Budapest, 1976. (14. évfolyam)

3. szám március - Vértesy Miklós: Bárczy István építési akciója

Vértesy Miklós Bárczy István építési akciója Bárczy István 1938-ban 1901-ben Budapest Székesfőváros Törvényhatósága a közoktatási ügyosztály vezetőjévé egy 35 éves fővárosi tisztviselőt választott meg, Bárczy Istvánt. Az új tanácsnok erényei közé tartozott az erély, a gyors elhatározóképesség, a liberális gondolkozás, a szociális érzék és a szervezőkészség. Néhány év alatt újjászervezte Budapest iskolaügyét, a tanítók továbbképzésére Pedagógiai Szemináriumot létesített, új iskolákat alapított, megindította és szerkesztette a Népművelés című folyóiratot. Munkássága elismeréseképp a közgyűlés 1906-ban polgármesterré választotta. Új beosztásában teljes mértékben megfelelt a bizalomnak. Mindenekelőtt a városi háztartás deficitjét szüntette meg, és biztos alapra helyezte a pénzügyeket. Ezután átfogó városfejlesztési programot készített, melyhez megnyerte a közgyűlés liberálisan és radikálisan gondolkozó tagjait, valamint a főváros politikájában akkor nagy szerepet játszó szabadkőműves páholytársait. Egyik célja az volt, hogy házi kezelésbe vegye a közszolgáltatást ellátó különféle magánvállalatokat, amelyek túl nagy hasznot vágtak zsebre, nem törődtek a város érdekeivel, s így a további fejlődés akadályaivá váltak. A polgármester kezdeményezésére városi üzem lett 1906-ban az Állatvásárpénztár, 1908-ban a Gázművek, 1918-ban a temetkezés, 1914-ben és 1918-ban az Elektromos Művek, 1911-ben a Budapesti Városi Villamos Vasút részvénytöbbsége került Budapest tulajdonába, és 1911-ben megalakult a szegényebb rétegek ellátását szolgáló Községi Élelmiszerárusító Üzem, a mai Közért (KŰZségi Élelmiszerárusító RT) egyik elődje. Bárczy programjának városfejlesztési, kulturális és szociális szempontból egyaránt fontos részét alkotta a lakás- és iskolaépítési akció. Budapest lakáshelyzete a XX. század elején Fővárosunk lakossága rendkívül gyorsan gyarapodott, az egyesítéskor valamivel meghaladta a 300 000-et, 1890-ben a félmilliót és 1910-ben megközelítette a 900 000-et. Az építkezés üteme ezzel a növekedéssel nem tudott lépést tartani, és különösen lelassult az 1900-as évek közepén. Kevés volt a lakás, és ami volt, annak bérét a lakbéruzsora miatt a kisemberek alig tudták megfizetni. A proletárok lakásnyomora kiváltképp tűrhetetlenné vált. A lakbérek összegét 1894 és 1908 között 21 millió koronával emelték; az emelés mértéke egyetlen évben, 1908-ban húsz százalékot tett ki. A bejelentett albérlők és ágyrajárók száma a VI. kerületben elérte az összlakosság 20°o-át, a VII.-ben a 22%-át és a VIII. kerületben a 25%át. Számuk a valóságban jóval magasabb lehetett, az 1910-es népszámlálás alkalmával találtak olyan lakásokat, ahol egyetlen szobában húsz, sőt harminc személy lakott! Az iskolaépítés is erősen elmaradt a szükségletek mögött. 1909-ben a főváros elemi, polgári és fiú felsőkereskedelmi iskoláinak 1851 osztálya közül 29%-nak nem tudtak megfelelő helyet biztosítani. Szükségmegoldásként 57 iskolát — 301 osztállyal — bérházban helyeztek el, 236 osztály pedig más osztályok tantermét használta délutánonként. A polgármester előterjesztése A törvényhatósági bizottság többször foglalkozott a lakáskérdéssel, szabályrendeleteket hozott az egészségtelen pincelakások megszüntetésére, a tömegszállások zsúfoltságának csökkentésére, a házépítő szövetkezetek támogatására. Mindez alig segített valamit. Az 1909. február 17-i közgyűlésen Feleki Béla bolygatta meg újra az ügyet. A további huzavona és a látszatintézkedések megelőzése végett azt javasolta, hogy harminc napon belül üljön össze rendkívüli közgyűlés, s ennek egyetlen tárgya legyen: a lakásínség megoldása. Bárczy István válaszában elismerte, hogy a nehéz pénzügyi helyzet miatt mindeddig jóformán semmit sem tudtak tenni. De az országgyűlés az előző évben elfogadott egy törvényt Budapest fejlesztéséről. Ebbe — az ő javaslatára — bevettek egy paragrafust. Ez teljes adómentességet biztosít a főváros által épített bérházaknak, ha a bérbevétel nem haladja meg a telekérték 4%-ának és a befektetett tőke 6%-ának együttes összegét. A főváros 1909. évi költségvetése deficitmentes, a pénzpiac helyzete kedvező, s így van remény arra, hogy lakásépítésre kölcsönt kapjanak. A polgármester ezután — a jegyzőkönyv szerint — kijelentette: egész reputációját köti ahhoz, hogy ebben a kérdésben a legrövidebb idő alatt, még ebben az esztendőben a kérdés fontosságához mérten pozitív eredményt tudjanak felmutatni." Bárczy megtartotta szavát. A márciusi rendkívüli közgyűlésre Wildner Ödön tanácsjegyző segítségével hoszszú, részletes előterjesztést készített. Ebben a nagyvárosi lakáskérdés történetének és a megoldásra tett külföldi kísérleteknek az ismertetése után megállapítja, hogy Budapesten aránytalanul kevés lakás épült és épül. ő a lakásépítést „közszükségletnek" tekinti. A magántőke ezt a szükségletet nem elégítette ki, ezért a városnak kell közbelépnie. Ennek megfelelően javasolja, hogy a főváros haladéktalanul kezdjen egy nagyarányú, 95 milliós lakás- és iskolaépítő akcióba. Az előterjesztés heves ellenzést váltott ki. A kapitalista felfogás szerint a lakásépítés a magántőke feladata, ha egy közület ezzel foglalkozik, akkor akadályozza a szabadversenyt, megbénítja a tőkét, megnehezíti az egyének — értsd: a tőkések — boldogulását. Ezt a véleményt a közgyűlésen a legélesebben Preyer Hugó fogalmazta meg. „Ebben a teremben — örökítette meg szavait a jegyzőkönyv — a polgári rendnek a képviselői ülnek, akik nem mozdíthatják elő megbízóiknak elárulása nélkül azt a törekvést, amely itt helyükbe a szocialista uralmat akarja meghonosítani." Helytelenítette Bárczy lázas sietségét. Ebben „ráismert a polgármester úr erős akaratára és kezére, mellyel a fővárosnak nagyfontosságú érdekeit a hivatalos útnak és azok fórumainak megkerülésével egyszeribe ide hozta, hogy itt talán nagyobb sikerrel mérkőzzék meg ezeknek a kérdéseknek a megoldásával, mint ha ezek megfordultak volna a szakbizottságokban és egyes öreg tanácsnokoknak o kezében, akik már láttak ilyen kérdést és akik sohasem jutottak a radikalizmusnak arra a pontjára, amelyet a tervezet magában foglal." A törvényhatósági bizottság tagjainak felét ez idő tájt a virilisták, a legtöbb adót fizetők közül választották, s ők eleve ellenségei voltak a közületek építkezési tevékenységének. Bárczy javaslatát hosszabb vita után mégis elfogadták, aránylag nagy többséggel: 111 szavazattal 47 ellenében. A kedvező eredményben a polgárság egy részének haladó gondolkozása mellett nagy szerepet játszottak az 1907 óta egyre gyakrabban előforduló lakósztrájkok, amelyek sok helyütt kikényszerítették a bérek mérséklését, s ezáltal a tulajdonosok hasznát csökkentették. A nagyarányú lakásépítkezésektől némelyek azt várták, hogy csökkenni fog a lakosság széles tömegeiben uralkodó, könnyen forradalomra vezethető szociális feszültség. (Holott senki nem gondolhatta komolyan, hogy a lakbérfizetésre eleve képtelen, legszegényebb családok gondjain bármiféle építkezés enyhíthet.) Az akció irányítására 19 tagú bizottságot választottak. A bizottságnak tíz építésztagja volt. Az elnök Bárczy lett. Gyorsütemű építkezés Az eredeti tervet a bizottsági tárgyalás és a belügyminisztériumi jóváhagyás során módosították, de a módosítások kedvezőek voltak. Az akció lebonyolításának idejét négy évről háromra csökkentették, a háromszobásnál nagyobb lakások helyett több egy-és kétszobást terveztek, kevesebb befogadóképességű, de nagyobb iskolaépületet irányoztak elő, az eredetileg tervezettnél több tanteremmel. A részletes programot és a jövedelmezőségi számításokat a bizottság július 7-én fogadta el. Bárczy ezután megfeszített munkára ösztönözte az építési osztályt, amely a kislakásos telepek terveit készítette. A bérházak és iskolák tervezésével ötven magánépítészt bíztak meg. Az elkészült tervek alapján augusztus 23-ig kiadták az építési engedélyeket, rá három napra az elvégzendő föld, kőműves, szerelő, asztalos és egyéb munkákat árlejtésre bocsátották, és ezek elbírálása után, szeptember 27-én már megkötötték a szerződéseket a különböző cégekkel, iparosokkal, szám szerint mintegy kétezerrel. A polgármester személyesen sürgette meg a végleges belügyminiszteri jóváhagyást, mert az akkori építési szabályrendelet szerint az a ház, amely december 31-ig nem került tető alá, a következő évben nem kaphatott lakhatási engedélyt. Andrássy belügyminiszter szeptember 29-én megadta a jóváhagyást és a következő nap megtörtént az első kapavágás. Október első napjaiban a legtöbb ház alapozásán már dolgoztak, s az év végére vala. 37