Budapest, 1975. (13. évfolyam)
8. szám augusztus - A címlapon: Az újpesti fürdő (Csigó László felvétele)
a kapacitások bővítése azonban lekötötte a rendelkezésre álló erőforrások túlnyomó részét, így a lakásellátás biztosítására a lakáselosztásban nem kívánatos, a későbbiekben részben megváltoztatott intézkedésekre is sor került. (Pl. a szobánként 2 főben meghatározott laksűrűség mértékéig a nagylakásokat társbérletesítették; számos igénybe vehető helyiséget — üzletet, műhelyt, irodát — is kiutaltak lakás céljára.) Néhány év alatt — a Siklós Pétor felvétele i . • W< I kevésbé sérült lakások lakhatóvá tétele mellett — sikerült megszüntetni a nagy- és kislakások laksűrűsége közötti korábbi indokolatlan különbségeket. 1950 elején, a 23 peremtelepülés Budapesthez csatolásával viszont túlnyomórészt gyengébb minőségű lakóépületek, zsúfolt kislakások kerültek a fővároshoz; ezáltal az átlagos budapesti laksűrűség ismét megemelkedett. A mai Budapesten A csatolt övezetben A mai Budapesten A csatolt övezetben Lakásnagyság 1949. I. 1. A lakások megoszlása (%) 100 lakószobára jutó lakosok i szobás 62,7 73,4 290 302 2 szobás 26,7 22,2 182 192 3 szobás 7,9 3 >7 153 157 4 és több szobás 2.7 °,7 129 136 Együttvéve 100,0 100,0 218 249 A fővároshoz 1950. január i-én csatolt 318 km2 -es övezet mintegy 88 ezer lakóházának 98%-a földszintes, 2/3-a egylakásos volt. Csak harmadrészükbe vezették be a vizet, csupán 9 %-ukat csatornázták. A peremtelepülések közül 1945 előtt csak Kispest és Újpest egy része kapcsolódott a gázellátásba. A peremtelepülések jórészt laza, alacsonyszintű beépítése, gyér közművi és intézményi ellátottsága — amellett, hogy meghatványozta a tanácsok ellátási problémáit s a fejlesztési feladatokat — az addig sem kedvező általános lakáshelyzetet is súlyosbitotta. Egyidejűleg a jelentős társadalmi átrétegződés, a foglalkoztatás, ezen belül a nők munkába bevonásának növekedése s a kedvezőbb munkalehetőségek hatására, a rendkívüli méretű bevándorlás s az igen jelentékeny természetes szaporulat folytán a lakásszükséglet az 50-es évtized derekáig mind nyomasztóbbá vált. Bár az 50-es évtized elejéig a sérült lakások tetemes részét helyreállították, s a Várnegyed újjáépítése is megkezdődött — viszont a hivatalok és társadalmi szervek, valamint az újabb intézmények, vállalati központok egy részének elhelyezésére egyes lakóépületeket, ill. lakásokat vettek igénybe. Ezek átalakítása a lakásépítési kapacitást is csökkentette s a lakásínséget tovább növelte. Kevés új lakás - súlyosbodó lakáshelyzet A termelői infrastruktúra fejlesztése általában szükségszerűen előzte a lakosságit; bár több új középület mellett — egyebek közt — számos iskola, óvoda, bölcsőde létesült, s kiépülőben volt a szakorvosi és körzeti orvosi hálózat is. Nyilvánvaló, hogy a temérdek s szinte egyidejűleg jelentkező sokféle új fejlesztési igény és a lakásépítkezésekhez szükséges ipari-technikai háttér kialakulatlansága miatt a szűkös építési kapacitásból jórészt csak az olcsóbb lakásnyerési lehetőségekre: a helyreállításokra, lakásmegosztásokra, átalakításokra tellett, s csak kevés új lakás épülhetett. (1950— 54 között 4,5 ezer lakás megszűnése mellett 18,2 ezer lakás épült, ám alig egyharmadában új építkezésként.) Az 1954. év közepén végzett épület- és lakásösszeírás szerint a budapesti lakásalap 132 ezer lakóházban 480 ezer lakásból állt, melyek 6,6 %-a egyhelyiséges és csupán 37,5 %-a (180 ezer) volt két- vagy többszobás. A főváros lakossága ekkor már meghaladta az 1,8 milliót. S bár sokan laktak a több mint másfél ezer intézeti háztartásban (munkásszálláson, szállodában, kollégiumban stb.), a magas laksűrűség mellett a két évtizeddel ezelőtti igen hátrányos lakásviszonyokra utal az is, hogy több mint 32 ezer lakás oszlott társbérletekre, és meghaladta a 15 ezret az egyéb lakott helyiségek (üzletek, műhelyek stb.) száma. Az azóta eltelt évtizedekben a tömeges, korszerű és koncentrált lakásépítés feltételeinek megteremtésével, az adottságok alapján, a tudományos-technikai tapasztalatok felhasználásával, az állami és szövetkezeti építőipar teljesítőképességének fokozatos bővítésével — közte az egyről négyre szaporodott házgyárakkal — sikerült a budapesti lakásviszonyokat társadalmi méretekben is kedvezőbbre fordítani. Tegnap és ma - A fejlődés folyamata Az 50-es évtized második felétől már csökkent a helyreállított és nőtt az újonnan épült lakások száma. Az új városnegyedek, lakótelepek mind jobban kezdik átformálni a városképet. De a 60-as évtized elejéig — főleg az OTP-kölcsönökkel támogatott magánépítkezések kapcsán — a lakóterület bővüléssel többnyire nem is járó lakásleválasztások, átalakítások szerepe alig csökkent. így inkább kislakásokkal gyarapodott az állomány. S a népgazdaság teherbíró képessége még nem tette lehetővé, hogy a gazdasági és társadalmi feladatok — köztük a lakásellátás — a kellő összhangba kerüljenek. A lehetőségeknek határt szabott a műszaki színvonal és az ország területrészeinek eltérő — közelítést, kiegyenlítődést igénylő — fejlettsége. S noha a vidék városodása meggyorsult, Budapesten is nőtt a túlkoncentráltság. A főváros körüli agglomerációs övezet népessége felduzzadt, anélkül, hogy egyidejűleg megteremtődtek volna a városiasodás jelei és jellemzői. A budapesti lakáshelyzetet az 1956. évi ellenforradalom veszteségei — legalábbis átmenetileg — szintén befolyásolták. (4811 lakóház, 11 161 lakás sérült meg; a lakosság száma viszont átmenetileg csökkent.) 1958 körül ismét előtérbe kerültek — főként a lakossági infrastruktúra ellátási feszültségei miatt — a főváros túlnépesedésének 369
