Budapest, 1976. (14. évfolyam)

7. szám július - id. Halmos Béla: Lakásépítésünk előrevetülő árnyoldalai

Más, kedvezőtlenebb lakásösszetételű lakótelepeken egészen eltorzulnak az arányok, emiatt a lakásállomány túlnyomó része csak 1—2—3 tagú családegységek elhelyezésére lesz alkalmas. A 4 és több tagú — azaz többgyermekes — családok számára egyszerűen nem lesz hely az ilyen összetételű lakásállományban! A harmadik következmény az előző kettőből adódik: a gyermek-férőhelyek túlnyomó része eltűnik, és a jelenleg is fennálló gyermek-férőhely hiány mértéktelenül megnő. Az eddigi példánál maradva, Újpalota mostani lakásállományában a gyermekférőhelyek száma és részaránya a következőképpen alakul: Szükségleti norma Az összes A szülő-A gyermek-Gyermek-fh. többlet ill. hiány Szükségleti norma férőhelyek részaránya Gyermek-fh. többlet ill. hiány 2fekvőhelyes nappali szoba 1 0 100,0 100,0 100,0 48.4 63.5 78,9 51,6 36,5 21,1 + 3.2% - 27,0% — 57.8% A legalább létszámtartó népesedéshez — családonként átlagosan 2,5 gyermek elhelyezéséhez — minimálisan 11,2%-nyi gyermek-férőhely többlet szükséges. A gyermek-férőhelynek ekkora hiánya szinte leküzdhetetlen akadályává válik a szükséges mértékű népesedésnek! A lakásállomány utólagos módosításának nehézségei A fekvőhelymentes nappali rendszeresítésével felerészben újra előálló lakásszükséglet végleges kielégítésére, a kiszoruló 4 és több tagú családok elhelyezésére pótlásul minden lakótelepen sok, többségében négynél több férőhelyes lakást kell majd építeni. Újabb lakóépületeket azonban a meglevők közé már most is csak szórványosan és mindenképpen hátrányosan lehet közbeékelni. A még építendő lakásokat tehát a meglevő lakótelepek területének bővítésével, többségüket pedig a bontással felszabaduló városrészeken, kisebb részüket a régebbi építésű lakásállomány korszerűsítésével lehet majd valahogy elhelyezni. Ez a szükségmegoldás a város kedvezőtlen továbbterjeszkedését, vagy a régebbi lakásállomány egyes részeinek idő előtti lebontását vonja maga után. Ebből viszont újra lakásveszteség keletkezik, és ez újabb területfelhasználást tesz majd szükségessé. Áldatlan körforgás ... És mindez megerősíti Heim Ernőnek azt az előrelátó következtetését, hogy a kisebb és a nagyobb tagszámú családok a peremi újabb és a belső régibb városrészeken végül — az ésszerűvel egyenest ellenkező módon — elkülönülnek egymástól. Ezek a kedvezőtlen kilátások eleve kétségessé teszik, hogy a hibás összetételű újabb lakásállomány nappali szobáiból eltávolíthatók-e a fekvőhelyek. Az évente épített típuslakások összetétele csak nagyon lassan javul, így a nagyobb befogadóképességű lakások hiánya évről-évre halmozódik. Pótlásukra minél később kerítenek sort, annál jobban nehezíti a további lakásépítkezéseket; mint ahogy az elavult lakóterület-részek korszerűsítő átépítésénél a szükséges bontások elmaradása súlyosbítja a következő lépések munkáját. Az újabb lakásállomány összetételét ezért minden lehető módon javítani kell. A már meglevő állományban ez a kisebb lakások utólagos egyesítésével látszik elérhetőnek, tehát ennek a lehetőségeit is mérlegelni kell. Heim Ernő az ilyen vonatkozású eddigi javaslatokat továbbfejleszti: szerinte a jövőben megépülő típus-lakóépületeket eleve úgy kell tervezni és megépíteni, hogy a lakások könnyen, kevés költséggel egyesíthetők legyenek! Csordás Tibor a Városépítés 1972/6. számában megjelent cikkében megállapítja, hogy a kisebb lakások egyesítésére a budapesti III. sz. Házgyár által eddig gyártott egyes típus-lakóépületek alaprajzában is van egyszerű műszaki lehetőség. Ez a megoldás Újpalotán a következőket eredményezné: Megszűnnék 2405 db 3 férőhelyes összesen 7215 férőhellyel 1858 db 4 férőhelyes összesen 7432 férőhellyel 547 db 5 férőhelyes összesen 2735 férőhellyel 4810 db 3—4—5 fh-es összesen 17 382 férőhellyel Létesülne: 1858 db 7 férőhelyes összesen 13 006 férőhellyel 547 db 8 férőhelyes összesen 4376 férőhellyel 2405 db 7—8 férőhelyes összesen 17 382 férőhellyel A lakások száma 4810—2405 = 2405-tel csökkenne. A lakásegyesítés tehát a férőhelyeket nem szaporítja, és bizonyos számbeli lakásveszteséggel jár. Ennek pótlása ismét területfelhasználási, beépítési, városrendezési és egyéb gondokat okoz. Vagyis utólagos lakásegyesítésekkel a lakásállomány összetételét csak korlátozottan lehet javítani. A típus-lakóépületek többségében pedig a kevés-férőhelyes lakásokból több-férőhelyeseket csak bonyolult és költséges belső átalakítással lehetne létesíteni. Mindezek tudatában is az utólagos lakásegyesítés lehetőségeit minél teljesebben ki kell használni, mert bár ezek nem korlátlanok, mégis reálisak. A lakások belső tértagozásának korszerűtlensége A hagyományos városi lakóéletmódot a megváltozott külső életkörülmények már mostanáig is sok tekintetben átalakították. A családtagok nappali otthontartózkodása a reggeli és az esti órákra rövidült. Otthoni tevékenységeik összetorlódnak és térbenidőben ütköznek egymással, a háztartások gépesedésével intenzitásuk megnőtt és zajosabbakká is váltak. Mindez pedig egyre kisebbedő térre sűrűsödik össze. A feszítetté vált otthoni életrendben a zsúfoltság kényelmetlenségből súlyos megterheléssé nőtt. Elemien fontos lenne a lakásban a szükséges elkülönülés térbeli-műszaki lehetősége. A szokványos tértagozású lakásokban viszont csak tökéletlen berendezés és erősen összezavart életvitel lehetséges. A szobák rendeltetése tisztázatlan, emiatt használatuk kényszerűen esetleges és vegyes. Nincs mód sem az önkéntes együttlétre, sem a zavartalan elkülönülésre. A tényleges lakáshasználat vizsgálatai szerint az eddig épült típuslakások már a mostani lakóéletmódhoz sem igazodnak, hiszen többékevésbé még csak a szokványos polgári lakások összezsugorított változatai. A lakóéletmód további változásának még kevésbé fognak megfelelni! Legfőbb ideje tehát áttérni a lakások új, korszerű tagozására. A közös nappaliból és a külön kis szobákból összetevődő lakásfajták kialakításához jó kezdet és átmertet az ún. „félszobás" típuslakások rendszeresítése. Továbbfejlesztésüket azonban megnehezítik az OÉSZ és az érvényes (MOTI. 37—65. jelű) lakástervezési irányelvek túlhaladott előírásai, a szerkezetrendszerek merevsége és a hibás gazdaságossági szemlélet. Mindez együtt akadályává vált a tervezői leleményesség kibontakozásának. A tervezés műszaki és emberi oldala Egyre jobban hiányzik a lakásokban folyó élet-tevékenységeknek a tudományos ismerete. Nem kellően ismert a lakóéletmód — életrend, a lakáshasználat, az üzemeltetés, gondozás, fenntartás mibenléte, tartalma, műveleti sajátosságai, eszköz-, tér-, idő-, munka- és egyéb szükséglete. így az is bizonytalan, hogy az eddig kialakított szerkezetrendszerek mennyire alkalmasak a lakások rendeltetésszerű téralakítására, tagozására. Az eddigi elgondolások legfőbb hibája az az egyoldalú szemlélet, hogy a lakáskérdés megoldását mindig csak az éppen adott építőipari és pénzügyi lehetőségek felől nézik, a szükségletek, a rendeltetés és az alkalmasság oldaláról viszont alig vizsgálják. így a voltaképpeni célok háttérbe szorulnak, és az eszközök válnak uralkodóvá. Ideje most már sort keríteni olyan lakástudományi alapkutatásra, amely az alapelemekből és a kezdettől kiindulva tisztázza: voltaképpen milyen lakásokra van szükség? Ilyen alapkutatásra éppen most van még egy alkalom. Elvégzésére fel kell használni azt az időt, ameddig a működő házgyárak berendezései elhasználódnak, hogy új berendezéseik már a tudományos alapon meghatározott lakástípusok megépítésére legyenek alkalmasak. E kutatómunka elindítása előtt érdemes lenne tanulmányozni a pozsonyi CUA 1975-ben lezárult hasonló kutatási eredményeit, hiszen a szlovákiai lakásviszonyok sokban hasonlók a magyarországiakhoz. Heim Ernő írása gyakorlatias módokat ajánl. Szükséges ezeket mielőbb kipróbálni. Okvetlenül sort kell keríteni az általa javasolt nyilvános tervpályázat meghirdetésére. Javaslatát még azzal lehetne kiegészíteni, hogy hasznosnak látszik időszakonként tanulmánypályázatokat is kiírni a lakáskérdéssel foglalkozó elméleti munkák készítésére. i/