Budapest, 1975. (13. évfolyam)

2. szám február - Barkoczi Péter: Jókai három háza

Aztán a tekézőnél próbálta meg, hogy mit tud még. Délben ebédelt, ha tésztának kapros lepény volt: ez volt az ebéd lelke. Utána pihent vagy szobájába zárkózott dolgozni. Jaj volt annak, ki szorgos kézzel ott rendet akart teremteni." Jókai halála után Feszty Árpádnénak, a festő feleségének, a harmadik Rózának jutott anyai részként a svábhegyi ingatlan fele. 1922-ben eladásra került. Sokáig Fleiszig Sándor bankvezérigazgató tulajdonában volt, ő emeletet is húzatott rá. Az ostrom alatt harcok dúltak körülötte, düledezővé, lakhatatlanná vált. Ilyen állapotban kapta meg az Országos Természetvédelmi Hivatal s a KÖZTI építészei tervezték meg átépítését. A Költő utcai Jókai-ház mai alakjában már alig idézi a múltat. A Magyar utcai ház Jókaiék még a Zöldkert (ma: Reáltanoda) utcában laktak, amikor felvetődött, hogy a nyaralójuk mellett szükségük lenne egy pesti házra is. A sok ajánlat közül legjobban a Jankovich-féle telek tetszett, ami a mosuni Múzeum utca és Pollack Mihály tér sarkán feküdt. Jókai már az építendő ház tervét is felrajzolta, de a kis Rózának sehogysem felelt meg a környék. Mit szólnak majd ifjú arisztokrata udvarlói! Ha őszinték akarunk lenni, igaza volt: az utca sáros, kültelki sikátor, Kálvin térre eső sarkán a hírhedt „Kétpisztoiy", a környék csirkefogóinak, vidéki marhahajcsároknak a tanyája. fgy került sor a Magyar utcai ház megvételére. A házat ma már hiába keresnénk, mert a helyén nyitották meg a Kaplony utcát. (Egyébként a Magyar utcának ez a része sem volt valami jóhirű; majd mindegyik ház ablakaiban kifestett lányok könyököltek s hívogatták be a férfiakat.) A ház 18 000 Ft-ba került, ebből hatezret Jókai az anyai örökség egy részéből könnyen kifizetett, a fennmaradt vételárat pedig félévenként kétezer forintjával lehetett törleszteni. i857-bín költöztek a nemrég felépült kétemeletes házba, melynek kis kertjében tavasszal ebédelni is lehetett. Az „udvari" szobák ablakai az akkor még elzárt, dúslombú Károlyi kertre néztek. Csak éppen a lakások elrendezését lehet nehezen megérteni. A visszaemlékezésekből ítélve, mai műszaki nyelven szólva kétfogatos lehetett, vagyis a lépcsőházból szintenként két lakás nyílt. Az alagsorban lakott a házmester. A földszint egyik oldalán volt Jókaiék konyhája és ebédlője, a másik oldalon egyszobás lakás aminek bérével rendszerint adósak maradtak; akadt olyan bérlő, aki, lévén éjszakára a kapu bezárva, a fizetés elől az ablakon hurcolkodott ki. Az emeleten volt Jókaiék szalonja és hálószobája; túloldalon, a lépcsőházból nyílt egy kis előszoba s abból a dolgozószoba, szép kilátással a Belváros alacsony ablakai felett a budai hegyekre. A második emelet egyik lakását Szigligeti Ede bérelte, a háziak jóbarátja, a Svábhegyen is szomszédjuk. A másik, a kisebb lakásban a hajdani komika lakott: Kovácsné, Róza asszony „duennája", a jövendő pletykázó, hízelgő, ingyenélő, idős színésznőkből álló „udvarhölgyek" alapító tagja. Kovácsné nemcsak azért költözött át nemsokára az utca túloldalára, mert a kis lakás Róza asszony húgának, a „Szép Pepinek" kellett, aki házasságra lépett a neves színésszel, Szerdahelyivel — sokkal inkább amiatt, hogy a kis Róza nála szülhesse meg kislányát, a harmadik Rózát, a majdani Feszty Árpádnét. A kicsi hároméves koráig ott maradt Kovácsnénál. Az egész világ tudott a dologról, csak Jókai nem. A kislány apja Andrássy Gyula volt, a kiegyezés miniszterelnöke, majd a monarchia külügyminisztere. Az anya később tébécés lett, az akkori csodafürdőn, Gráfenbergben kezeltették, de súlyosan megfázott s 1861-ben elhunyt. A kislányt — aki később sok keserűséget okoz — Jókai adoptálta. Jókai Erdélyben tesz tanulmányutat, megírja az Erdély aranykorá-t. Róza asszonyon ez idő tájt kezd elhatalmasodni a migrén, az állandó fejfájás. Tubákot szív ellene, fejét folyton borogatja — s féltékenykedik. Ám Jókai még ezt sem veszi zokon: „Hát olyan nagy baj a papucskormány? A legjobb asszonyok szerelme a legjobb papucskormány." A nagy tragika eddig is sokat foglalkozott a konyhával, de most a rabja lesz. Maga főzi férje kedvenc ételét, a malackörmöt, fehér gömbölyű babbal. (Eltorzítva ma ez a „Jókai bableves".) A régi városháza előtt volt a halászok piaca; onnan hozzák a halászléhez valót, a sütnivaló gardát, mindazt, amit az író szeret. Rövidesen megunták a házat, a bérek rendetlenül folytak be, sok gonddal is járt. „Minden lakónak én meszeljem ki a szobáját? A kéményseprő létráját én támasszam a kürtő mellé?" Jókainak 1860-ban sikerül eladnia a Magyar utcai házat. A szomszédságba költöznek át, a ma is meglevő átjáróházba (Múzeum körút 7.). A Stáció utcai ház Az új lakásban kapcsolódik be Jókai mindinkább a politikába. Megírja a Haynau-Ankerschmidt regényt, Az új földesurat. Majd súlyos beteg lesz, s a tüdővérzés után orvosai — a kor legjobbjai: Kovács Sebestyén Endre és Bókay János — még az írástól is eltiltják, hogy ne üljön órákig meghajolva. Orvosai javallják azt is, hogy keressen másik lakást, ahol több a levegő. A Svábhegyre télen még nem lehet közlekedni; mellékesen vásárol a papoktól Balatonfüreden egy telket; majd Pesten néz körül. Itt aztán sikerül megvennie a legrosszabb helyen fekvő, legrosszabb házat. 1869-ben a Baross utcát még Stáció utcának hívták, mert még állt a Kulich Gyula téren az öreg Kálvária. Amikor Róza asszony Jolánkával.. a kis unokahúggal — napjaik rajongó megörökítőjével — elindult megtekinteni férje új szerzeményét, a Koszorú utca sarkán álló házat, csak a templomig jutott el. Kövezet híján térdig ért a sár. Az utca két oldalán pedig düledező kis milimári házak és nagy zöldséges kertek . . . A ház előzőleg egy mészárosé volt, aki vágóhídnak is használta. Kocsma is volt benne és rengeteg lakó. Jókai tizenkétezer forintért vette meg s úgy gondolta, hogy további kétezerből rendbe tudja hozni. Ám amikor kiköltözött az utolsó lakó és nekifogtak a munkának, kiderült, hogy a falak nagyrésze vályog, korhadtak a gerendák, roskatag a tetőszerkezet; jóformán az egészet újra meg kell építeni. Az alaprajzot maga Jókai vázolta fel, s így ő tehet róla — mint azt Róza asszony egy napon felfedezte —, hogy a „mellékhelyiség" nincs sehol. Újra kellett rontani-bontani. S végül, mire mégiscsak elkészült a ház s elúszott újabb tizennégyezer forint, az derült ki, hogy a fürdőszobából nem vezet csatorna az emésztőgödörbe . . . A ház egyébként valóban impozáns lett. Tizenegy lakószobájának mindegyike egymásba nyílt. Csak éppen Jókai dolgozószobája volt rossz helyen: a Stáció utcára nézett, ahol az Északi-Losonci vasúti indóházhoz (most is megvan a Mező Imre úton) zajoskodott az élénk forgalom. A lakószobák előtt fűthető széles veranda, az udvarból csatlakoztatva a konyha és a szobányi éléskamra. (Róza asszonynak még ez sem volt elég; a féltettebb élelmiszert a vendégszobában tartotta.) Volt tehén-és lóistálló, kocsiszín. Hízott két malac is, a számtalan baromfinak is volt helye. A kapu mellett volt a házmester lakása. A szobák zsúfolva voltak bútorokkal. Róza asszony még a Múzeum körúton megszokta, hogy zálogházasok, régiségkereskedők, árverési hiénák, ügynökök jártak hozzá s kínálták a rengeteg bútort, ékszert, műtárgyat, kelmét, szőnyeget, készpénzért vagy részletre. És nem tudott ellenállni. Legendák keringtek arról, hogy a padlás is tele van bútorokkal és drága kelmékkel. A lakásban már nem lehetett rendet tartani. Bulyovszky Gyula író ezt írta feleségének: „. . . Xantus a minap látta a Jókai házat belülről, ilyet még regényben sem olvastam: szobák, melyek takarítva nem voltak évek óta, ágyakon díványdarabok, gyertya, ferslóg, leanderuedrek. Tizenegy szobán keresztül menni s még egy lélek sem mutatkozik . . ." Váli Mari, a pápai unokahúg visszaemlékezéseiben a zongorát is említi, mint Róza asszony második éléskamráját: a fedelén különféle nagyságú fazekak, bögrék, tejesköcsögök, uborkás üveg, aszalt vargánya, maradék főzelék, maradék pecsenye. Valaki pedig megírja, hogy „a szobalány takarítás helyett szerelmes leveleket olvasott". Végül Fesztyné: „A házban sosem hallatszott nevetés." A ház légköréhez hozzátartoztak az állatok is. Az udvarban a Jancsi gúnár uralkodott, megcsípett embert, állatot, még a borjú nagyságú újfulandiak is féltek tőle, meg a két fehér kuvasz (egyikük neve Lakőr volt: Lak-őr). A lovakat a háziasszony annyira kímélte, hogy férje rendszerint nem a saját fogatán, hanem lóvasúttal járt. A lakás a cicáké volt, köztük a legfőbb kedvenc, Narcissa ebéd közben Jókai székének támláján ült s kedvenc falatjait a villáról kapta el. A többi az asztal mellett, viaszkosvászonra helyezett tálból falatozott. A bő étkezés után a foteleken heve-' résztek s a vidáman futkározó egerekre rá sem néztek. Valaki megszámolta: 18 macska volt a házban. Az ebédlőben a madarak laktak. Egy kalitkában kanári, veresbegy, stiglicek, egy másikban a gerlék. Egyegy kisebben a két kedvenc: a fekete rigó meg a fülemüle. Állványon a kakadu tollászkodott. A hálószobában éltek a mókusok, egy fekete és egy vörösszőrű. Egy télen át a talált malacka is itt szállásolt. Ha éjjel nyugtalankodott, felesége kérésére Jókai leszállt az ágyból, spirituszon tejet melegített és megetette ezüstkanálkával. Szigligeti Ede mondta, hogy Jókaiéknál még a kutyák is bifszteket ettek. Ezt a különös háztartást Jókai vagy nem vette észre, vagy nem akarta. „Tanuld meg Móric bátyámtól -oktatja Váli Mari a kis Rózát azt a jó szokást, mely által láthatatlanná tudja tenni az olyan borzasztó körülményeket, melyeken segíteni úgysem lehet." Jókai ha néha súlyos anyagi terhekkel, kifizetetlen váltók gondjaival küzdve, képviselőválasztások zűrzavarában élt is, de: álomvilágban. Imádta Róza asszonyt: „Ami életemben sikernek nevezhető, annak legnagyobb részét neki köszönhetem." Mikszáth pedig így vélekedik: „Mit tudta ő, mi a pénz ? Abszolúte nem volt arról fogalma ennek a nagy gyereknek." A reális élet elől a dolgozószobájába menekült, ami szinte múzeumszámba ment, tele emléktárgyakkal, ritkaságokkal, antikvitásokkal. Mindig lila tintával írt, egyenes sorokat róva, kiadója szerint oldalakon át csak egy-két javítással; ha belemelegedett, úgy napjában két nyomtatott ívre valót. A mesét, a történetet sétálva állította össze. Az íróasztal egyik sarkában rézsarkú noteszkákban a jövendő regények jegyzetei, még a fejezetek szerinti beosztás is: egy ötkötetes regény váza — öt lapon. Végül eljött az idő, amikor a súlyosbodó anyagi gondok, a háztartás mindinkább elburjánzó pazarlása, a Stáció utca távolsága miatt el kellett adni a házat. Jókai megsimogatta a kutyák fejét: „Na, kutyeszek, a ti uraságtok is elmúlik." De vevő nem akadt, rossz helyen volt a ház, rosszul építve, rossz beosztással. Végülis kapóra jött, hogy az út kiszélesítésének vonalába esett s ezen a címen a főváros vette meg, 38 ezer forintért. 1881-ben Jókaiék átköltöztek a Kerepesi (a mai Rákóczi) útra. Így végződött a kor legolvasottabb magyar írója három házának története. Róza asszony szavaival végzem: „Nem nekünk való a háziuraskodás, nagyon drága mulatság, nem szegény embernek való." 44