Budapest, 1975. (13. évfolyam)

2. szám február - Gerő László a Herder-díjról

Gergely József Új Híd Újpesten Agyárvárosrész-Üjpest és a sűrűn lakott Rákospalota — vele együtt Újpalota — egyre nö­vekvő tranzitforgalma valóság­gal megbénult a két kerület ha­tárában : a Budapest Nyugati pá­lyaudvar—Szob—Pozsony Var­só—Prága—Berlin vasúti fővonal és a IV. kerületi Árpád út szint­beni keresztezését védő, száz­ezreknek bosszúságot okozó so­rompónál. A MÁV feljegyzései arról tanúskodnak, hogy a gyors-, személy- és teherforgalom miatt a sorompót naponta 120—130 esetben is le kellett zárni. Vagyis a nap 24 órájából alig 5—6 órán át volt nyitott a sorompó. Egyes napszakokban — főleg reggel és este — a Rákospalota felé és az onnan áramló gyalogos- és jár­műforgalom gyakorlatilag meg­állt, végtelen sorokban ácsorog­tak a járművek, a gyalogosok pe­dig testi épségük veszélyezteté­sével kerülték meg a védelmet. Ezek a körülmények, valamint a vasút felett vezető öreg híd mű­szaki állapota — a századforduló éveiben építették, s csak egy vá­gányon vezette át az 55-ös villa­most, ám a gyalogos és közúti forgalmat nem — tették szüksé­gessé egy új híd építését. A régi híd sorsát az is megpecsételte, hogy 1971 őszén megkezdődött a Budapest—Szob fővonal villamo­sítása, s a híd csak a gőzmozdo­nyok magasságának volt megfele­lő, a vasúti villamosvontatás felső­vezetéke nem fért el alatta. A fővárosi tanács Közlekedési Főigazgatósága tehát megbízást adott egy új híd építésére. Hosszú hónapokig tartott a régi híd bon­tása; majd 1972-ben a Hídépítő Vállalat munkásai, mérnökei és velük együtt több más alvállalko­zó hozzáláttak a korszerű mű­tárgy építéséhez, főleg előregyár­tott elemekből Kriston Szabolcs építésvezető, a Hídépítő Vállalat mérnöke is­mertette a felüljáró híd adatait: hossza 219,2 méter, szélessége 20,80 méter. Villamos, közúti és gyalogos forgalmat szolgál. A fe­lüljáróhoz kétoldalt egy-egy 161 m hosszú „felhajtórámpa" csat­lakozik. A híd hét nyílású. A pil­léreken elhelyezett keresztgeren­dák, fejlemez konzolok tartják a 35 tonna súlyú, 28 méter hosszú, összesen 101 darab főtartót. Hét­ezer köbméter betont, ugyan­ennyi mázsa betonacélt és 760 mázsa feszítőhuzalt építettek be, ezenkívül sokezer négyzetméter burkoló anyagot. A szocialista brigádok kezde­ményezésére az 1974. december 31-i átadási határidőt a hídépítők előre hozták. Az MSZMP XI. kongresszusa tiszteletére a hidat november 7. ünnepnapja előtt át­adták a forgalomnak. SIKLÓS PÉTER felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents