Budapest, 1975. (13. évfolyam)

1. szám január - Preisich Gábor: Mit tekintsünk a város történeti értékének?

Lenin körúti házak világháború között számos, a környezetbe nem illő, zavaró létesítmény épült a szigeten. A felszabadulás után egy részük eltűnt, mások kitelepítése folyamatban van. Elhárult a tájat elcsúfító, a szigetcsúcsra tervezett toronyszálló felhúzásának veszélye. Az új fürdőszálló a volt Ybl fürdő helyén épül. Bár kevésbé emelkedik ki környezetéből, a terv bírálói kifogásolták túl nagy tömegét és építészeti megfogalmazásának hiányosságait. (Építése — sajnos — évszázados platánfa kivágásával kezdődött.) Reméljük, hogy végül is az épület színvonala méltó lesz a nagyértékű környezethez! A főváros egy másik történeti értékű parkjának, a Városligetnek súlyos csonkításával létesült az ötvenes években a — nézetem szerint — túlméretezett felvonulási útvonal. A városligeti vásár — miközben a Liget hagyományos használatát csorbította — maga is hagyománnyá vált. Kitelepítését ennek ellenére nem kell sajnálnunk; jelentősebb értéket nyerünkvisszaa Liget használatában. Visszatérve a pesti Duna-partra: történeti értékgyarapodásnak érzem a régi Erzsébet-híd építésekor feltöltött Március 15. tér lesüllyesztését a híd újjáépítése során. Ezáltal kiszabadult szorító gyűrűjéből Budapest egyik legértékesebb műemléke, a Belvárosi templom. Ez az átépítés egyébként a történeti ériékek megbecsülésében bekövetkezett pozitív változásnak is bizonyítéka. Ismeretes, hogy az eredeti Erzsébet-híd megépítésekor lelkiismeretfurdalás nélkül megszüntették a Belváros szép, régi tereit: a Sebestyén teret, a Rózsa teret, a Hal teret, a Városház teret, s lebontották a régi Városházát. A Belvárosi templom is csak véletlenül menekült meg a csákány elől: bontását az akkori Közmunkatanács csupán gazdasági okokból ellenezte. Míg a fővárosnak leginkább szembetűnő területein ma már tanúi vagyunk a történeti értékek megóvását — ha nem is mindig sikeresen — célzó törekvéseknek, nem állíthatjuk ugyanezt a városnak történeti emlékeket látszólag kevésbé őrző részeiről. Főként a Nagykörutat övező városrészek és a peremkerületek sorsára gondolok. Mindinkább meggyőződésemmé válik, hogy e városrészek utcahálózata, fasorai, terei, részben épületeik hangulata történeti értéket képviselnek. E területek szükségszerű átépítésénél, felújításánál elsőrendű városrendezési célkitűzés a felfedezhető értékek maximális beillesztése az új koncepcióba, a történeti folyamatosság valamiféle biztosítása. Ez elsősorban a társadalmi közérzet szempontjából fontos. Ezért helyeselhető, hogy a külső Józsefváros átépítésénél a főútvonalak menti tömböket felújítva meghagyják, ezek belső lezárást nyernek, és a terület belső útvonala megtartja a tradicionális Práter utca mai vonalvezetését. (Sajnos, a Kosztolányi által is megénekelt „Üllői úti fák" áldozatul estek a forgalmi igényeknek.) Helyes, hogy Kőbánya központjában az új forgalmi főútvonal a központot megkerüli és a Körösi Csorna út megmarad, illetőleg gyalogos bevásárló utcává alakul. A környezeti, táji értékekhez való alkalmazkodás hiánya érezhető számos új lakótelepünkön, így például Óbudán. A hiányosságot csak magyarázzák, de nem mentik a meglevő házgyári típusok alkalmazásának kötöttségei. Az előkészítés alatt álló Rákospalota-központ átépítése is kedvezőbb lenne, ha egyik tradicionális értékét, a mellékutcák szép fasorait — az eredeti javaslatnak megfelelően — jobban figyelembe vennék. Pesterzsébet vagy Újpest rekonstrukciójának tervei a tervezés korábbi fázisában jobban alkalmazkodtak e városrészek utcahálózatának léptékéhez. A házgyári kötöttségeknek a tervezők részéről túl merev kezelése ezekben az esetekben a tradícióhoz való kapcsolat, vele a történeti érték kárára válik; ugyanúgy, mint Budaörsön, Budakeszin vagy Szentendrén a teljes művi környezet léptékétől idegen, többemeletes sávházak telepítése. Az a felismerés, hogy a városrészek tradicionális hangulata is történeti érték, s hogy ennek elsősorban a társadalmi közérzetre gyakorolt hatása igen jelentős, világszerte mindinkább előtérbe helyezi a régi városrészek lebontásos átépítése helyett rehabilitációs felújításuk kívánalmát. Az ilyen akció sikere — Budapesten és másutt is—azon múlik, tudunk-e ezeknek a régi városrészeknek épületeik zömének megtartása, felújítása mellett a korszerű követelményeknek megfelelő infrastruktúrát (intézmény- és zöldterület-hálózatot, parkolóhelyeket stb.) biztosítani. Cikkemben talán túl messzire mentem a történeti érték értelmezésében. Meggyőződésem azonban, hogy történeti értékkel nem csak a reprezentatív épületek vagy utcák rendelkeznek. Pszichológiai hatás, otthonosság szempontjából ezeknél többet jelenthet a város jellegzetes lakónegyedeinek meglevő, az évszázadok vagy akár csak évtizedek során kialakult arculata. Az átépítés csakis akkor lehet humánus, ha ehhez az arculathoz messzemenően alkalmazkodik. 31