Budapest, 1975. (13. évfolyam)
1. szám január - Testnevelés és sport
ban kialakult összetételhez, mégis igen jelentős változásokon is átment. Néhány kiemelt adat: az országos méretű tőkés koncentráció mintegy tükrözte, hogy a bizottság összetételében csökkent a kis- és középipar képviselete, 12,8 százalékról 5 százalékra, ugyanígy a kereskedelem középrétegeinél is 17,4 százalékról 13,9 százalékra —, viszont nőtt a nagyipar és a bankok képviselete, önmagukhoz viszonyítva átlagosan 50 százalékkal. Már ebben a korszakban jelentkezik egy új probléma, a jogászok és tisztviselők igen magas aránya, ami 1915-ben elérte a 40%-ot. S ez a folyamat a Tanácsköztársaság rövid időszakától eltekintve 1945-ig megállíthatatlanul haladt előre. 1920-ban a közigazgatási bizottságban az ügyvédek és tisztviselők az összes tagok 52 százalékát, 1930-ban már 65 százalékát tették ki. Ez csak igen kis részben jelenti azt, amivel a kortársak igyekeztek e jelenséget magyarázni : a közigazgatási gyakorlat szükségessége. Sokkal inkább a társadalmi bázis beszűkülését jelzik a számok, s azt, hogy a rendszer tényleges társadalmi bázisának, az ún. keresztény középrétegeknek igyekeztek teret engedni, illetve erőszakos módon is ezt biztosítani. Jellemző adalék, hogy a hivatalnokok előretörésének időszakában a korábban igen jelentős pedagógus képviselet 1 százalék körülire zuhant vissza. 1919 után az ellenforradalmi rendszer lényegéből következően önkormányzatról nem beszélhetünk sem jogilag, sem politikai tartalmát illetően. A Horthy-korszak törvényeinek célja nem a helyi önkormányzat léte volt, hanem az, hogy politikai rendszerüket az önkormányzat formájának a fenntartásával biztosítsák. Tarjányi Sándor már említett összeállítása a fővárosi törvényekről ezt a folyamatot gazdagon illusztrálja. A kapitalista városigazgatás szervezésének problémái gyökerükben tárják elénk a szavakban kinyilvánított jogrendszer és a ténylegesen érvényesülő joggyakorlat helyenként súlyos ellentmondásait. Ezek a kapitalista városvezetés egész korszakán végigvonuló ellentmondások azonban nem azonos súlyúak; és a fasizmus felülkerekedésével a nyilas városvezetés a már évek során illuzórikussá is vált autonómiát felfüggesztette. A társadalmi érdekek fokozatosan háttérbe szorult küzdőterét most már a diktatúra nyílt uralma foglalta el. Marton László: Dózsa (Kotroczó István felvétele) 19