Budapest, 1976. (14. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: A régi budai fazekasság emlékeiből

MOZAIK A FŐVÁROS MÚLTJÁBÓL Halőrből orvhalász Zuglóban a Rákos-pataknál, a Paskál-malom mellett századunk elején egy kis halastó terült el. Tulajdonosa, Steiner Mátyás 1907 májusában felfedezte, hogy a tavacskából a halállomány teljesen kipusztult. Amikor nyomozni kezdett, kiderült, hogy régi tóőre, Schveider István elbocsátása után az összes halat kifogta és zsákmányát 1580 koronáért értékesítette három kereskedőnél. A „Takács-sziget" lakói Ott, ahol a soroksári Duna-ág a főágtól elválik, a szabályozás előtt egy 30 öl (kb. 60 m) hosszú, 4—5 öl (8—9 m) széles kis sziget húzódott; tulajdonképpen félig sziget, félig zátony, mert nagyvíz idején a folyó elöntötte. Ezért lakatlan volt, fűzfákkal benőtt Senki-szigete a főváros meilett. 1876. szeptember 7-én egy rendőrtiszt, Farkassányi Kálmán észrevette, hogy a sziget közepéről füst száll fel. Magához vett három rendőrt, átevezett és ott talált egy körözött betörőt, Takács Sándort, aki májusban szökött meg a törvényszéki fogházból. Két nő társaságában éppen ebédhez készülődött. Még egy betörő tartózkodott a szigeten, Kustos Mihály, aki hason fekve édesdeden aludt. Kustosnak nevéhez híven (őr latinul=custos) őrködnie kellett volna, Takács ezért az idegeneket meglátva, szinte a dühtől tajtékozva szidta össze. Az egyenruhák láttán azonban egyszerre udvarias lett s így kérdezte, hogy nemde az ő kedvéért fáradtak át a kis szigetre, melyet némi önérzettel saját magáról Takács-szigetnek nevezett el. A két betörő és a két nő már otthonosan berendezkedett a szigeten, kis kunyhót építettek és bőven ellátták magukat étellel-itallal. Éjszakánként áteveztek a partra és betörésekkel, lopásokkal egészítették ki készleteiket. Természetesen valamennyien hűvösre kerültek. A Duna fővárosi szakaszának szabályozása 1873-ban fejeződött be. Ezután a gubacsi gát fölötti folyamrész lassan feltöltődött. Ezért a ,,Takács-sziget"-et ma már hiába keressük, összekapcsolódott a pesti parttal. Hunyadi János építkezései Pest városában A Selmecbányái városi levéltár egy 1452. augusztus 24-én kelt eredeti okiratot őriz. Ebben az oklevélben Hunyadi János kormányzó arra utasítja Pozsony városát: a város a pozsonyi harmincadvámnak haszonbér-összegéből fizesse ki tizenkét láda pléhnek az árát. Ezt a tizenkét láda bádogot a kormányzó Bécs városában vétette meg. A levélben Hunyadi az ügy sürgős elintézésére utasítja a pozsonyi magisztrátust és azt kéri: haladéktalanul küldjék e tizenkét láda bádogot Pest városába, ahol is égető szükség van azokra, hogy a kormányzó pesti építkezéseiben fennakadás be ne álljon. Az azonban — sem ebből, sem más forrásokból — nem derül ki: mi volt az az építmény, amelyet Pest városában 1452-ben Hunyadi János emelt. A pesti orosz fürdő Buda a legrégibb fürdővárosok közé tartozik, természetes meleg vizeit a római kortól kezdve ismerték és használták. A fürdőkultusz különösen a török időben lendült fel, gőzfürdőt azonban ekkor sem rendeztek be. Evlia Cselebi török utazó a város leírásában elmondja, hogy itt nincs szükség ,,hamam"-ra, mert a források vize olyan meleg gőzt fejleszt, hogy az amúgy is teljesen átizzasztja az emberi testet. Pest az artézi fúrások megkezdéséig nélkülözte a meleg forrásokat. Érthető, hogy itt nyílt meg először gőzfürdő — vagy ahogy akkor nevezték: orosz fürdő — 1841-ben. Egy Scheidel József nevű vállalkozó rendezte be az Alstergasse, azaz Szarka utca 30. sz. alatt, a Nákó-féle házban. Az új intézmény hasznos voltáról a korabeli lapokban Stockinger Tamás, az ismert nevű pesti sebészorvos közölt beszámolót. A cikket, amely változatlan tartalommal három különböző folyóiratban jelent meg, szerzője nyilván a tulajdonos megbízásából, reklámként írta. így is alkalmas azonban arra, hogy a fürdő berendezéseit és szokásait megismerjük belőle. A nyitvatartási idő télen reggel 6, nyáron 5 órától délután 2 óráig tartott. A belépődíjat elég borsos összegben állapították meg: a társasosztályon 1 forintban, a különosztályon 2 forintban. A férfiak és a nők részére természetesen külön osztályokat rendeztek be. A látogatókat Stockinger figyelmezteti arra, hogy a telt gyomor nem fér össze a gőzfürdővel. Nőknek, gyengébb szervezetűeknek ugyan megengedhető egy könynyű reggeli, az erős férfiak azonban éhgyomorral menjenek oda. Az izzasztókamra 6 öl magas volt, a fekvőket egymás felett 4 sor fenyőfából készült pult várta, az alsó másfél, a felső 4 öl magasban a földtől (1 öl = kb. 1,9 m.). A legalsó pult alatt ömlött be a gőz. A „léghőség"-nek különböző fokozatai vannak, az erős, egészséges ember — a cikkíró szerint — könnyen el tudja viselni a legfelső polc 30—45 °R (=38—55°C) hőmérsékletét is. Negyedórai ott-tartózkodás után a fürdőszolgák beszappanozott gyapotkendővel dörzsölik a vendégeket, azt pedig, aki testét nagyobb párologtatásra akarja bírni, nyírfagallyakkal verdesik. Ezután az átforrósodott testet locsolással vagy zuhanyozással lehűtik, enélkül a gőzfürdő „gyötrelem." Zuhanyozás után meg lehet ismételni az egészet, majd 16—18 °R (=20—22°C.) hőmérsékletű teremben kell pihenni mindaddig, míg a test vissza nem nyeri megszokott hőfokát. A gőz rekkentő melegétől nem kell félni — írta Stockinger —, mert ez edz a legjobban, az oroszoknak ez teszi lehetővé a szörnyű telek átvészelését. S nagyon hasznos a mi ingatag éghajlatunk alatt is. A gőzfürdő kellemes voltát egyre többen ismerték fel — ebben talán a propaganda cikknek is volt némi része —, és az „orosz fürdő" hamarosan polgárjogot nyert fővárosunkban. Vértes/ Miklós B HOMEPE: MccneflOBaTefiM npownoro CTO/mubi. O aBtDKeHHM b MCTopuneCKOM MecTe (HwTBaH XaÜAyujKa) 1—3 CTp. 3a»BrieHMe nepBoro cexpeTapa HuuTBaHHe Ckjh o TpwAuaTMneTHM nMOHepcKoro abhjkchmh (/»-p Tanaiu Cane«) 4 crp. B pyöpMKe 06 yp6aHM3auwn npoBMHKMajibHbix ropoflOB npeACTaBnxeM UJanrOTapbUH (3psMH Ta-Maw) 8—11 CTp. 143 npownoro jkm/imlUHO-CTpOMTenbHbix Koonepathbob (HlaHflop Büfla) 12—14cTp. OnepK Kanbnana MwKcaTa: «OTUbi Haiuero ropoaa» 20—21 CTP

. Tnöop flepM — TbtcflMa 0Öpa30B. ByflaneiuT b npo-M3BeAGHnflx M3BecTHoro BeHrepcKoro nMcaTe/ix (Sana* Bapra) 22—23 CTp. Xo/ineKUWi opyjKMH b BenrepcKOM HaiiMOHa/ibHOM My3ee (a-p <t>epenu TeMeujBapn) 24—27 CTp. P,vtCKyccMd o npoTMBopeHMHX no Bonpocy o KanecTB6H HblX M KOnMMeCTBeHHblX KBapTM pHblX HeflOCTaTKax (3pHé Xeün) 30—32 CTp. BocnoMMHaHM*. OflHa H3 paöoT. npucnaHHbix Ha o6i>)iBneHHbiM KOHKypc noA Ha3BaHnen «Tax Mbi jKH/im H paöoTanM ao Oc»o6o)KfleHMfi» (l"a6op LLIaHflopHe) 33—36 CTp. K56nneü CTapeüweíí BeHrepcKOÜ WKonbi neHeÖHOü neaarormi (Daoio Merat») 36—37 CTp. O cTapMHHOM öyaaücKOM roHMapHOM peMecne •v

nacno 3onHan) 38—41 crp. CONTENTS: Researchers into Budapest's past. Local history campaign (István Hajduska) page 1—3 General Secretary Mrs. István Szűcs talking about the 30 year old pioneer movement (Dr. Tamás Szamek) page 4 Salgótarján—this month's town in our series on the urbanization of country towns (Ervin Tamás) page 8—11 From the past of the home building cooperatives (Sándor Vida) page 12—14 Sketch by Kálmán Mikszáth: Our City's Councilors page 20—21 Tibor Déry—in a thousand shapes. Budapest as it features in the well-known writer's works (Balázs Vargha) page 22—23 Collection of weapons in the Hungarian National Museum (Dr. Ferenc Temesváry) page 24—27 Debate on the contradictions between quality and quantity in overcoming the shortage of flats (Ernő Heim) page 30—32 Recollections. Entry sent in for the competition "This is how we lived and worked before the Liberation." (Mrs. Sándor Gábor) page 33—36 Jubilee of the oldest Hungarian school for handicapped children (László Megay) page 36—37 Relics of the old Buda potteries (László Zolnay) page 38—41 48