Budapest, 1975. (13. évfolyam)

6. szám június - Vadas József: Hajnal Gabriella művészete

len szabályos táblaképet festett; kislányáról, évekkel ezelőtt. A gobelin művészete nem választható el a festészet történetétől — attól sem, ami volt; és ami csak lehetett volna. Legalábbis a huszadik századig. Mert a modern piktúra valósággal feltrancsírozta a táblaképet, a díszítésre új műfajokat teremtett, a gépet választotta szövetségeséül, hogy minél szélesebb tömegekhez juttassa el a szériában gyártott művészetet. A gobelin tehát önvizsgálatra kényszerült. Ezt az önvizsgálatot — legmélyebbre hatolóan — a francia Jean Lurfat végezte el és bizonyította be művészetével, hogy a modern építészet hideg felületei igenis igénylik a puha textileket és az emberi alakok igenis jól festenek a mértani konstrukciók között. Magyarországon ugyanakkor Ferenczy Noémi mutatott példát arra, hogy ez a középkori eredetű műfaj — a részletproblémákba bonyolódó festészettel szemben — megőrizte integritását. Továbbra is alkalmas közösségi gondolatok megfogalmazására. Hajnal Gabriella nem lett sem Lur^at, sem Ferenczy Noémi tanítványa. De a tanácsukat megfogadta. Sokat tanult a középkori gobelinektől; talán ezért is találkozunk gyakran műveiben egyfajta archaikus formálásmóddal. Ugyanakkor nem felejtette el, hogy a gobelin — ma inkább, mint korábban — közintézményekbe kívánkozik. Klasszikusan tiszta formákkal építi fel a harmonikus alakokat. Egyszer a reneszánsz értelmes rendjét, máskor a középkor robusztus arányrendszerét fedezhetjük fel ábrázolásaiban. Többnyire azonban keveredik ez a két világ. Leggyakrabban használt színe a kék és a piros; ritkábban fordul elő a barna és a zöld. De nem is elsősorban ennek vagy annak a színnek a használata jellemzi Hajnal Gabriella munkáit. Jónás (műhelyraji részlet)