Budapest, 1976. (14. évfolyam)

11. szám november - Tamás Ervin: Szekszárd

tágasak, s ami fontos: arányosan, har­monikusan illeszkednek a tájba. Jó levegőjű város Tolna megye székhelye, hiszen gondoskodtak az üzemek kitelepítéséről, a város szívét megszabadították a kisebb-nagyobb gyáraktól és a dombokról-vőlgyekből érkező szél az erdő illatát hozza. De akinek ez sem elég — van a városnak tüdeje is: a mintegy négyszáz hektáros pihenő parkerdő a Sötétvölgyben. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazda­ság bátaszéki erdészete félmillió fo­rintot költött a pecsenye- és szalonna­sütő helyekre, a három kilométernyi sétaútra, az esőtől-hótól védő „fa­várakra". A bővizű Rák-patak fel­duzzasztásával horgászó- és csónakázó tavat is létesítenek társadalmi össze­fogással. Ennyi indok tán elég is arra, hogy Szekszárd városa megérdemelte az Urbanisztikai Társaság kitüntetését — azt, hogy idén Tolna megye szék­helye kapta meg a Hild-emlékérmet. Három réteg Sajátos szekszárdi gond: az erózió. A sár, a talaj gyakran megindul a hegy­ről és elönti a várost, azután az embe­rek hordják visszaa földet a szőlőtő­kékre. „A város egyik lába a dombo­kon, a másik a Sárköz alföldjében" — mondja egy helybeli, majd mon­dandóját tovább fűzi. — „A kár ki­sebb, mint a haszon: a jó, zamatos szekszárdi bor... A nemes, bársonyos, mély tűzű, illatom kadarka!" A történelmi szőlőborvidék 3S00 kataszteri holdon feküdt még a leg­utóbbi időben is, 1961-re viszont el­öregedett a szőlő, el is néptelenedett, sok száz hold maradt elárvultan, par­lagon. Most vízleválasztókat építenek, zárt szőlőkerteket alakítanak ki, és az állami gazdaság nagyüzemi szőlő­telepeket létesít. A végleges megoldás­ra, a szőlő és a város védelmére komplex tervet dolgoztak ki — a győ­zelmet 198S—90-re tervezik. A prog­ramterv 17S millió forintot irányzott elő a költségekre, s ebből 115 milliót a szőlőterületek rekonstrukciójára, 50 millió forintot pedig a város iszap­elöntésének elhárítására fordítanak. A nagyüzemi gazdálkodásra alkalmat­lan területeket sikeresen hasznosít­ják zártkertként. A korábban évekig elhanyagolt földdarabokat rendbe­hozták az új tulajdonosok, és többnyi­re korszerű művelésű szőlőkkel és törpe gyümölcsfákkal telepítették be. — Valamikor ezerhatszáz hektárnyi szőlőnk volt, most, nagy erőfeszítések árán ezerháromszáz . . . Többsége még mindig öreg, hagyományos művelésű, de háromszáz hektár már új telepítés. Tervünk: még további kétszáz hek­tárnyi szőlő ... A Mecsek-vidéki Pincegazdaságnak tavaly 40 ezer má­zsa szőlőt adtak a szekszárdiak. A ter­melőszövetkezetben 62 év az átlag­életkor, az ezer tagból 450 csak a dol­gozó, az állami gazdaság pedig idegen munkaerőre épül. Kevés szekszárdi­nak tölti ki az egész életét a mező­gazdaság. Az ipar változtatott az élet­módon, nemcsak a várost, hanem lakóit is urbanizálta. A föld szeretete azért megmaradt — sok munkás, tisztviselő dolgozik a kiskertekben, vannak vagy kétezren. A városi tanács mezőgazdasági osztályvezetőjének szavait jegyeztem. Hozzátehetem: Szekszárdon együtt él három, meglehetősen könnyen el­különíthető réteg. A város hagyomá­nyosan a patriarchális parasztcsaládok, a szőlősgazdák települése volt: ők az öregek, kicsit talán sértődöttek is, nem ismernek rá saját városukra, hűt­lennek tartják, mert eltávolodott a szőlőtől, ha most részben vissza is tért hozzá. A második réteg a lokál­patriótáké, akik nem siratják, hanem búcsúztatják a múltat — ahogy Föl­deáki Béla kollégám írta a várost szerető középkorúakról. A harmadik réteg a nemrég beköltözötteké, akik kóstolgatják a kisvárosi életformát, de még bennük a falusi hétköznapok megannyi reflexe. Övék a jövő, hi­szen Szekszárd munkásváros, szám szerint ötven iparteleppel. 1976 és 1980 között több mint kétmilliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre, és négyezer embernek terem­tenek újabb munkalehetőséget. Készen már a következő negyed­századra Tolna megye székhelyének városrendezési terve. Szekszárd terü­lete a természeti adottságokhoz al­kalmazkodva alakult ki, s az általános rendezési terv a város fejlődését a je­lenlegi településszerkezet tovább­fejlesztésével valósítja meg. A becslé­sek szerint Szekszárd 1985-ig 45 ezres, a századfordulóra pedig 75 ezres lélekszámú lesz. A településen — az első fejlesztési ütemben —- körülbelül 28 ezer, a második ütemben pedig 10 ezer új munkahelyről kell gondos­kodni. A tervezők még légi kikötőre is gondoltak — ezt időszerűvé teszi majd a helikopterközlekedés fejlő­dése. De szálljunk le gyorsan a földre, kicsinyedjen vissza Szekszárd mai méretére, ahol ez a harmincezer ember nem egymás mellett él, hanem együtt. Ne forduljunk most ismét a statisztikához, a társadalmi munka összértékével bizonygatva, mennyire szeretik városukat az itt lakók, ha­nem szóljunk néhány szót kulturális életéről, mert az legalább annyit el­árul egy település hétköznapjairól, patriotizmusáról, mint a közös össze­fogás számszerű adatai. A szellemi erő lendíthet a legnagyobbat egy város fejlődésén, az a szellemi erő, amely Szekszárdon megtalálható, jelen­való. No, nem a szüreti napok fesztivál­kavalkádja a kulturális élet legnagyobb ünnepe, az inkább a turisták, az ide­látogató idegenek eseménye — a hét­köznapok műsorai jelentik itt az igé­nyes szórakozást. A modern, minden igényt kielégítő megyei művelődési központban az úttörőktől a nyug­díjasokig mindenki talál magának foglalatosságot. És híres a könyvtár, a zeneiskola, színvonalas előadásokkal lép pódiumra a pécsi, a kecskeméti és a veszprémi színház együttese, ápolja a város emlékeit a múzeum és a Babits-ház, és mozgalmas a klubélet a gyárakban, az iskolákban. A művelő­dési központ tavalyi rendezvényein csaknem félmillióan vettek részt! Mi hát az óhaja Szekszárdnak? Mi lenne? A meglevő hét közép­iskola mellé egy felsőfokú oktatási intézmény. Talán meg is lesz. A paksi atomerőműhöz nagyon kell a szak­ember! Szabadtéri szoborkiállítás a Mártírok terén Az i. Béla alapította apátság romjai a volt Vármegyeháza udvarán

Next

/
Thumbnails
Contents