Budapest, 1976. (14. évfolyam)

4. szám április - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Kristóf-patika

gyet látogató egyénektől még magánycsöveiket is erőszakosan elszedette. Húsvét napján Hoffman es. k. táborkari ezredes jelent meg a Csillagdában, ki főparancsnokul rendeltetvén a most 16—20 utászból és75gránátosból álló őrcsapatnak, éjjelnappal kémlelte vitéz seregünknek minden mozgalmait az igazgató úr s a hivatali szolga által gyámolítatván, s egészen 21-diki délutánig folyvást a hegyen maradván. Az naponi eltávozta után ismét egy tiszt vette át a parancsnokságot az egy szakasz utászból álló őrcsapat fölött. Április 22-én egyszerre eltűnvén az igazgató Úr a nélkül, hogy szándokolt tettéről csak legkissebb tudomásom is lett volna, vagy hogy nekem a legparányibbat által adott volna, én mihelyt eltávozásáról meg valék győződve, azt az egyetem Rectorának írásba bejelentettem, noha Hentzi tábornok nyomtatott placátban mindenkit halállal fenyegetett, ki a Pesten székelő lázító kormánnyal, vagy hatóságokkal a legkisebb érintkezésbe ereszkedvék is, de — fájdalom — ezen hivatalos jelentésem válasz nélkül maradt. így magamra hagyatva s mindég a császáriak szemügye alatt állván, folyvást kínlódtam . . ." (Arthurmi Hentzi Henrik, svájci katonacsalád ivadéka Debrecenben született, 1785-ben. Maga is katona lett. Mint századost Brassóban érte a szabadságharc. Felesküdött a magyar alkotmányra. de megszegte azt és így lett 1849-ben Budavár főparancsnoka.) ,,így következett be Május 4-dike, melly napon reggeli 8 órakor a császári őrcsapat mintegy 10 emberrel megszaporíttatott. A mint 10 óra felé huszáraink minden felől, de kivált Budaőrsről közelegtek, a császári őrcsapat parancsnoka, Abele Ferencz hadnagy Hentzihez küldött útmutatásért s ettől azt a parancsot vévén, miszerint a várba vonuljon vissza. 11 óra felé embereivel a hegyet oda hagyva, a várba sietett. Elmente után mintegy , órával már a hegyen termettek huszáraink egy nemzeti lobogót magukkal hozván, mellyet 12 órakor az intézetben kitűzetett. Most hozzáfogtam az ország sajátjának megbiztosításához s a magam jószágát abba hagyván, legelőször minden üvegeket a csövekről leszedtem s azokat bolthajtásos élelmi kamrába vittem. Munka közben egy magyar ágyú üteg hozattatott fel hegyünkre, mellynek parancsnokát minden tőlem kitelhető módon kértem, hogy ágyúit ne az intézet szomszédságában, hanem attól nagyobb távolban állítsa fel. De kérésem siker nélkül maradván. az ágyúztatás tőlünk a várba s onnét hozzánk már mindjárt 3 óra után megkezdetett s folyvást tartott. Az alatt bizonyos Erlanger Lajos úr s Krancz Venczel házi szolga segítségével az eszközöket szétszedni s a szögletekbe a legvastagabb falak mögé elrakni iparkodtam. Május 5-dikén Nagy Sándor tábornok úr jött fel az intézetünkbe onnan a várat szemlélni . . ." (Nagy Sándor József akkor negyvenöt éves honvédtábornok, hadteste elsőnek hatolt be a Várba Budavár ostromakor.) jött továbbá ágyúfedezetre és a ház őrzetére egy egész honvéd zászlóally, az ágyúztatás pedig olly élénken s olly hathatósan folytattatott, hogy még az nap délelőtt több golyó a ház főfalán keresztül nejem szobájába, konyhámba, a Csillagda termébe s így több helyre ütött, s már a házbani tartózkodás életveszélylyel vala összekötve. Szegény csalládom és a többi háznép eleinte az alsó bolthajtásos helyekre bújt el, de midőn oda is beütöttek a golyók, a ház megett fekvő szőlőmbe menekültek, hol legközelebb a falnál feküdvén remegéssel s irtózattal hallották fejeik fölött repülni a 18 és 24 fontos golyókat és gránátokat, míg én szinte irtózván az élénk ágyúztatástól, de kötelességem érzelmétől lelkesedve, bent a házban folyvást az eszközöknek körülményes és időtrabló széjelszedésével foglalkoztam. Este felé már épületünk annyira ágyúztatott a várból, hogy lehetetlen volt többé bent maradni s azért a háznépet s családomat leküldtem a városba két főtiszt Úr segítségével hátul a kősziklákon keresztül, s a sűrűn repülő golyóktól folyvásti élet veszély közt forogván magam vezettem le a Sáros fürdőbe, hol a tulajdonosnő vendégszeretete nekik ideiglenes menedék helyet nyújtott. En pedig a házi szolgával együtt ismét vissza tértem az Intézethez, előbbi foglalatosságomat folytatandó. Másnap, úgymint Vasárnap 6-dikán reggeli 5 órakor az első bomba ütött be a Csillagda épületébe, mire felkérvén Aulich tábornok Urat segítségért, az eszközök megmentésével a lehetségig siettem s nem gondolván az avval egybekötött életveszéllyel, a teremben működtem, segítve több lelkes polgároktól és honvédektől." Délfelé a bombázás tűrhetetlenné válván, az akkor ott tanyázó honvéd zászlóally (mellyből több tag megsebesült) parancsnokától elküldettem, s miután mindent katonai őrizet alatt láttam, el is mentem a Sárosfürdőbe Családomat falura küldendő. Annak megtörténte után s miután estefelé a bombázás kissé megszűnt volt, ismét felmásztam a hegyre s amit nappal a szabadra mtgmentettem volt, éjjel hol levittem a városba a Rád féle téglavetőbe, hol pinczébe elzártam. Ezen munkát több napig folytattam, elrakván mindent a három ajtóval elzárt pinczébe, vagy amit vinni lehetett, levitetvén a városba. Ezen levitel többnyire éjjel történt, midőn az ágyúzás némileg legalább megszűnt, az út, mellyen járni kénytelenítettünk igen rosz volt, az eszközök egyes darabjai néha 1 mázsát s többet is nyomván, sokszor 8—10 honvédtól czipeltettek, kik hol egy repülő gránát vagy bomba elől lebukni kénytelenítettek, vagy a rosz úton elcsúszván elestek, és rendszeresen az is történt, hogy a segítségre kirendelt honvédek közül mire a hegy tövibe értünk, többen elillantak volt azon holmivel együtt, mellynek lehozatala reájok bízatott. Mivel a Csillagdának folyvásti bombázása végett a további ottmaradhatás lehetetlenné vált, és a szerek leczipelése nem csak nagy életveszélylyelés kimondhatatlan bajjal, hanem tetemes kárral is vala egybekötve, ezen éjji hurczolkodással felhagytam azon reményben, hogy a mit a pinczébe s más tűzmentes helyekre zár alatt elraktam volt, biztosítva leend, miután az épületet egy egész honvéd zászlóally strázsálja . . ." Albert családját Budaörsre vitte és onnan naponta visszajárt a Csillagdába, ahol a lezárt anyagot ugyan rendben találta, de saját holmiját csak apránkint menekíthette. Remélte, hogy az intézet anyaga megmenekült a pusztulástól. „Bezeg reményem hiú vala, mert május 10-én a házi szolgával felmászván ismét a hegyre, már a ház szomszédjában elszórt egyes könyvekre s irományokra találtam s belépvén a házba, a pinczét, minden szobát, szekrényt, ajtót erőszakosan feltörve és tökéletesen kirabolva találtam . . ." Albert azonnal jelentést tett Nagy Sándor és Aulich Lajos tábornokoknak. „A két tábornok úr erélyes intézkedéseinek köszönhetem meg, hogy több honvéd, kiknél még elorzott dolgok találtattak, azonnal meglakoltattak, s hogy az elidegenített holminak egy része megint visszakerült, melly bizonyos özvegy Hadnagyovicsné házánál összehordatván ott honvédek által megőriztetett, későbben pedig midőn tapasztaltam, hogy az őr daczára is a holmi még onnan is elidegeníttetik, általam részint Rád Úr téglavetőjébe, részint Promontorra vitetett. Hogy én az egyetem sajátjának megmentésére mindent megtettem mi tőlem kitelt, azt tiszta lélekkel és nyűgöt öntudattal állíthatom . . ." Albert Ferenc ezután megszámozott mellékletek sorát vonultatja fel igazának bizonyítására. Leírja, hogy a nagy súlyú csillagászati eszközöket hogy kísérelte meg biztonságba helyezni. Május 21-én, a budai Vár bevétele napján már reggel fél 9-kor Nagy Sándor táborába ment, hogy a tábornoktól az intézet védelmére segítséget szerezzen. Csak délután 4 órakor sikerült kihallgatást elérnie, amikor egy tizedest és nyolc honvédet rendeltek melléje őrségül. ,,Erre szekerek után néztem, hogy a még oda fen lévő eszközöket levitethessem; de úgy az nap, mint következő napokon előbb aranyakat lett volna Budán kaphatni, mintsem szekeret és így kénytelenítettem nagy bajjal faluról kocsikat rendelni." Mire május 23-án este a kocsik végre felérkeztek a hegyre, kiderült, hogy ott már nincs őrség és az ,,eszközök" is eltűntek. Ezek után — Albert feljelentésére — már a rendőrség vette kézbe az ügyet. „Patay városi rendőri biztos, kinek a magaméból naponta egy pengő forintot adok, még folyvást a házakban nyomozást tart. A toronybeli két eszközt erőszakosan szét verve két zsidó házánál leltem, mellyek az ,,N" alatt ide csatolt bizonyítvány szerint még most is a városi ügyészi hivatalban nyomozás alatt állnak. En sem fáradtságot sem költséget nem kíméltem az intézet érdekében, és noha a magamét majdnem egészen elvesztettem s csak barátim segítségével a legszükségesebb bútorokat szerezhettem megint magamnak — több hétig családommal földön feküdtem, sem poharam sem tányérom sem asztalom sem szekrényem sem könyvem sem okmányom nem volt—, még is már száz pengő forintnál többet fizettem rendőri díjak és fuvarozások fejében." ,, . . . egyébiránt szíves tisztelettel maradván Tisztelt Bizottmánynak Budán Június hó 28-án 1849 alázatos szolgája dr. Albert Ferenc Országos Segéd-Csillagász és tanár" Albert Ferenc — miután 1851-ben a gellérthegyi csillagvizsgáló működése megszűnt — ismét Egerbe kerül, ahol az érsek jóvoltából líceumi tanár lesz. Ott hal meg 1883. augusztus 9-én. A Csillagda felszerelése és a megfigyelésekről készült feljegyzések az egyetem Szerb utcai épületébe kerültek. Eötvös Loránd gondoskodott megóvásukról. Egy részüket ma is őrzi a Gellérthegy északi oldalán a Sánc utcai Uránia csillagvizsgáló. Dr Radnai Lóránt 42