Budapest, 1976. (14. évfolyam)

9. szám szeptember - Budapesti Napok Moszkvában IX. 13 —19

BUDAPESTI NAPOK MOSZKVABAN IX. 13-19. Máriássy Judit Moszkvai mozaik Hányszor járt Moszkvában ? — kérdik. Tizenötször, hússzor — mondom, és azt hiszem, szerény válasz. Hiszen úgy tetszik, jóval többször jártam Moszkvában. (Most utánaszámolok és kiderül, csak tizenegyszer repültem át a szovjet határt, hogy a fővárosba érjek. Viszont olykor hetekre továbbutaztam, Tbiliszibe és Kazahsztánba, Kijevbe, a balti városokba és Leningrádba, hogy visszafelé jövet egy-két napot még moszkvai barátaim és barátnőim között töltsek, megnézzem a legfrissebb Ljubimov-, Efrosz-rendezést a színházban, lássam Csuhraj vagy Tarkovszkij új filmjét, és ilyenkor lepődtem meg mindig igazán: Moszkva néhány hét alatt is úgy meg tud változni, hogy újra kell tanulni térképét és atmoszféráját. Hát így, ezekkel az oda-vissza utakkal csakugyan hússzor jártam ott, de változatlanul úgy érzem, gyakrabban és többször.) Milyen nyelven beszél ? — kérdik. Franciául és németül — mondom. A válasz pontos. Oroszul nem tudok, noha Moszkvában mind sűrűbben beszélgetek tolmács nélkül az ismerősökkel, akiket szeretek, a szállodai személyzettel, akiket megszoktam, a gyerekekkel a játszótéren, és oroszul szólítom meg a járókelőket az utcán, hogy megtudakoljam tőlük, merre kell befordulni a Belgrád szállóhoz, érdemes-e felszállni a trolira a Majakovszkij térnél, ha a Nyemirovics-Dancsenko utcába tartok. (Pontosan tudom, hol a Belgrád szálló, és azt is, hogy két megállót kell utazni trolival, de csak rossz időben érdemes felszállni, mert ha süt a nap, kellemesebb végiggyalogolni a Gorkij utcán, mielőtt befordulnék a Nyemirovics-Dancsenko nevét hirdető tábla alatt, hogy eljussak Szergej Obrazcovék lakásába. Ragozatlan szavakkal, tűrhető kiejtéssel, kézzel és lábbal mégis folyton kérdezgetem a járókelőket, mert érdekelnek a moszkvaiak, ők pedig szeretnek beszélgetni és hosszan magyaráznak el mindent. Tőlük — az ő mosolyaikból, tapintatosan lassú artikulációjukból, gesztusaikból kapom a nyelvleckéket.) Moszkva — először Háborús emlék: a Kreml toronyórájának harangszava, az elsötétített ablakú szobában, a tilos rádióállomás hírei után ... Milyennek képzeltem akkor Moszkvát ? A világ legszebbik városának. 1960-ban, amikor először érkeztem meg a nemzetközi repülőtérre — akkor még a vnukovóira —, némi csalódással állapítottam meg, hogy Moszkva nem szép. Nem is város. Kisléptékű ismereteim alapján inkább országnak tetszett, ahol különböző jellegű városok és falvak találhatók. (Az idő tájt még a klasszikus orosz regényeket idéző faházikók szegélyezték az autópályát a nyírfaligetek, erdők sávjai közt, ott, ahol ma városnyi lakónegyedek állnak, de ahol a nyírfaerdőket megőrizte az okos szeretet.) A Leningradszkája Hotelben laktunk, egyikében a Sztálin-idejében épült egyforma felhőkarcolóknak, ahol az előcsarnok templomhajóra hasonlít. A szálló körül alacsony, kopott házacskák, egy fodrászüzlet kirakatába „Budapestszkája fazon" táblát tettek ki csalogatóul, a metrótól elámultam, mint mindenki, aki addig csak a párizsit ismerte. Tisztasága lepett meg és az utasok fegyelme, ahogy a mozgólépcső bal oldali sávját mindig üresen hagyják azok számára, akik sietnek, mert bizalommal és logikával úgy vélik, csak az fut lefelé, akinek valóban sürgős a dolga. Kora tavasz volt, a Vörös téren azonban még a havat tapostuk, amikor éjfélkor először néztem végig az őrségváltást, meghatottan és olyan kábán az elképzeltnél is szebb látványtól, hogy mire visszaértünk a nagyképű szállodai lakosztályba, már lüktetett az agyam. Utóbb kiderült: nem csak az élménytől, hanem egy frissiben beszerzett középfülgyulladástól. Milyen volt hát első látásra Moszkva ? öreg és modern, csúnya és megkapó, barátságos és felfoghatatlanul óriási. Moszkva — másodszor Hat év múlva sikerült csak viszontlátnom a várost. A hat év alatt megszaporodtak ott élő barátaim, a repülőgép már a modern és csupa-üveg Seremetyevóban ért földet, az autópálya mentén itt is faházas falucskákat láttam. Mégis minden más volt, mert most nyáron érkeztünk, és mert a hat év alatt kicserélődtek az utcák, az autók, változott a forgalom rendje, az élet ritmusa is. Ezúttal is az egyik felhőkarcoló szállodában laktunk, de ez már nem volt újdonság. Annál nagyobb: ellátogatni a barátaink otthonába. Négy fiatal filmrendező (mára mind a négy középkorú és világszerte ismert): Hucijev, Mitta, Klimov és Larissza Sepityko vitt fel minket a Lenin-hegyre, hogy lenézzünk a Lomonoszov Egyetem előtti kilátó parkból az esti Moszkvára. Aztán Mittáéknál vacsoráztunk, egy zord ház harmadik emeletén, a húszas évek végén épült lakásban, ahol egy hosszú előszobából nyíltak a szobák és mindegyik szobában egy-egy család vagy házaspár lakott. Hogy a népes társaság elférjen, a kisgyereket átadták az egyik szomszédhoz ez alkalomra, ugyanis gyerekágy sem fért el náluk, lévén az asszony iparművész és könyvillusztrátor, akinek nagy rajzasztala mellett két összetolt karosszékben aludt máskor a csecsemő. Jókat ettünk, vodkát ittunk, otthonosan éreztük magunkat. Aztán felkerekedtünk és elmentünk egy vadonatúj, üres épületbe, ahol megmászva tizenegy emeletet, megnéztük a fiatalok új lakását is, félkészet, melyet a kivitelező vállalat (ilyen is van!) úgy alakított ki házgyári elemekből, hogy a belső kiképzést Mittáék tervezték meg és rajzolták le, a falakat is az ő ízlésük és a szobák rendeltetése szerint festették különböző színűre. Négy kis lakóhelyiségből (az egyik a műterem) állt ez a lakás, készségesen elcseréltem volna a mi budapesti öreg-belvárosi otthonunkkal, pedig szeretem a sajátot. (Mittáék időközben kinőtték a magukét, ők már valamely legújabb lakótelepi lakással cserélnének szíves-örömest.) Egy másik estén David Ojsztrah jött értünk, a bölcs és derűs, a gyengéd David Fjodorovics. Felkészültünk: most aztán megismerjük a moszkvai világhírességek életkörülményeit, most aztán meglátjuk, hogyan élnek a sokszorosan kitünte-A Kalinyin sugárút Moszkvai iárókelők Az egyik új lakónegyed