Budapest, 1975. (13. évfolyam)

8. szám augusztus - Fekete Gábor: Zalaegerszeg

Csigó László felvételei időkben errefelé is sok csetepaté zajlott; 1649-ben például a pünkösdi vásár kifosztására igyekvő törököket itt csalták csapdába. Persze, azért utóbb a város húzta a rövidebbet: az ezerötszázas években a mai Széchenyi téri ABC-áruházig terjedő város a török hódoltság végére arra a kis területre zsugorodott, amelynek határait a bírósági épület, a Zala és a Jákum utca alkotta. 1700-ra Zalaegerszeg egész népessége 200 várkatonából és 11 zsellérből állt. A XIX. század közepén, a Bach-korszak idején a város változatlanul foldmívelő lakóinak száma ötezerre növekedett, de Zalaegerszeg a korai urbanizációból képtelen volt kivenni részét. Jellemző, hogy amíg a reformkor 22 éve alatt másfélszáz új mesterember látott munkához műhelyében, addig a következő negyedszázadban összesen tizenhárom új iparos akadt. Veszprémhez hasonlóan a vasút hiánya okozta itt is az iparfejlődés elakadását, a földművelő település terjedését. Nagykanizsa már az 1850-es évektől rohamléptekkel fejlődött a Szombathellyel összekötő vasútvonal révén, Zalaegerszeg vezetői azonban prózai okokból nem tudták elérni, hogy a sínek városukat is útbaejtsék: nem volt erre pénz. Az ipari tőke hiányzott, a földbirtokosok pedig épp akkortájt tértek rá a saját felszereléssel való tőkés gazdálkodásra, s ez kimentette anyagi erejüket. A pénzhiány a továbbiakban is kísértett; a századforduló táján 50 ágyas kórház, huszárlaktanya, néhány bérház és egy gimnázium is felépült, de már e szerény fejlesztésektől is úgy eladósodott a város, hogy a kamatok csaknem meghaladták a felvett hitelek összegét. A Horthyrendszer alatt is csak csigatempóban fejlődött a városka, amely legfeljebb a hírhedt pózvai internáló táborról — a kórház elmeosztálya sajnos mindmáig ennek barakkjaiban van —, s arról volt nevezetes, hogy szellemi életét a bíborosi rezidencia későbbi gazdája, Mindszenti Pehm József plébános tartotta vasmarkában. A történelmi előzményekhez tartozik, hogy a második világháborús harcok során, a vasút-és hídrobbantások miatt a város szinte hetekre el volt zárva a világtól. A harcok során elpusztult nyolc ház is majdhogynem pótolhatatlan veszteséget okozott Zalaegerszegnek, az oly jelentéktelen, falusias kisvárosnak. Mindezt előrebocsátani azért szükséges, mert némi magyarázatul szolgál ahhoz; miért volt képtelen felfejlődni a valóságos városok sorába Zalaegerszeg, egészen az 1950-es évek végéig, s miért emlegetik még ma is sok helyütt vállveregetve. Zalaegerszegnek nem sikerült az, ami mostanában oly sok városunknak, településünknek: az alapítás minél kerekebb évfordulója indokán ünnepelni. A zalaegerszegieknek csupán egy oklevélre tellett, azt is a veszprémi káptalan őrzi; a papír ugyan nem városalapításról szól, csupán egy zalaegerszegi templomról tesz említést, viszont kétségkívül a legrégebbi, 1247-ből való írásos dokumentum, amely a városról hazánkban fellelhető; így hát Egursceg ennek alapján emlékezett meg három esztendővel ezelőtt 725 éves fennállásáról. Egyébként a város régmúlt történelmének eseményei és személyiségei aligha töltenének meg vaskos köteteket. Jellemző, hogy a Zala, a Válicka és a Vizslaréti patak mocsarai közé szorult szigetet még a római hódítók is elkerülték, pedig ők aztán alaposan bejárták a mai Dunántúl területét. Az viszont igaz, hogy teljes a magyarázat a város elnevezésére, ellentétben sok, máig is megfejthetetlen városnévvel. Az „eger" a vidéket környező terjedelmes éger erdőkre utal, a „szeg" pedig arra, hogy a XIII. századtól nem önálló település, hanem földesúri birodalom volt. Mellesleg a szegényes történelem egyetlen magyar vidéken sem jelent eseménytelenséget, Zalaegerszegen sem. A török 7