Budapest, 1976. (14. évfolyam)

7. szám július - Pongrácz Zsuzsa: Hogyan laktak Budapesten?

Szalon-részlet (1880 körül) edényes konyháját állították ki, a falon piros száröltéses falvédő: „A szekrény tükör, mely megmutatja Munka s rend a háznak dicsősége Béke s egyetértés ékessége." Fényképfelvételek tárják elénk a nyomort, amelyben a munkások éltek: sötét, sivár, fénytelen utcákra nyíló kicsiny ablakok, barlangok, viskók, odúk. És a legszerencsétlenebbek, akiket még ettől is megfosztottak: kilakoltatott munkáscsaládok szegényes kis holmiik között a szabad ég alatt, sovány gyerekek, szomorú szemű aszszonyok... Vajon helyes-e — tették fel egyesek a kérdést — külön-külön kiállításon bemutatni a munkát, az otthont és a szabadidőt? Minthogy helyhiány miatt szinte lehetetlen volna másképp, el kell fogadnunk ezt a szétválasztást. Annál is inkább, mert aki látta tavaly a hajdani gyümölcspiacot, a régi hajómalmokat a Dunán, a korabeli telefonközpontot, az óbudai hajógyárnak meg a MÁV gépgyárnak a belsejét s egy sor más, XVIII. és XIX. századi munkahelyet bemutató kiállítást, az kíváncsian várta ezt a mostanit. És nemcsak kíváncsian várta, hanem, az első után, értőbben is nézi. Pongrácz Zsuzsa Hogyan laknak Újpalotán? Sokáig törtem a fejem: ha nekem kellene egy „Hogyan élnek ma a budapestiek?" című kiállítást megrendeznem, milyen bútorok és kellékek között válogatnék, milyen ruhát adnék a vitrinek mögött álló viaszbábukra? Hogyan lehetne megtalálni a közös jellemzőit egy mátyásföldi családi portának, s egy rózsadombi luxusvillának, milyen bútorokkal népesíteném be például a józsefvárosi szükségszobát és a lakótelepi panel-lakást? Minden bizonnyal a lakótelepi élettér a leghomogénebb. Itt ugyanis tipizált a lakások nagysága; az adott méretek, a távolságok, a falfelületek figyelembevételével a bútoregyütteseltnek jószerével egyetlen optimális elrendezési módja kínálkozik. Ha ezeket a lakótelepi házakat a főfal mentén kettémetszenénk, s az egymás fölötti lakások berendezését összevetnénk, nagyon hasonló képet kapnánk. Hiszen a televíziót például csak abba a sarokba lehet állítani, ahol a központi antennavezeték van, a szekrénysort pedig célszerű a legnagyobb összefüggő falfelülethez illeszteni. A heverőket a rövidebb, osztott falak mellé érdemes helyezni, s az alacsony dohányzóasztal meg a két fotel helye már önként adódik a heverők és a tévé háromszögében. A lakótelepi lakások elrendezését, színeit és hangulatát a beépített bútorok, a mellékhelyiségek egyforma fölszerelése és az egyszínű függönyök, tapéták határozzák meg. Milyen is hát egy lakótelepi szobabelső? Jónéhány estét töltöttem egyik legnagyobb lakótelepünkön. Újpalotán, és sok lakásba bekopogtattam. Tapasztalataimat próbálom most egymásra fényképezni. Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy az újpalotai lakások nagyobbak, mint általában a lakótelepi lakások. És ez már önmagában is kulturáltabb lakberendezést, környezetalakítást tesz lehetővé. Mert hiába a legjobb szándék: ha a lakás mérete túl kicsi, a zsúfoltság szinte elkerülhetetlen lesz. A mindennapi élethez egyre több „funkcionális kellék" szükségeltetik, a tévétől a porszívóig, az ágyneműtartótól a szobamérlegig. Ha a belső teret nem megfelelőre méretezik, a lakók nem tudják megteremteni a szabad közlekedéshez szükséges utakat, ezek hiányában pedig a lakás lakhatatlan lesz. A lakók rabságban — a tárgyak, a bútorok rabságában — élnek. Környezetüket nyomasztónak érzik. Az újpalotai enteriőr — melyet tapasztalataim alapján próbálok berendezni — főszereplője a szekrénysor. Szinte minden lakásban megtalálható a nagy, kétajtós, akasztós szekrény és az egyajtós, rakodós-polcos. Mellettük áll a vitrin és a könyvszekrény. Vajon mi kerül a két nagy ruhásszekrénybe? Hiszen minden lakásban beépített 34