkolókat az állandó locsolást, nyírást igénylő, füvesített, virágágyakkal beültetett parkokban, teljes infrastrukturális hálózattal rendelkező területeken elhelyezni. Megfelel erre a kevesebb ráfordítást és fenntartási költségeket igénylő erdőpark jellegű terület — ahol a sportpályák és a nagyobb gyerekek játszóterei is elhelyezhetők. Ezek létesítési és fenntartási költsége csak i/10-e az intenzív parkfelületekének, így a költséges kertészeti gondozást igénylő zöldterületek a lakóházak körül, a kisgyerekjátszókkal, jelentős mértékben csökkenthetők. Az urbanizálódás jelenlegi és a további szakaszában növekszik a termelő, lakó, közcélú építési és közlekedési területekkel való gazdálkodás mellett a város ökológiai célú, a rekreációt szolgáló területeinek jelentősége. Méretezésük azonban nem a tényleges szerepük alapján kidolgozott hatékonysági mutatók szerint történik. A városi zöldfelületeket ma is m2

fő alapján határozzuk meg, ami városrendezési tervezésünkben 30 év óta változatlan, míg a városi környezet (biológiai) ökológiai terhelését növelő termelés, a gépkocsiállomány, illetve ebből következően a városi forgalom sokszorosára emelkedett. El kellene érnünk, hogy városainkban annyi s akkora zöldterület legyen, amennyi a városi környezet terhelését — a biztosítható különböző hatású növényanyaggal — képes ellensúlyozni, közömbösíteni vagy kedvezően módosítani. Az ökológiai igények alapján méretezett zöldterület a település szempontjából létfontosságú, míg a szükségtelen túlméretezés pazarló gazdálkodás. Ezen kívül e téren kutatásaink is lemaradtak, s nincs még kidolgozott módszer, aminek alapján meg lehetne állapítani adott környezeti terhelés alatt álló település zöldterület-szükségletét. így azután meglevő városi zöldterületeinkkel könnyelműen bánunk, ami rövid távon beruházási előnyt jelent — ám ezért rendkívül drága árat kell majd fizetnünk! A területgazdálkodás szűkebb-tágabb értelmezése mindenképpen összetett, sokrétű feladat, s az urbanizációs folyamat tervezésén túl nyilvántartást, a felhasználás, településüzemeltetés szempontjából mért optimum keresését és ezzel összehangolt területhasznosítási jelent. A feltételek — pl. nyilvántartás, információáramlás metodikája, tervezési irányelvek, mutatók - nem állnak maradéktalanul rendelkezésünkre. A kutatásnak tehát foglalkoznia kell a területgazdálkodás módszereivel s ki kell dolgoznia a módszerek komplex, elemző, számító, értékelő rendszerét. Tapasztalatból tudjuk, hogy gyakran az egyszeri beruházás szempontjából (területmegszerzés, műszaki megvalósítás) gazdaságosnak tűnő, legolcsóbb területigénybevétel a létesítmény tartós üzemeltetése folyamán elviselhetetlen költségeket okoz; s mindezt fokozhatja, ha a település üzemeltetéséhez pl. közlekedéshálózat, közmű-infrastruktura építése és fenntartása — növekvő költségeket igényel. Ilyen jellegű kísérletek folytak néhány általános rendezési terv készítése során — Pécs, Debrecen stb. —, de ez nem vált általános módszerré. Felismertük már, hogy a területgazdálkodás túlnő az egyes település területfelhasználásán; alapja az egész urbanizációs folyamat tervezésének. E téren jelentős eredményeink vannak: — a kormány elfogadta az országos településhálózat fejlesztési koncepciót, valamint a területfejlesztési irányelveket; — az országgyűlés törvényt alkotott a népgazdasági tervezésről (1972. VII. törv.); — kidolgozták a várossá nyilvánítás feltételeinek rendszerét; — a IV. ötéves tervben meghatározták az iparfejlesztés szempontjából támogatott területeket; — kidolgozták az egyes tervezési gazdasági körzetek nagytávlatú rendezési és területfejlesztési, valamint a megyék településhálózat fejlesztési terveit; — egyes települések a területrendezési tervek (településhálózat fejlesztési tervek és az általános rendezési terv) felhasználásával fejlesztési koncepciókat készítenek; — a helyi tanácsok középtávú pénzügyi és fejlesztési terveket, a megyei tanácsok területfejlesztési terveket dolgoznak ki. Az intézkedések nagy előrelépést jelentettek a városok fejlesztése, a városhálózat öszszehangolt, arányos fejlesztése terén. Ez a gyakorlatban is érvényesült azáltal, hogy a gazdasági szervek és anyagi eszközök, a lakás- és az infrastrukturális beruházások elosztását a településhálózat fejlesztési koncepcióban meghatározott településkategóriák figyelembevételével szabályozták. Mindezek hatása már lemérhető a most kibontakozó területgazdálkodásban. A településhálózat fejlesztési koncepció ma már betölti szerepét. A XI. Kongresszus irányelvei is megerősítették: „A településhálózat a kijelölt céloknak megfelelő irányban fejlődik. Erősödik a megyei városok vonzása, nő a középfokú központok szerepe a termelésben és a lakosság ellátásában." A felsorolt tervek és intézkedések jelentősen elősegítették az ágazati és a területi tervezés közötti összhang kibontakozását; de nem voltak elégségesek. így az országos településhálózat fejlesztési koncepció sem alkalmas szerepének maradéktalan betöltésére, mivel az azt megalapozó termelőerőtelepítési (iparfejlesztési), szolgáltatási, műszaki hálózatfejlesztési javaslatok csak részben álltak rendelkezésre. Az ágazati hosszútávú koncepciók közül jóformán csak a távlati közlekedésfejlesztési és a vízügyi koncepció volt megalapozott. Az ágazati távlati fejlesztések — ipar, mezőgazdaság, energiahálózatok, üdülés és idegenforgalom — területi elosztására vonatkozó elképzelések csak a településhálózat fejlesztési koncepció kidolgozása után bontakoztak ki. Nagyon fontos tehát, hogy az ágazati és a területi tervezés közötti összhangot biztosító nagyléptékű és hatékony területfelhasználási koncepciót is magába foglaló országos rendezési és fejlesztési terv készüljön. Ennek tervezését az ÉVM már megkezdte. Az urbanizáció valamiféle szabályozá/A sa, az urbanizációs folyamat tervezése, az ésszerű területgazdálkodás, a városok rendezése, fejlesztése — mindez öszszehangolt eszközrendszert kíván. Ezek közül most a tervezési információ, szabályozás, igazgatás feladatait, s az e téren jelentkező fontosabb problémákat tekintjük át. Mindenekelőtt megállapítható, hogy a jelenleg folyó, a következő középtávú tervidőszakra vonatkozó munkában az urbanizáció tervezésének feltételei kedvezőbbek, mint az előző időszakban. Gazdagabb, egymással többé-kevésbé jól összehangolt tervanyag segíti a tervező munkát. Az országos ágazati és a helyi tanácsi tervezés mellett megyei szinten is megalapozott területfejlesztési tervezés bontakozott ki. Ennek alapját a megyei településhálózat fejlesztési tervek, a megyék hosszútávú ágazatfejlesztési tervei, valamint a megyei középtávú területfejlesztési tervek képezik. Az utóbbi években — lényegében a területfejlesztéssel kapcsolatos párt- és állami határozatokat követően - megélénkül az urbanizációs folyamat komplex vizsgálata, összetevői egymásrahatásának elemzése, és javult a tervek tudományos megalapozottsága. Mégis, a területrendezési-fejlesztési tervezés, valamint a gazdasági tervezés mellett — a kedvezőbb feltételek ellenére — az urbanizáció tervezése ma még nem kielégítő. Nem tudatosult még kellően, hogy az urbanizáció társadalmi és gazdasági tervezésünk szempontjából alapvető fontosságú, s ezért tervezése, tudatos befolyásolása társadalmi érdek. A II. Országos Városépítési Tanácskozás azt a célt tűzte ki, hogy a tervezés komplexitását fokozni kell. „Á regionális és városrendezési tervek ne csak a fejlődés területi lehetőségeit rögzítsék, hanem egyben legyenek településfejlesztési koncepciók is, amelyek szoros kapcsolatba kerülnek a távlati és időszaki népgazdasági tervekkel. Felszámolható volna a súlyosbodó ellentét egyfelől a rendezési tervek, másfelől a beruházási politika és a gyakorlat között. Ehhez a tervek színvonalát úgy kell emelni, hogy az igé-4