Budapest, 1975. (13. évfolyam)

6. szám június - Kövendi Judit: Portré vázlat Preisich Gáborról

PREISI CH l'.Á B » U kerete a város fejlődésének, szabályozó eszköz a lakástelepítésre, ipari üzemek, jelentősebb intézmények elhelyezésére, a parkhálózat, a közlekedési hálózat és a közműhálózat fejlesztésére" — írta cikkében Preisich Gábor. Természetesen a tervet időről időre felül kell vizsgálni, szükség esetén módosítani. De az elfogadott tervet be kell tartani! Ötletszerű változtatások helyrehozhatatlan hibákat szülhetnek... De hát mi a kritériuma annak, hogy egy távlati terv biztosan jó, amikor nincs ellenpróba? — kérdeztem. Az igények, a szükségletek tudományos alapossággal végzett, széles körű felmérése ötvöződik koncepcióvá a rendszerező, a szintetizálásra képes építész fejében. S mivel a jóváhagyott terv: keret — lehet, sőt kell is időnként módosítani, aváltozó, fejlődő igényekhezigazítva. Egyébként csakugyan nincs a kezünkben biztos eszköz a kontrollra; erre majd száz év múltán kerülhet sor. (Mindenesetre elgondolkodtató, hogy már a legelső, a századeleji fejlesztési elképzelések is például 2 millió lakossal számoltak!) Preisich Gábor az általános rendezési terven kívül számos más jelentős városrendezési tervet készített, a többi között a Belváros és több lakótelep tervét. Építészeti ambícióit sem adta fel, a felszabadulás óta is — elveinek megfelelően teammunkában — több épületet tervezett, számos tervpályázat díjnyertese. Könyveket, építészeti problémákat feltáró cikkeket, Budapesttel kapcsolatos demográfiai, szociográfiai tanulmányokat ír, építészeti-városrendezési ankétokat szervez. Csak bámulom: honnan meríti fáradhatatlanságát, s azt a derűt, ami látszólag kiapadhatatlanul árad belőle? Az íróasztala fölött felfedeztem egy kis táblát, a következő felirattal: „Az optimizmus az egyetlen lehetséges munkahipotézis minden felelős ember számára." (Gábor Dénestől származik a mondás.) Hasonlóképpen bámulatra méltó koncentráló képessége, aminek most magam is tanúja voltam. Otthonában beszélgettünk. Nagy családban élnek; három lánya közül kettő családostul mellette lakik. Ahogy érkeztek haza a családtagok, az unokák, mind bebeköszöntek, az ölébe felkapaszkodó s őt barátian „Gabi"-nak tituláló unokát türelmesen tartotta karjai között — de a témából, a mondanivalóból nem zökkent ki egy percre sem. A felesége mesélte: az ostrom alatt férje egy füzettel ment le a pin-Könyvborltók (Tahin Gyula reprodukció) cébe, nem látott, nem hallott maga körül semmit, csak rótta a sorokat, szőtte a terveket: mit kellene Budapesttel csinálni, hogyan lehetne a várost megújítani, modernizálni, lakosságának egészségesebb környezetet teremteni? „Engem néha elmarasztalnak a harmonizálásra való hajlam vétkében"— mondta a többi között. Erről azt gondolom: félreértik Preisich Gábor alapállását, aki a szintézis megteremtésének kényszerében él. Munkálkodásának tehát a célja, az értelme, a végeredménye csakis egy magasabbrendű harmónia megteremtése lehet. Hogy ehhez milyen módszerrel jut el, abban valóban szerepet játszhatnak alkati adottságai — tehát harmonikus lénye is. Az mondjuk, természetes, hogy az urbanisztika minden résztudományával foglalkozik; az már meglepőbb, hogy Radnótit, Weöres Sándort éppúgy idézi emlékezetből, mint Arany Jánost és Vörösmartyt, otthonos a világirodalomban, rendszeres tárlatlátogató; s az arculat teljessége kedvéért jegyzem föl: autót nem vezet, de úszik, szeret evezni, sízni s minden sportnál nagyobb felüdülést szerez számára, ha szigligeti kertjében kaszál • • • Preisich Gábor 1962-ben kapott Ybl-díjat. 1969-ben címzetes egyetemi tanár lett. Ugyanez évben kapott Pro Urbe aranyérmet. 1972-ben lett — Budapest városrendezési problémáit tárgyaló értekezése alapján — a műszaki tudományok doktora. A Herder-díj elnyerése eléggé váratlanul érte. „Hogy tevékenységemre felfigyeltek, az — személyemen keresztül — a magyar városrendezés színvonalának nemzetközi elismerését jelenti. Nyilván az Is hozzájárult, hogy bármerre megfordultam a világban, mindig összevetettem a budapesti problémákat más városokéval, a tapasztalatokat összegeztem, igen sokszor ismertettem külföldi új városrendezési eredményeket idehaza — és sok előadást tartottam Budapest fejlesztéséről külföldön, sok tanulmányt publikáltam külföldi szaklapokban is." „Ha hosszú működésemre viszszatekintek — mondotta végezetül —, Budapest fejlődésére gondolok, és még fennálló hiányosságaira. Jólesik nekem az a tudat, hogy képességeimhez mérten én is hozzájárultam ehhez a fejlődéshez, nem csak abban, amit alkottam-terveztem, de abban is, hogy milyen hibákat sikerült elhárítanom. Munkásságom végső mérlegét azonban a város lakói készítik majd el." Kövendi Judit 14