Budapest, 1975. (13. évfolyam)
2. szám február - Budapest Főváros Levéltára anyagából
lyoztatás esete forog fenn, a közhivatalnok rokonintézménynél, vagy a legközelebbi közhivatalban köteles jelentkezni. Budapesti Nemzeti Bizottság Irányvonalként közöljük, hogy az összes zsidótörvényeket hatályon kívül helyeztük. Ugyanakkor felhívjuk mind a zsidó, mind a keresztény érdekeltek figyelmét arra, hogy vitás esetekben, főként lakáskérdésekben, keressék a békés megegyezés útját. Utcára tenni, vagy utcán hagyni lakót senkinek sincsen joga! Az erőszakoskodók ellen eljárunk és a vitás kérdéseket feltétlenül ellenük döntjük el. Budapesti Nemzeti Bizottság (1945. január 21.) Szemelvények a Budapesti Nemzeti Bizottság határozataiból 11/1. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság elhatározza, hogy pályázatot hirdet a Vörös Hadsereg katonái hősiességének megörökítésére. II/6. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság szűkebb ötös bizottságot küld ki, melynek tagjai: a négy párt és a szakszervezetek megbízottai, s amely dönt a plenáris ülések közötti időszakban felmerülő és minden más, gyors intézkedést igénylő kérdésben. II/9. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság egyhangúlag megadja a felhatalmazást a szűkebb bizottságnak a Népbíróság felállítására és egyben kimondja a sürgősséget. 11/10. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság elhatározza a Nemzeti Segélyakció budapesti bizottságának felállítását, s a szervezéssel megbízza Gergő Zoltán bizottsági tagot. (1945. január 27.) 111/1. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhívja a polgármestert, utasítsa a kerületi elöljáróságokat, hogy ismerjék el a kerületi nemzeti bizottságokat, mint politikai véleményező szerveket. Hl/3. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság kimondja, hogy a fővárosi üzemekben üzemi bizottságok szervezendők. Egyben felhívja a Szakszervezeti Tanácsot, hogy hét napon belül erre vonatkozó tervezetét terjessze a bizottság elé. Hl/5. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság kimondja, hogy a fővárost fenyegető járványveszély elhárítására az orvosok szabadszervezete által kijelölt hattagú egészségügyi bizottság alakíttatik dr. Csordás Elemérszfv. tisztifőorvos vezetése alatt. A Bizottságot az ötös bizottság teljhatalommal ruházza fel gyógyszertárak, kórházak, gyógyáru készletek, orvosi és más egészségügyi személyek igénybevétele, illetve munkába állítása tekintetében. III/9. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság a Budapesti Közmunkák Tanácsának elnökévé Fischer József oki. mérnököt nevezi ki, egyben kimondja, hogy a Közmunkák Tanácsához külön tanácsot szervez, melybe a Nemzeti Bizottságban résztvevő pártok két-két tagot delegálnak. (1945. január 28.) V/1. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhívja a polgármesteri hivatalt, hogy 17—45 éves korig vegye igénybe a székesfőváros férfilakosságát a közmunkák elvégzésére. Az erre vonatkozó rendeleteket a polgármester az alpolgármesterekkel együtt dolgozza ki és e tekintetben teljes intézkedési joggal ruháztatnak fel. (1945. február 2.) VI/1. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhívja a polgármestert, hogy haladéktalanul bocsásson ki rendeletet, mely szerint a fővárosba kerülő élelmiszerszállítmányokból elsősorban kórházak, másodsorban szoptatós anyák, harmadsorban 14 éven aluli gyermekek részesüljenek ellátásban. (1945. február 5.) VII/3. —1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhatalmazza a polgármestert a fővárosi törvényhatósági bizottság megalakításának előkészítésével; a th. bizottság tagjait egyelőre, amíg választások nem tarthatók, a pártok delegálják. VII/4. —1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság Varga Béla elnöklete alatt, Farkas Ferenc vezetésével, Kállai Gyula, Babics Antal, Bakay Lajos, Marcell Mihály és az ev., ref., izr. egyházak kiküldöttei részvételével vizsgálóbizottság kiküldését határozta el a nácik rémtetteinek felderítésére. A vizsgálóbizottságot felruházza a bíróságokat megillető jogokkal. A vizsgálóbizottság nyolc napon belül köteles jelentést adni a végzett munkáról. (1945. február 7.) IX/1. —1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság Budapest katasztrofális élelmezési helyzetének megjavítása céljából bizottságot küld ki a kormányhoz, melynek tagjaiul Varga Bélát, Bechtler Pétert, Kossá Istvánt és a Csepeli Üzemi Bizottság elnökét jelöli ki. (1945. február 12.) XI/5. —1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság február 23-án — összekapcsolva a Vörös Hadsereg napját Budapest felszabadulásával — ünnepség rendezését rendeli el és e célra ad hoc bizottságot küld ki, melynek tagjai: dr. Csorba János polgármester, dr. Bánóczi László, Darvas József, dr. Mihályfy Ernő, Orbán László, Major Tamás. XI/8. —1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság az igazoló eljárásoknak úgy a fővárosnál, mint a köz-és magánintézményeknél történő haladéktalan lebonyolítása végett az igazoló bizottságok felállítására és ellenőrzésére négytagú bizottságot küld ki, melynek tagjai: Kossá István, Bechtler Péter, dr. Némethyjenő és Farkas Ferenc. (1945. február 16.) XIII./1. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhatalmazza a polgármestert, hogy élelmezési kölcsönt vehessen fel Budapest közönségétől 50 000 000 pengő erejéig a következő feltételek mellett: a kölcsön legkisebb címlete 100 pengő, a kölcsön kamatmentes, az elismervények 1945. május 1-től adófizetésre és lakbérfizetésre felhasználhatók, a lejárati idő hat hónap. Hat hónapon túl a székesfőváros minden pénztára az elismervényeket visszaváltja készpénzre. (1945. február 21.) XV/1. — 1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhatalmazza d polgármestert és az alpolgármestereket, hogy a nyilvánvalóan nyilas tisztviselőket függesszék fel a városházán és a közüzemeknél. A magánvállalatokhoz és egyéb intézményekhez a Nemzeti Bizottság küldjön ki igazoló bizottságokat a nyomban összeülő külön bizottság intenciói szerint. A felfüggesztett tisztviselőknek mindaddig nem jár fizetés, amíg nem igazolják őket. (1945. február 26.) XVI/9. —1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság — tekintettel a katasztrofális élelmezési helyzetre — úgy dönt, hogy Budapesten és környékén egyetlen egy négyszögölnyi föld sem maradhat megműveletlenül. Aki a megművelést maga nem tudja vagy nem akarja elvégezni, ott a tulajdonjog sérelme nélkül az idei termés azt illeti, aki a föld megművelését elvégzi. (1945. február 28.) Egykorú plakát (MTI Archívum) SOK A SZEMÉT? SOK A ROM? NE VÁRJ PARANCSRA! IIEDD KÉZBE R LAPÁTOT, SEGÍTS ELTRHRRITRRI!