Budapest, 1976. (14. évfolyam)

8. szám augusztus - Tamás Ervin: Esztergom

•I A Keresztény Múzeumban lett." Ha valaki mégis kétkednék eb­ben, nézze csak meg a Képes Króni­kában a képecskét, rajta Vajk, azaz I. István születését. Az esemény Esz­tergomban történt, amit akkor már az apa, Géza fejedelem székhelyéül vá­lasztott. Az államalapítás, nagy művé­nek központja volt a Duna-parti tele­pülés. S miután az államalapítással együtt zajlott a keresztény vallás fel­vétele — az egyház mindjárt az ural­kodó legfőbb támaszává vált —, a ki­rályi székhely egyúttal egyházi köz­pont is lett. A hanyatlás csak akkor kezdődött, mikor kiderült: a telepü­lést képtelenség megvédeni az ellen­ségtől. Nem a várat — azt még Simon ispán megvédte —. hanem a vár körül elterülő s egyre növekvő várost. S amit védeni nem lehet, azt fejleszteni sem érdemes. Ezért helyezte át IV. Béla székhelyét Budára, itteni palotá­ját az esztergomi érseknek hagyva. A városlakók szerint Esztergom tő­kéje az ezeréves magyar történelem megannyi emléke: műkincsek, fel­becsülhetetlen értékű épületek, nyo­mor, elmaradottság, konzervatív szem­lélet, török iga, ostrom és megint ostrom, Balassa hősi halála. Vak Boty­tyán születése . . . Egy ásatást vezető régész így fogalmazott: „Kezdetben a világi és az egyházi hatalom osztozott az esztergomi várhegy területén. A feje­delmi-királyi székhely a domb déli ré­szén volt. A tatárjárás után a királyi székhelyet Budára helyezték — ezzel Esztergom állami székhely szerepe vég­leg megszűnt. A várhegy teljes terüle­tét az egyházi központ vette birtokába, az évszázadok folyamán tovább bővít­ve, alakítva az Árpád-kori királyi palo­tát és a várhegyi erődítményeket. Ezek­nek az egykori épületeknek a pusztulása a török ostromokkal kezdődött és a múlt századi klasszicista Bazilika építésének hatalmas földmunkáival teljesedett be." De mintha valamit elfelejtenének az Esztergomba látogatók: lepillantani a várból. Tudniillik akkor nemcsak a csodálatos műemlékeket illetné a sok dicséret - jutna belőle a népi építé­szetnek is! A város ugyanis csak maga a központ; azon túl falu volt, s az is maradt: a Dunakanyar egyik legszebb falusi települése. A helybeliek figyel­mét azonban ez sem kerülte el, így a leletmentés kiterjedt nemcsak az ása­tásokra, a hagyományos műemlékvé­delemre, hanem a paraszti múlt emlé­keinek gyűjtésére is. Dr. Horváth István, a Balassa Múzeum igazgatója, egyben a városi tanács műemlékvédel­mi albizottságának vezetője erről így beszél: — Akárhol ásunk, emlékekbe ütkö­zünk. Felelősség egy ezeréves városban élni, hiszen majdnem minden építkezés­nél régészeti kincset ad elő a föld. S akad tennivaló a felszínen is: több mint ötven műemlék-, vagy műemlék-jellegű épületünk van. Közülük sokat az utóbbi években eléggé brutálisan korszerűsítet­tek. Új ablakokat, új ajtókat vágtak a patinás házakba, s ezáltal uniformizál­ták az eddig oly változatos és sajátos esztergomi utcaképet. Érthető, hogy ma az emberek nem szívesen élnek olyan házban, mely a régmúlt jegyeit viseli magán, s igyekeznek azt saját elképze­léseiknek, igényeiknek megfelelően át­alakítani. Mi is azon vagyunk, hogy ezek a hajlékok komfortosabbak legyenek, azonban a kirívó modernizálást nem tűrhetjük, mert az soha helyre nem hozható kárt okoz! Három esztendeje, a jubileumra készülve, úgy-ahogy kor­rigáltuk a legotrombább átépítéseket, azóta pedig jelzőszolgálatunk önkén­tesei azonnal értesítenek, ha valaki avatatlan kézzel nyúl emlékeinkhez. Igyekszünk színben, üzletportálban íz­léses, mai köntösbe öltöztetni a rég. épületeket, úgy, hogy mint műemlékek se szenvedjenek károkat. A Bazilika, a Keresztény Múzeum, a vízivárosi barokk körtemplom, a rangos polgárházak mellett nagy érté­ket képviselnek tehát a népi építőmű­vészet emlékei is. Hiszen hajdanán itt is a földművelés adott kenyeret a legtöbb embernek. — Ezeket az értékeket sem hagyjuk veszni — folytatja a múzeumigazgató. — Megkezdődött a feltárás, a mentő­munka. Együttműködési szerződést kö­töttünk az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolával: tanulói 1974-ben megkezd­ték a város népi építészetének feltérké­pezését, dokumentálását. Minden év­ben tíz hallgatót fogadunk, akik bejár­ják Esztergomot, a használati tárgyaktól az életmód kialakulásáig mindent fel­kutatnak. Gyűjteményükből vándorkiállí­tást is rendeztünk. Ez az együttműködés pótolhatatlan jelentőségű a város szá­mára . . . — S pótolhatatlan főiskolánk diákjai­nak is — tájékoztat dr. Kiss Lajos, a műszaki tudományok kandidátusa, a főiskola főigazgatója. — Az építőipar majdani vezetői a nemes munkáért meg­fizethetetlen szakmai-ideológiai útra­valót kapnak cserébe. Szemléletesen ér­zékelhetik a népi építészet élethez ido­muló, egyszerű, néha már naiv, de cso­dálatosan tiszta logikáját. Tovch h bő­vítjük együttműködésünket a várossal. Ezentúl oktatóink is segédkeznek Esz­terpnm fejlesztésében: elvégezzük a ki­sebb tervezéseket, melyeket tervezőiroda nem vállalna el, s tovább folytatjuk a kutatómunkát. — Újabb „szerződő felek" az eszter­gomi tanítóképző s az ELTE néprajzo­sai — mondja a múzeumigazga­tó. — A jövő pedagógusai, néprajzkuta­tói idős parasztemberekkel beszélgetnek majd, s vallomásaikból próbálnak felele­tet kapni arra, hogyan is éltek a régi építményekben a hajdani esztergomi­ak .. . Az országban — tudtommal — egyedülálló az ilyen társadalmi szerző­dés. Méltó a követésre: érdemes ily módon egységbe foglalni egy város történelmi múltját jelenével, s beillesz­teni mindezt az értéket jövőjébe. A múltról szólva sem lehetett meg­kerülni a mát. A jelen felé fordulva sem feledhető a múlt. Vezessen hát most utunk a város hajdani kommunista sejtjének vezetőjéhez, a nyugalmazott könyvtárigazgatóhoz, Martsa Alajos­hoz. — A harmincas évek közepétől vezet­tem az illegálisan működő kommunista sejtet a városban — emlékezik. — Fényképész voltam, nem leheteti hát fel­tűnő, hogy annyian megfordultak mű­helyemben. Később aztán mégis szemet szúrt valakinek a nagy forgalom, akkor menekülnöm, bujkálnom kellett. Martsa Alajos neve a város króniká­jában többször is helyet kapott. Ő volt Esztergom felszabadulás utáni első párttitkára, az első kommunista al­ispán, az ideiglenes nemzetgyűlés első városi képviselője. Azután rábizták a városi könyvtár megalapítását. — Hatszáz könyvvel kezdtem, ötven­ezerrel búcsúztam — mondja. — S hogy milyen város volt hajdanán Esztergom? Papi város, szolgalelkű város, cselédes­kedő parasztsággal, kisiparosokkal, köz­tisztviselőkkel, kisszerű, vegetatív élet­tel. Híres volt arról is, hogy sok nyugdí­jas, magas rangú katonatiszt töltötte itt nyári szabadságát. Az elégedetlenség fő forrása itt az volt, hogy a kispolgár­szülők kitaníttatott gyereke munka nél­kül lézengett, mert sehol nem tudták al­kalmazni ... Az ostrom alatt kétszer cserélt gazdát a város. A németek meg a nyilasok felrobbantották itt is a hida­kat, aláaknázták a középületeket . . . Romváros lett Esztergom is. — S mennyit változott azóta? — A múlt ma annyi, hogy nézegetjük a Bazilikát. Kapott a város gyárakat, ki­alakult itt is a munkásosztály . . . Mit lehet erről röviden mondani? Hajdanán kétszáz fürdőszobás lakása ha volt Esztergomnak, sokat mondok. Ma utca­sorokat szanálunk. Költözőben találtam Martsa Alajost Is. Három évtizeddel a felszabadulás után, romos, öreg házából új lakásba megy. Mi minden zajlik ma a több mint ezeresztendős városban? — Én legszívesebben az iparról be­szélek — kezdi a beszélgetést Bruszkó Antal, a városi tanács elnöke. — Vala­mikor itt alig 3—400 ember élt az ipar­ból, többségük a dorogi szénmedencében dolgozott. A vidékre telepítés hózta hoz­zánk a gyárakat, s ma hétezer gyári munkásnak ad otthont Esztergom. A helybeli ipari termelés értéke meghalad­ja a kétmilliárd forintot Sorolja tovább az adatokat: az utóbbi öt évben ezeregyszáz lakás épült; 1980-ig szeretnének újabb ezer­hétszáz modern otthont átadni. Az 1973-as jubileumi esztendőben rend­betették a műemlék-házakat, kiszíne­sedett a város: kék, piros, sárga, zöld homlokzatok teszik kellemesebbé a városképet. Az Esztergom-szeretetre mi sem jellemzőbb, mint a tavalyi tizenkétmillió forintos társadalmi munka. A tanácselnök ezután a gondokról beszél: — Évi tizenkétmillió forintunk lenne a csatornázásra, de a felét sem tudjuk elkölteni, olyan lassan dolgozik a Buda­pesti Vízépítő Vállalat, l ,aromszáz éves­nél is öregebb csövek húzódnak a város alatt, a teljes rekonstrukció körülbelül kétszázötvenmillió forintba kerül. Ha ezt az összeget ilyen ütemben fogjuk el-8

Next

/
Thumbnails
Contents