Budapest, 1975. (13. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: Pest-budai asszonyok a régi világban

Fiatal lány (gótikus szobortorzó, XIV. század) Vörös Emőke felvételei Hazajőve, fejdelemasszonya maradt a szigeti kolostornak. Ugyanannak a kolostornak, ahol másfél évtizede még a vallási misztikába révült Margit élt! Ekkoriban azonban Erzsébetnek — írja később Lodomér esztergomi érsek — olyan férjhez-mehetnékje támadt, hogy akár egy tatárhoz is hozzáment volna! A szigeti szüzek között nem volt nyugovása. 1288 húsvétjának egyik budavári udvari ünnepén az apáca-fejedelemasszony megismerte a cseh Vitkovec Zavis herceget, Oppeln délceg fejedelmét. Távolról rokonok is voltak. Végzetes szerelem támadt ebből a találkozásból. A vágyakat tettek követték. Húga szándékát (hogy elhagyja a kolostort és férjhez menjen Zavishoz) Kun László király is támogatta. így azután egy szép napon a margitszigeti kolostor előtt megjelentek Zavis herceg katonái, meg Kun László király testőrei. Itt a fejedelemasszony és apácái színlelték a meglepetést. ímmel-ámmal „védekeztek" is. A győztesek pedig „elrabolták" a fejedelemasszonyt. Nem is leányrablás volt ez, hanem apáca-fejedelemasszony-rablás. Királyi segédlettel . . . Erzsébet és Zavis nemsokára a herceg fürstenbergi várában tartotta meg az esküvőt. Mézesheteiket nem zavarták meg Lodomér esztergomi érseknek dörgedelmei. Az érsek szemébe ugyanis — hiába a színlelt ostrom és nőrablás — nem tudtak port hinteni. Lodomér, „Magyarország kemény embere" Esztergomban kovácsolta villámait: szentségárulónak, eretneknek, aposztatának bélyegezte és kiátkozta a hercegnőt. Erzsébet — mint Lodomér írja — „felszentelt apácából valóságos mérges viperává lőn . . ." Erzsébet és Zavis további sorsa — noha részben már Budától távol zajlott — megérdemli a felemlítést. Egyike a magyar középkor grand guignoljainak! Zavis herceg Ottokár cseh királynak volt régi ellenfele. Annak halála után feleségül vette gyönyörű özvegyét, Árpádházi Kingát, IV. Béla király leányát. (így volt Zavis rokon Erzsébet hercegnővel.) A házasságkötéssel Zavis lett a kiskorú Vencel cseh királyfi gyámja. A királyné is meghalt. Vencel — amint felserdül — trónját félti Zavistól. Prágába csalja. Itt Zavisra támadnak. Lefogásához kilenc ember kell. Vencel másfél évig tartja börtönben Zavist, anélkül, hogy lelkileg megtörné. Ekkor Vencel hadai a Vitkovecek váraira támadnak. Amikor a királyi hadak a hlubokai várat támadják, magukkal hurcolják Zavist is. Itt — saját vára alatt — vérpadot ütnek fel s arra akarják késztetni Zavist, parancsoljon rá a váron belül levő katonáira: adják meg magukat. Zavis ezt megtagadja. Mire — emberei szeme láttára — fejét veszik. (1290. aug. 24.) özvegye, Erzsébet visszatér a budai Margitszigetre s az itteni kolostorban fejezi be életét. Árpádházi Erzsébet hercegnőt —• ha hitelt adhatunk Ráskai Lea Margitlegendájának — a budai szigeten temették el. Meglehet, az övé volt az itt kiásott koponyáknak egyike, talán épp az, amelyiknek szájában 1961-ben az arra járó-kelők és a magam szeme láttára,az ásatási munkások cigarettát dugtak . . . Pajkos lányok, asszonybetyárok A régi írások azonban nemcsak királynéknak, hercegkisasszonyoknak, keménykötésű fejedelemasszonyoknak históriáját jegyezték fel. Paraszti, kisnemesi renden élő vitéz asszonyokról is megemlékeznek a fakó betűk. Híresek — ha ugyan nem hírhedtek — voltak azok a pajkos lányok, akik az Alföldön rideglegényekkel, juhászokkal, kanászokkal, meg katonákkal társalkodtak, illetlenül. A rideglegények egyik-másik ilyen „pajkos lányt oly kedvesen tartották, mint feleségüket". Debrecen, Kecskemét és Pest város magisztrátusa nem tűrte az efféle szabadosságokat. Kecskemét tanácsa egy ízben egy egész sereg pajkos leányra veretett harminc-harminc botot, rideglegényekkel való tiltott társalkodás okán. Csak azt a leányt nem bántották, aki már „gyermeket épített" valamelyik rideglegénynyel. Az ilyen pajkos lányokra a jámborabbak azt mondották: „lelkükben az ördögök úgy dorombolnak, mint méhek a kaptárban . . ." A leghíresebb ilyen pajkos asszony a XVII. századi Debrecenben Szűcs Ferencné volt. 1627-ben azt írják róla: „Lódingos, lövő, puskapalaczkos, lovon nyargaló, nagykontyú, égettboros vitéz asszony, aki hajdú módon üvöltött és hujjogatott . . ." Az utolsó kardos menyecskék az 1860-as években termettek a Duna-Tisza közén. A Pest megyei Pilis községben született és nevelkedett korának híres asszonybetyára, Harmos Rózi. Pesten is sokat emlegették. Csillagos homlokú, hóka lovon járt. Lova vágtában vitte a nyalka menyecskét — akár étlen, szomjan is — a pesti határtól Örkényig, Kecskemétig, másszor Kiskunfélegyházáig, meg Tazlárnak, Hernádnak, Bóczának az úttalan homoksivataghoz hasonló buckákon keresztül. Harmos Rózi legkivált Dabas körül ólálkodott. „Ö adott hírt a betyároknak, hol jár a rettegett, daliás dabasi csendbiztos, Balla Kálmán. Rózi nótázott az útszéli csárdában a pusztázó pandúrokkal, hogy a szegénylegények egérutat nyerhessenek. Pisztollyal, puskával úgy bánt, mint akármelyik férfiember, de még lókötésben sem akadt párja" — írja Vay Sándor. (0 még jól ismerte Rozit.) A késő középkori budai várostörténet kardos leányainak számát szaporítja egy budai zsidó leány is. Tőle — mint azt 166c táján Evlija Cselebi feljegyzi — minden német rettegett. A vitéz zsidó leány ugyanis 1595-ben a Bécsi kapunál ágyúval pörkölt bele a török kézen levő Budát ostromló németekbe. A főasszonyok közül karakán menyecske lehetett Gersei Pethő Benedekné. Ö még kevéssel a gyermekágy előtt is lóháton űzte a nyulat. így számol be erről 1568. május 12-én férje, Gersei Pethő Benedek jó barátainak, Zay Péternek és Zayné, Polthári Soós Klárának: „ . . . addig nyulásza lóháton, míg tegnap egy fiat foga . . ." Hát így éltek a hajdankor magyar asszonyai. Azaz: így is éltek. Mert éltek másként is . . . 39