Budapest, 1976. (14. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasóterme (Csigó László felvétele)

határozatok. A szolgáltatások jól szervezett és gazdaságos fejlesztése, a szabadidő értelmes, kulturált eltöltése fokozott jelentőséget kapott és kezd kialakulni az életforma nagymérvű megváltoztatásának komplex programja. Felvetődik azonban a kérdés: vajon a 30-as években megfogalmazott kispolgári lakásformának technikailag továbbfejlesztett mai változata egyértelműen szolgálja-e az életforma megkívánt átalakulását? Alkalmasak-e az újonnan épülő lakóházak arra, hogy lakóikban pl. a közösségi szellemet fejlesszék; biztosítják-e minden család számára a szolgáltatások igénybevételét, a kulturálódási igények kielégítését, a szabadidő kihasználását? Társadalmi rendszerünk gyökeresen átalakult a II. világháború befejezése után. Nem állíthatjuk ugyanezt az életformánkról. Az építészetnek komoly szerep jut az életforma alakításában. Az adott társadalmi rendszer és az építészet minden korban szoros kölcsönhatásban fejlődik. A társadalom igényeit építészeti előírások tükrözik, s ezek egyszersmind megteremtik annak lehetőségét, hogy az igények egészséges, helyes irányba fejlődhessenek tovább. Ugyanakkor napjainkban nagymértékben megnőtt az építész egyéni felelőssége is; mivel az épületek átlagos élettartama 50—100 év, unokáink ezeket nemcsak látni, hanem még lakni is fogják! A szolgáltatások közelebb vitele a lakásokhoz nem új gondolat. A 20-as évek kiváló szovjet avantgarde építészei — felismerve a társadalmi rendszerből adódó lehetőségeket és az új életformából adódó igényeket — konkrét tervekkel és épületekkel bizonyították be e szisztéma előnyeit. A közösségi lakásforma mint társadalmiépítészeti téma, egykorú tehát a szocialista társadalom építésének kezdeteivel. A Szovjetunióban megkezdett kísérletek azonban akkor nem voltak sikeresek, az új lakástípusok nem terjedtek el, elsősorban azért, mert megvalósításukhoz még nem voltak meg a szükséges gazdasági és társadalmi feltételek. Az a nagyon fontos felismerés azonban, hogy egy közösségi építészeti környezet aktívan hathat a szocialista tudat kialakulására, aktuálissá teszi számunkra is a szovjet avantgarde építészek tapasztalatait. Kísérleteik a közösségi lakásformát kutatták és eközben olyan új igényeket, társadalmi követelményeket, építészeti funkciókat fogalmaztak meg, amelyek ma reálisak igazán. Sőt, megvalósításuk szükséges is a társadalom és az építészet továbbfejlődéséhez. 1926—28-ban Moszkvában pályázatot írtak ki az új lakástípus terveinek elkészítésére. Ezt az épülettípust „kollektív ház"nak nevezték el. Az épület különálló lakásokból állt, amelyeket központi szolgáltatásokkal kívántak ellátni. A pályázat eredményeként 1928—38 között igen sok ilyen „kollektív ház" épült. Ilyen pl. a Ginzburg és Milinis tervezte épület Moszkvában, mely 20 évvel megelőzte Le Corbusier hasonló típusú „Unité d'Habitation"-ját. 2 A szolgáltatásokkal (óvoda, konyha, étterem, könyvtár, klub, tetőterasz nápozóval és zuhanyozókkal stb.) eHátott házban kétféle lakás van. Az F típus 2—3 férőhelyes garzonlakás (35 m2

), a K típus háromszobás, kétszintes lakás (nappali, két hálószoba, konyha, fürdőszoba; 80 m2

). Hogy e jól átgondolt és megfogalmazott tervek csak a 60-as évektől kezdődően realizálódtak újból — a többi között Moszkvában, Kijevben és Togliattiban —, annak nyilvánvalóan az az oka, hogy a Szovjetunióban is sokáig a mennyiségi lakásigények mindennél fontosabb kielégítése volt az elsődleges cél. Hasonló módon alakult a helyzet nálunk is. Az úgynevezett kollektív házaknak (az építészeti szakirodalomban: „üzemeltetett lakóházak") a különböző korosztályok és családnagyságok számára előirányzott tervjavaslatai közül nálunk elsőként az öregek számára tervezett nyugdíjasházak valósultak meg. Miskolcon pedig most terveznek — elsőként Magyarországon — egy kollektív házat, fiatalok számára. 1975 nyarán a BME Építészmérnöki Kara és a miskolci ÉSZAKTERV közös házi pályázatot írtak ki egy kollektív ház megtervezésére. A pályázat előzményei is igen érdekesek. Fiatal építészmérnök hallgatók egy csoportja — akiknek legnagyobb része már az egyetem megkezdése előtti katonai szolgálat alatt összebarátkozott egymással — a közös élmények, a közös munka és tanulás hatására elhatározták, hogy lehetőleg az egyetem elvégzése után is együtt maradnak, együtt dolgoznak. Miután voltak közöttük olyanok, akiket a kivitelezés, megint másokat a tervezés, a beruházás, a tanácsi munka stb. érdekelt, ezért ritkán adódó lehetőséget hordozott eredeti elképzelésük; egymást ismerő, egymást segítő, egymáshoz közeli, hasonló elképzelésekkel, célokkal, szemlélettel rendelkező szakemberek részvétele egy város, egy megye építészeti alakításában, formálásában! Ezt a lehetőséget ismerték fel Miskolc város Tanácsa, Borsod megye Tanácsa, a BÁÉV és nem utolsósorban az ÉSZAKTERV vezetői, amikor egyrészt álláslehetőségeket biztosítottak a fiatal szakembergárdának, másrészt lakáskérdésük megoldása érdekében először elhatározták a pályázat kiírását, majd a tervek megvalósítását. Üzemeltetett lakóházak a fővárosban a nyugdíjas-házak. Ezek egyesítik magukban a teljes szeparálódás és a közösségi élet előnyeit, az egymáson való kölcsönös segítés, támogatás lehetőségét is. A fürdőszobás, főzőszekrényes garzonlakásegységek (átlag 28 m2

) közös helyiségekkel egészülnek ki: melegítő-konyha, ebédlő, TV-szoba, könyvtár, kártyázó, társalgó, klub, barkácsoló, a közös mosógépek elhelyezésére alkalmas mosókonyha, szárító stb. A gondnok biztosítja mindezek üzemeltetését, gondoskodik a hetenként egyszeri takarításról, az előfizetéses ebéd szállításáról, közös kulturális és egyéb programokról, szükség szerint az orvos kihívásáról (hetente egyszer a körzeti orvos Nyugdíjasok Háza a Füredi úti lakótelepen (Tervező: Újhelyi Jenő, Lakóterv)