Budapest, 1975. (13. évfolyam)

7. szám július - Vargha Balázs: Karinthy Ferenc pesti szíve III.

Csigó László felvétele Irodalmi városképek Vargha Balázs Karinthy Ferenc pesti szíve III. 22 Ántivilág Magyarország (és talán a világ) mai lakosságát két háború tagolja három csoportba. Akinek az első világháború idejéből vannak emlékei, az már menthetetlenül az idősek közé tartozik. Aki a második világháborúból sem látott semmit, az fiatal. S a két csoport között vannak a se nem fiatal, se nem öreg felnőttek, akik megtapasztalták a ma már mesének tűnő fura ántivilágot, s bármikor összehasonlítást tehetnek: miminden volt egykor másképpen. De számot kell vetniük azzal, hogy „A mi időnkben. . kezdetű mondataikat a fiatalok már alig tudják felfogni. S nem is nagyon törik magukat, hogy egy sosem látott világot megértsenek. Karinthy Ferenc az első háborút nem látta, közvetlen következményeiről sem lehet tapasztalata. Nem is érzett soha írói kísértést, hogy a „békebeli béke" névvel emlegetett korszakról írjon. Azt hiszem, röstellne is olyan alakokat beszéltetni, akikhez nem volt — nem lehetett — valami személyes köze. Ha mégis rászorítja őt egy regényének vagy riportjának szerkezete, hogy régebbi időkről szóljon, inkább dokumentumot ás elő, montázst alkot nagy leleményességgel, mint hogy a múltat megköltse. Filosz múltja ebben is segíti. Mert nem is tud senki meglepőbbet, jellemzőbbet kitalálni, mint egy-egy századvégi újsághír. Például ez, a Kentaur című regényéből: „Az egyik Barrison kisasszony fogai és valószínűleg a többieké is — részben hamisak. Ez úgy tudódott ki, hogy egy berlini mulatóvilágban jól ismert fogorvos ezer márka követelés miatt a misst bepörölte. Miss Barrison a törvényszék előtt a követelés valóságát beismerte, de azt állította, hogy a múlt héten egy bálon a télikertben a fogorvos táncra kérte föl, s azt mondta neki, hogyha táncol vele, az ezer márkát kifizetettnek tekinti. Minthogy Miss Barrison erre nézve egyik távol levő „nővérét" kívánta tanúként kihallgattatni, a tárgyalást elhalasztották." Ősi Ivánt egészen más téma izgatja, mikor ebbe a hírbe belebotlik, de már az első mondat erkölcsi ellenvetésre ingerli: rosszhiszemű általánosítás, hogy ezek szerint a többieké is hamis. Aztán azon töpreng, „miképp ítélne ö ebben az ügyben, helyt adna-e a hölgy végeredményben nem ellenőrizhető vallomásának, vagy pedig a fogorvos felé húzná inkább a mérleget ? Bár ez sem viselkedett gavallér úriemberhez méltón!" Igazságkereső szenvedélye arra is ráviszi Ősit, hogy kutasson a hír folytatása után, ellenőrizze az egykori bíróságot, s egyúttal vizsgáltassa a maga jogérzékét is — de nem talál semmi többet a pörről. Ez a kis epizód jól jellemez egy írói módszert, amely a leggroteszkebb élethelyzeteket is maradandó erkölcsi normák szerint mérlegeli. A Gellért fürdőről talán Karinthy Ferenc tud ma legtöbbet Budapesten. Ifjúkorában, mikor még azt hitte, hogy csak fürödni jár ide, már tarka történelmi tapasztalatokra tett szert. Később, már írókorában, sok témáját itt csípte fel. „Két pengő negyven fillérbe került a belépő, akkor két kiló szalonna ára, három napszám. Fura város volt ez a régi Budapest, felvágósan szegény; mindenki örökké siránkozott, az újságok teli nyomorral, öngyilkossággal — itt meg melegebb nyári napokon nem lehetett kabint kapni. A miniszterek többnyire délelőtt tíz óra tájt érkeztek: Kozma Miklós, Hóman járt ide gyakrabban. Muráti Lili színművésznő közismert Adler sportkocsiján robogott be, sűrűn megjelent Dániel báró is, övé volt a „meseautó", amely a filmben is szerepelt. Gróf Zichy Tivadarnak, az Orgia Rt. című regény szerzőjének akkoriban már nem volt vagyona; szőkén, álmosan üldögélt a kőlépcsőn." Am mindezek a nagyságok csak statiszta-szerepet kapnak Karinthy Ferenctől. Mint a történelmi drámákban a kürtösök, csatlósok, úgy nyitnak utat a főszereplőnek, Auguszta főhercegasszonynak, a híresen csúnya Habsburg-sarjnak: „Ha jött, már előre telefonáltatott, a portás a kapuban várta, kisegítette a kocsiból, bekísérte az öltözőig. Ott átadta a fürdőmesternőnek, az bevezette a díszkabinba: mindennap friss virág volt az asztalon. Míg a főhercegnő vetkőzött, a portás lekiabált a gépházba: — Indíts Gergely, itt a Guszti néni! — mert amíg a fenség a fürdőben tartózkodott, a hullámnak állandóan működnie kellett. Akkor a fürdőmesternő meg egy udvarhölgy kikísérte Augusztát a medencéig, lesegítették köpenyét, bevezették a vízbe. Nagy, piros gumisapkáját a fülére húzta, háttal a hullámra feküdt, úgy himbáltatta magát." * Hihetetlen, mégis hiteles kép ebből az ántivilágból: a legfeljebb huszonhárom éves Karinthy Ferenc eljátszsza egy vándorcirkusz igazgatójának szerepét fehér vászonruhában, szélesen libegő piros csokornyakkendővel, művésziesen homlokába borzolt frizurával. Még hozzá nem is színpadon játssza, hanem egy szőnyegüzletben. S ami a jelenet komikumát még tetézi a számunkra: akkoriban éppen társtulajdonosa volt ő egy zsák-zsinegponyva boltnak a Károly körúton (ma Tanács körút). Anyai nagybátyja, Béla bácsi volt az üzlet esze. Az ő agyában gyúlt fel a zseniális gondolat, mikor a Vilmos császár úton (Bajcsy-Zsilinszky út) meglátott a szőnyegesnél két vég ponyvát, 12 pengő 44 filléres áron. Ezt kellett megvennie Karinthy Ferencnek, láncolási céllal, de úgy, hogy a fogyasztót játssza. Mégpedig a finnyás és flegma fogyasztót. „ — Nem az az árnyalat — dörzsölgettem a ponyvát. —Hol él maga, uram! — jött oda most már a főnök. — Azt hiszi, hogy ma lehet válogatni? Örüljön, ha kap. Mennyi kellene ? Kikerestem az előre elkészített rajzot sátrunkról, de így se stimmelt: nekünk 92 méterre van szükségünk, ez meg csak 86. Aztán az árát drágállottam, morzsolgattam, meg is szagoltam, hogy nem jó minőség, számolgattam, ki tudnék-e jönni kevesebből, majd ismét a színén akadtam fenn, a nagy alkudozásban egyszer ki is mentem a boltból. A végén, sok vita után négy fillért