Budapest, 1975. (13. évfolyam)

9. szám szeptember - Vlajku Jenő: Munkásgyerek-sors a Magdolnavárosban

Pest-budai tímárok A tímárság, a szűcsmesterség, a szíj-és nyereggyártás hazánkban már a középkorban igen magas fokon állt és magán viselte az ipari jelleget. Az Anjouk alatt olyan jelentős volt az ipar, hogy Nagy Lajos király 1376-ban kénytelen volt szabályozni a céhek működését. Az egyik okleveles adat említ egy budai Kordobányos Mikál tímárt, akinek 1376-ban Felhévíz mellett volt műhelye. Neve után ítélve keleti módon készítette ki a bőröket; az akkori meghatározás szerint „kordovánvos" mesterségű volt. A hódoltság idejéből nem maradt fenn semmi adatunk a timárokról, de létüket bizonyosra vehetjük. A magyar tímárok munkájának elismerését jelzi, hogy a XVI. sz. közepétől a franciák különböző állati bőrökből, de főleg erős marhabőrből magyar módszer szerint úgynevezett „magyar bőrt" állítottak elő. Ugyanezt a németek „timsós bőrnek" nevezték. Ezt a bőrt elsősorban nyergesek és szíjgyártók ' használták előszeretettel. A neve „hongroyeur" (hongrieur) volt. mint azt az 1766-ban kiadott „De la Lande" (L'art de l'Hongroyeur) című mű teljes részletességgel leírta. így maradt fenn az egész gyártási technológia is. Ugyanez a mű említi, hogy Colbert francia miniszter egy I .arose nevű tímárlegényt küldött Magyarországra, hogy itt a mesterséget és eljárást elsajátítsa. 1705 januárjában XIV. Lajos egyes tímárokat azzal a kizárólagos joggal ruházott fel, hogy csak ők gyárthatják a „magyar bőröket". Krünitz szakkönyvéből megtudjuk, hogy a tímárok mindig a folyóvizek mellett telepednek le. A magyar tímár a bőröket hordókba rakja és mindegyiket külön-külön behinti árpadarával, majd deszkákkal befödi és kövekkel megrakván, meleg vizet önt rá. Az így előidézett erjedés következtében „a bőr szövete meglazul" és „a bőr szőrét ereszti". 36 Az első magyar bőrgyár — melyről tudomással bírunk — 1799-ben létesült Pesten, az akkori Tímár-közben. Alapítója Kremnicer János volt, aki a Szepességből hozta magával a mesterség ismeretét. Az akkor már idős tímármester a kornak megfelelően fejlesztette üzemét; nemcsak Pesten volt raktára, hanem még Bécsben is. Főleg talpbőrt és kordovánt készített, mely azonban gyengébb minőségű volt a törökök által készítettnél. 1809-ben, amikor műhelyét átadta a Kehrer-testvéreknek, huszonkét tímárlegényt foglalkoztatott. Az új vezetés alatt a műhely elsősorban németföldre, Hollandiába és Franciaországba szállított jóminőségű árut. Napoleon hadműveletei azonban viszszavetették az üzletet és az üzem jóformán nyomtalanul megszűnt. Az egyik Kehrer-fiú Franciaországba települt át és hosszú ideig a francia hadsereg talpbőr szállítója volt. 1808-ban Thoma József Budán alapított bőrgyárat, melyre 1822-ben királyi szabadalmat is nyert. Közönséges tímármunkákat végzett; raktárai Budán és Pesten voltak. Saját szekereivel juttatta el áruját az Alföldre és a Dunántúlra. A szépen fejlődő gyár csak a hazai igények kielégítésére törekedett, nem törődött a bizonytalan külföldi piaccal. 1813-ban Cohner József alapított egy jelentős bőrgyárat Budán, ahol kizárólag szatytyánbőrt gyártottak, hazai és külföldi piacokra. Igen rövid idő alatt a Cohner-féle bőrgyár ismert lett Bécsben, Pozsonyban és Belgrádban, sőt távolabbi országokban is. Első üzeme a Császár fürdő mellett, a Malom-tónál volt, ahonnan „csúfos illatozása mián el kellett mennie, ahol nem zavará a levegőt". Hazánkban csak a pest-budai tímárok készítettek szattyánbőrt és kordovánt, s az igényeket később nem tudták kielégíteni. Azután egyre-másra létesültek a kisebb gyárak és üzemek — ezzel párhuzamosan viszont Schrödter: „Csalódott tímárok" (1851) Navellier: „Hongroyeuro" (1856)