Budapest, 1975. (13. évfolyam)

10. szám október - Preisich Gábor: Feljegyzések meg nem írt cikkekhez

Preisich Gábor A cikkeket — legalábbis a legtöbbjüket — nem fogom megirni. Űj meg új kérdések foglalkoztatnak, és nem tudom magam rászánni arra, hogy korábbi témákhoz visszatérjek, bár aktualitásuk ma is fennáll. Egy bizonyos: a cikkek mondanivalói legtöbbször konkrét tapasztalatok nyomán, bíráló-segítő szándékkal merültek fel bennem. Máskor választ kíántam adni olyan megnyilatkozásokra, amelyekkel nem értek egyet. A válaszadás — de nem a probléma — időszerűségét vesztette. Lehet egy emelettel több ? Szinte mint a Közértben: lehet tíz dekával több ? Csak itt nem az eladó kérdezi a vevőt, hanem a beruházó a hatóságot. Néha nem is kérdezi, csak egy (vagy több) emelettel többet épít a megengedettnél. Az új foghíjbeépítések csaknem minden esetben magasabbak, mint ahogy azt a környezet indokolná. Példák fényképekkel és magyarázatokkal. (Martinelli tér, Wesselényi utca, Molnár utca, Münnich Ferenc utca stb. Az Intercontinentálról ez alkalommal nem kell írni, arról már rengeteget írtak, inkább a szűk utcákat elsötétítő, városképet rontó épületekről.) Mi az oka annak, hogy hatóságaink az ilyen igényeknek nem tudnak ellenállni ? Kapitalista viszonyok között érthető, hogy a tőkés mindent elkövet telke kiuzsorázására. Nálunk mi az oka? Furcsa ellentmondás: a hatóság a „köz" képviselője, az össztársadalmi érdek védelmére hivatott. Viszont az építtető gazdaságos működése is „köz"-érdek (vagy legalábbis annak látszik). Ezért: „népgazdasági érdekekre" hivatkozik, ha vállalati érdekről van szó. Ha többet építhetünk a telken, az épület „kedvezőbben üzemeltehető", „csak úgy tudjuk dolgozóinkat elhelyezni", „tervünket teljesíteni". Ide tartozik az ágazati érdekeket képviselő tárcák és az építési hatóságok viszonya is. Az utóbbiak mindig alulmaradnak. Ide kívánkozik a közérdek és a csoportérdek, a pillanatnyi gazdaságosság és a távlati hatékonyság szembeállítása, taglalása. A fák ne nőjenek az égig A címet átvitt értelemben használom. Konkrét fákról van szó. A Gellérthegy tetejéről a kilátást takarják el. Aki egy éve volt utoljára a Citadella aljában, ma hiába keresi az akkori látványt. Ez ma már csak a Citadella teraszáról élvezhető. Feltételezhető, hogy nem a Citadella belépőjegyeinek eladása érdekében hagyták a fákat ennyire megnőni; kezelőitől ennyi üzleti élelmességet nem tételezhetünk fel. Nyilván egyszerű hanyagság. Az idegenforgalmi szervek még nem jöttek rá, hogy milyen értékes látványosság szűnt meg. Eszmefuttatás kilátópontjaink megóvásáról és arról, hogy a város érdeke a természet növekedésének korlátozását is igényelheti. Helytelen volna, ha ugyanakkor nem beszélnénk a másik oldalról. Arról, hogy amikor egyre cikkezünk a környezetvédelemről, természeti értékeinket egyesek (egyének és vállalatok, sajnos néha tervezői közreműködéssel) tudatosan vagy hanyagságból, barbár módon pusztítják. Fák tömegét vágják ki ott is, ahol megmenthetők volnának. A fakivágáshoz — az előírások ellenére — engedélyt se kérnek (példa: Palotai sziget), vagy ha igen, a beruházások olyan stádiumában, amikor már nem lehet megakadályozni. Itt azután jöhet a „szimbólum": az önkényeskedő beruházókkal is meg kell értetni, hogy nem nőhetnek az égig. Csupán formaság-e a hatósági építési engedély? Cikk az újságban: A. B., a közlekedési vállalat főmérnöke panaszkodik, hogy három fa kivágására nem kapták meg az engedélyt, holott a vb-elnökhelyettese megígérte, hogy soron kívül megkapják. Reflexió: Az elnökhelyettes csak azt ígérhette meg, hogy soron kívül elvitéztk a kérelmet, hiszen azt, hogy a három fa kivágása engedélyezhető-e, az erre illetékes szakembereknek kell eldönteniök. Ha nem így volna, az engedély csak bürokratikus formaság lenne. Másik cikk: Az újságíró felháborodik azon, hogy C. D.-nek háromszor utasították el építési engedély kérelmét, azon a címen, hogy nem felel meg az előírásoknak, nem illeszkedik a környezetbe, holott — úgymond — a tervet arra jogosult tervező készítette, „aki csak tudja, hogy mit szabad és mit nem". Reflexió: Lehetne arról vitatkozni, mindenki alkalmas-e a tervezésre, aki a „tervezői névjegyzékében szerepel. Egy bizonyos: a hatóság feladata a közérdek védelme az egyéni érdekkel szemben. Ezt biztosítja, illetve ezt kellene biztosítania az építési engedélynek. Ha nem így volna, felesleges lenne. Sajnos, sok esetben épülnek engedéllyel is a városképet zavaró, elcsúfító, a szabályoknak meg nem felelő épületek. A közönség ilyenkor csupán az engedélyező hatóságot szidja. Rá kell mutatni a „felelős" tervező erkölcsi felelősségére is. A lakásépítés és a városközpont fejlesztése Reflexiók Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter 1974. évi dunaújvárosi előadásához. Rövid összefoglalás az előadás vitatható megállapításairól. B. J. szembeállítja a belső városrészek ill. a városközpont kialakítására, fejlesztésére vonatkozó kívánalmakat a lakásépítés követelményeivel; úgy látja, ezek ellentétesek, mert a lakásépítés az elsődleges. Kifogásolja, hogy a Közmunkatanács 1946-ban központi területek (belső Erzsébetváros) átépítésére készített tervet. Idézi és helyteleníti Granasztói Pál akkori cikkének egy mondatát, mely szerint a városépítésnek nem a ma és a holnap feladataival, hanem a távlati követelményekkel kell foglalkoznia. Az én 1951-ben írt cikkemnek is bírálja ezt a mondatát: „legfontosabb feladatunk most a városközpont kialakítása". Szerinte a budapesti általános rendezési terv csupán akkor került megfelelő vágányra, amikor Perényi Imre vette át a tervezés irányítását, és legfőbb feladatul a lakásépítést jelölte meg. A reflexiók három témakörrel foglalkozhatnak. 1. A harmonikus, arányos fejlődés elve. Ugyanúgy helytelen a központ kialakítása kedvéért a lakásépítést háttérbe szorítani, mint egy sürgős feladat — a lakásépítés — miatt más fontos fejlesztési feladatokat elhanyagolni. Sajnálatos módon ma Budapest belső városrészeinek leromlása folytatódik, ezáltal nagy értékek mennek veszendőbe, a felújítási költségek aránytalanul megnőnek. A városrendezés feladata, hogy a ma problémáinak megoldását úgy biztosítsa, hogy az a távlati fejlődés követelményeihez illeszkedjék. Idézet Dr. Szabó János államtitkárnak nemrég megjelent cikkéből: „A túlságosan rövid távra szóló elképzelésnek átfogó területrendezési tervben nincs realitása." 2. A különböző időszakokban készülő terveket, megnyilatkozásokat az illető időszak feladatainak, eszméinek figyelembevételével kívánatos mérlegelni. 1946-ban a lakásépítés még nem volt állami feladat, sok lakás üresen állt. A belső városrészek romos állapota indokolta korszerű újjáépítésüket. Erre azonban az erőltetett iparosítás időszakában nem került sor. Az 50-es évek közepéig minimális volt a közületi lakásépítés, de az egész lakosságot szolgáló jelentős közintézmények épültek. 1951-ben felsőbb szintű határozat mondotta ki a városközpont-kérdés megoldásának elsődlegességét. Amikor 1953-ban a kormányprogram előtérbe állította a lakásépítkezést, heteken belül elkészülhettek a beépítési tervek — az általános rendezési terv alapján. A városrendezési terv nem fejlesztési program, hanem keret a fejlesztési programok számára. A terv készítőinek hatáskörén kívül áll annak az eldöntése, hogy mikor mi valósul meg, legfeljebb rámutathatnak a sürgős feladatokra. Idézet Dr. Szalai Sándor 1975. évi akadémiai előadásából: „A társadalmi igények kielégítésére vonatkozó döntések helyes sorrendjének tudományos megalapozása még hiányzik." 3. Budapest általános rendezési tervének készítése a felszabadulás óta folyamatos munka, mind a mai napig. E sorok írója végig részt vett benne. Perényi Imre bekapcsolódása 1957-ben nem jelentett módosulást az alapvető célkitűzésekben, annál kevésbé, mert a tervezésben — hol irányítói, hol konzulensi szerepkörrel — addig is folyamatosan közreműködött. Tehát nem egy hibás vágányon futó és helyes vágányra fektetett elgondolásról, hanem folyamatosan fejlődő, a felmerülő újabb és újabb követelményeknek megfelelően módosuló, kiegészülő komplex munkáról van szó. 4. A lakásépítés ma társadalmi szempontból vitathatatlan elsőbbségének elismerése mellett fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Budapest régebben kiépült belső területein a felújításos átépítés halaszthatatlan, bár számbavehető lakástöbbletet 12 Feljegyzések meg