Budapest, 1976. (14. évfolyam)

5. szám május - Szűcs Istvánné főtitkár az úttörőmozgalomról

Békés Attila Úttörőház a Józsefvárosban Nem dicsekszem vele, de így van: még sohasem voltam úttörőházban. Negyedszázados pályafutásom, bolyongásaim alatt sosem vitt utam az úttörők háztájára. Táboraikat már láttam, például Zánkán. Oda véletlenül vetődtem el, egy nyári nap délutánján. Veszprém felől, a Bakony oldaláról ereszkedtem le a Balaton partjáig. Tapostam a római és a betyár-birodalom máig is alig változott ösvényeit, nádfedeles tanyák és a módos parasztbarokk házak között érkeztem az őstölgyes, a Bakony-dzsungel széléig. Odabenn, a tisztás közepén megilletődve néztem a felsorakozott fehéringes, pirosnyakkendős táborlakókat. Előbb megmosolyogtam felnőttes feszességüket, később elkomolyodva figyeltem az esti táborélet szertartását végző kispajtások gyülekezetét, a pöttömnyi emberkék tisztelgését a zászló és a táborparancsnok előtt. ...És most jut eszembe: ez már történelem! A harminc év egyetlen órája, alkonyata. Később én írtam meg elsőként a tudósítást: úttörőváros épül a zánkai vadonban ! Azóta a táj is megszelídült s felépült az úttörőváros. Tervezett, rendezett házak, szálláshelyek, közösségi épületek, játszóterek, sportpályák együttesei állnak a Bakony oldalában. Utaztam az úttörővasúton is. Ültem a nyitott, szellős, lécpados kocsiban, végigcsattogott velem a kisvonat a hegygerincen. Akkor is megilletődve figyeltem az úttörővasutasok: a „forgalmisták", a jegykiadó pénztárosok, a kékruhás kalauzok felnőttes mozgását, lelkiismeretes, túlbuzgó munkáját. Dehát ez is mikor volt? Ez már szintén történelem.. . Az úttörővasút első utasai — ma: anyák, talán nagymamák, nagypapák. Harminc év áll az úttörőmozgalom mögött. ...Nagykörút, Baross utca, Harminckettesektere... Főútvonalak, fényes üzletportálok után minden átmenet nélkül jellegzetes, szürke józsefvárosi tűzfalak következnek, furcsa, torz házak fekete sziluettje, foghíjas telkek — és közöttük áll az egyemeletes sárga épület: az úttörőház. Egy új Józsefváros is közeledik erre, észak felől. Magas, fehér meg mogyorószínű, egyforma házak nőnek ki a földből. A Baross utca és a Práter utca közötti területen eltűnőben a régi: elavult, nyomorúságos, összevissza házak, girbe-gurba utcák .. . Mindössze a József körút első házsora marad majd meg, ez a szecessziós díszletfal, várostörténeti hírmondónak: „volt egyszer egy Józsefváros". Ahol esténként a házak előtt asszonyok üldögéltek, hajnalka futott fel az ablakon, a muskátlis cserepek között délben kiszivárgott a vasárnapi húsleves illata, míg reggelente égett maláta, friss kenyér jó szaga lengte át az utcákat . . . Ebbe a Janus arcú városrészbe érkezik az Orbánhegy tetejéről Polgár Ervinné, az úttörőház vezetője, ime: ő is egy úttörőnagymama! Két leánya közül az egyik már férjezett s nemrég szülte meg kislányát. A családi státusz szerinti nagymama azonban olyan fiatalos, hogy inkább látszik a nemrég indult pedagógusnak. Ám tény: már csak nyolc éve van a nyugdíjig, s otthoni körülményei már most megengednék, hogy hivatalos teendőitől megváljon. Délelőttönként nagy sétákat tehetne a Szabadság-hegy oldalában ... Az úttörővasút állomásának padján üldögélve lenézhetne a városra: hol is van a Józsefváros? Hol van az az egyemeletes ház?... De nem, ő minden áldott nap felül a buszra, délre lezötyög a Józsefvárosba és kinyitja az úttörőházat. Valaki megkérdezte tőle nemrégiben: — Kell ez magának? — Kell — mondta. Polgár Ervinné az úttörőmozgalom vezető tisztét is azért vállalta, mert szenvedélyesen hiszi, hogy a mozgalomban van annyi erő, amennyivel formálni, fejleszteni lehet — és kell! — a gyermekek jellemét. Nem iskolásán, hanem a gyakorlatban, az élet mindennapos helyzeteiben kipróbálva. Mert szerinte a kettő nem ugyanaz. Kell egy olyan hely, ahol a gyerekek kötetlenül érzik magukat. Az úttörőmozgalomnak nem szabad odatapadnia az iskolához, ki kell onnan hozni, szabad teret biztosítani számára. Az ifivezetők is oldottabban, fesztelenebbül foglalkoznak az úttörőkkel, ha nem kell tartamok az osztályfőnök jelenlététől, esetleges szigorától. Minderről szenvedélyes hittel beszél. — Az úttörők is, az ifivezetők is, tehát mindenki, aki ide tartozik, hozzánk jár, úgy érzi hazajön — mondja Polgár Ervinné. — Akik ide járnak őrsvezetői tanfolyamra, később, amikor már másfelé sodorja őket az élet, visszatérnek, bekopognak, kikérik a tanácsunkat. Márpedig az egész Józsefváros, Budapest legnagyobb kerületének összes ifivezetője nálunk tanul! A visszavisszatérők elmesélik magánügyeiket, hivatalos dolgaikat, őszinték, nyíltak — mint ahogy mi is szélesre nyitjuk a ház ajtaját mindenki előtt. Előző napon tartottak egy politikai vetélkedőt. Harminc gyermek szorongott a teremben. A téma: időszerű politikai kérdések. Lehet ötletesen politizálni a gyermekekkel? Igen, lehet, ahogy ők tették, játékosan: az úttörők feje fölött labda szállt, és amikor leesett, a felső részén mindig látható volt egy szám. S az e számmal megjelölt kérdésre kellett válaszolni. Például: Milyen határozatot hozott az ENSZ a faji megkülönböztetés ellen? A vetélkedőt Szűcs Mariann tartotta, a Gyógypedagógiai Főiskoláról. ő is egyike a „visszajáróknak". Idejárt, amikor még úttörő volt. És bejáratosak ide a szülők is. Sokan közülük itt mondják el, ami a lelküket nyomja. Az egyik jellemző eset: az édesanya egyedül nevelte kisfiát. Sokat kesergett azon, hogy miután elvált a férjétől, a gyermek édesapja egyáltalán nem kíváncsi a kisfiúra. Az édesanya egymagában tanácstalan volt. Mi legyen a fiával? Milyen pályára adja az iskola után? Itt, az úttörőházban folytatott sok-sok beszélgetésnek is szerepe van abban, hogy ez a hajdani kisfiú ma tanítóképzőbe jár. . . A Józsefvárosban sok a cigánygyerek. Mátyás tér, Futó utca, Práter utca, Bacsó Béla utca, Rákóczi tér, Horváth Mihály tér: sokféle család lakik errefelé. És a családokban sokféle gyermektípus. Az egyik véglet: elszakadni az otthontól, kirepülni. Egy másik magatartás: elrohanni otthonról, amikor az apa részegen támolyog haza, riadtan kihátrálni a lakásból, ha az anya már megint idegen férfit húz be maga után — de mindig visszatérni, hátha csoda történik, hátha megváltoztatható az otthoni életforma. — Itt az úttörőházban milyen viselkedést írnak elő a gyermekeknek? — kérdezem. — Elvárjuk a szép beszédet, a nyílt, az őszinte magatartást, az udvariasságot, a tapintatot— mondja az úttörőház vezetője. — Ebből a házból megpróbáljuk kirekeszteni mindazt, ami odakint lépten-nyomon mindannyiunkat megbotránkoztat. Nálunk ezek a követelmények a falainkon belül kialakított életformához szervesen hozzátartoznak. Nem hiszem, hogy ne lenne foganatja a későbbiekben is mindannak, amit itt a gyerekek megtanulnak, tapasztalnak. Ennek a háznak erkölcsi vagyonát még senki sem becsülte fel. — Az anyagi érték mennyit tesz ki? — Csak a fotólaboratórium ér félmilliót, nem beszélve a többi berendezés, a sokféle eszköz és felszerelés együttes értékéről. Amióta tanácsi kezelésbe vették át a házat, több az anyagi lehetőségünk. Az eddigi évi 300 ezer forintos költségvetésből bizony nehezen oldottuk meg feladatainkat. Itt hetente ezer gyermek fordul meg! Tizenhét tanfolyamot tartunk! Mi nem tudunk magas tiszteletdíjakat fizetni művészeknek, s nem tudjuk egy-egy előadásért a ma szokásos honoráriumot megfizetni a szakembereknek. Hozzánk diákok, egyetemisták, társadalmi aktívák járnak el, akik szí-