Budapest, 1975. (13. évfolyam)

3. szám március - Konrádyné Gálos Magda dr.: A Pannónia, a Hungária, a Margitszigeti Nagyszálló

nyom járt embert". Levelükre a kisorosziak sürgős választ kértek, de hogy kaptak-e, nem tudjuk, mert az ügy folytatásának nincs nyoma az iratok közt. 1750-ben a koronauradalmi Visegrád és a Zichy-család óbudai uradalmához tartozó Bogdány között tört ki határvita, mégpedig azért, mert a visegrádiak május 8-án „Bogdán felé való Halyagos hegynek (ma: Hajiékos-bérc) Kis és Nagy Eresztő közt lévő oldalán megfogtak hársfákat hámozó bogdányi két gyermeket és egy leánt". A viszály ügyében a Királyi Tábla embere 15 tanút hallgatott ki. A vallomások és a határmegállapítás szerint a Visegrád—Bogdány közti határt a Dunától kezdve a Kisoroszi-patak medre alkotja, egészen „az hegy tetein levő tócskáig, vagyis Förtőig"; innen nyugat felé fordul a határ, elhalad a Sdstd mellett (ma is Sóstó). Tovább nyugat felé, egy hegynek észak felől való ormában a Sólyom Kő nevű kőszikla szolgált határjelül; ezután a határ érintette a Barátkőnél (ma: Barát-halom) levő hosszú, négyszögletes kősziklát, amelyet szintén határjelnek tartottak. A határ „Barát Kőtől jobb kézre nap nyugat felé fordul és Erdő Annya névő völgyön keresztül Közép-hegy farkánál, ezután pedig Vízverés névő másik völgyen (ma: Vízverés-nyereg) hasonlóképpen keresztül által mégyen Apát Kútnak" (e forrás nevét az Apátkúti patak, Apátkúti völgy tartotta fenn). Innen kezdve „azon Apát Kútnak a minémő folyása vagyon egész Sz. Lászlói Patakig (ma: Apátkúti-patak), hasítja bogdányi földet visegráditól". A tanúk közül a 70 éves Kanász Pál elmondta, hogy mikor 18 évvel korábban 10 esztendeig kanászként szolgált Bogdányban, a fent leírt határokig „mindétig békével járt az uraság sertéseivel". Több tanú vallotta, hogy amikor az Apátkút fölötti hegy oldalában a budai és szentendrei pintérek dongafát faragtattak, a tótfalusiak pedig kompnak való fát vágtak, az értük járó pénzt mindig a bogdányi földesúrnak fizették. Marussy József 64 éves pócsmegyeri lakos, aki „kicsinségitűl fogyást 25 esztendeig lakott bogdányi helségben", elmondta, hogy „Apát kútját hallotta mindétig bogdányi határban lenni, amint is azon kút mellett bogdányiaknak boglya szénáik voltanak, mivel pediglen azon szénát Bogdányba által hordani nem lehetett, hanem télen marhájokat oda hajtván, ott teleltették 42 békével, senkitűi nem háborgattatván ; a fátensnek is ott marhája lévén, számtalanszor kiment látogatására". Három évvel később a pilisszentlászlóiak — földesuraik, a pesti pálosok parancsára — lerontották a Visegrád-Bogdány közti határjelek egy részét, legelőször is az Úr Asztala (ma: Urak Asztala) nevű kőszikláról a rajta lévő keresztet, mert ezt a területet maguknak vindikálták. A szentlászlóiaknak, illetve a falut birtokló pesti pálosoknak szinte valamennyi határos helységgel volt vitás ügyük. A Szentendre és Szentlászló közti viszályról 1754-ből maradt fenn egy határjárási és tanúkihallgatási jegyzőkönyv. 1762-ből pedig a Szentendre—Szentlászló, illetve Szentendre—Pomáz közti vitás határvonalról készült térkép. 1754-ben a határjárást a Szökrénykő nél (ma: Szekrény kő) kezték, ahol „öt határ ütközik, tudnia illik: Sz. Endrei, Leányfalussi, Tóthfalussi, Bogdányi és Sz.Lászlai". A határ innen déli irányban indult, keresztezte a Fahordó utat, majd völgynek le, hegynek föl, a Csarapanszka dolina nevű völgy fölötti hegy tetején egy nagy kerek sziklát érintett, amelyet a helybeliek Kő Kútnak neveztek, mivel a közepén levő mélyedésben összegyűlő vizet a pásztorok fel szokták használni. Tovább haladva, több „emberi kézzel megrovátolt" határkövet érintettek, majd elértek a Török hányásnak nevezett földhányáshoz, amely a Mihalova luka alias Hosszú rét (ma is: Hosszú-rét) fölött jelölte a Szentendre—Szentlászló közti határt. Ezután a határjárók a Pipiske parlagon átvágva leereszkedtek egy völgybe és jobbra fordulva, keresztezték a Szentlászlóról Szentendrére vivő utat (a mai országút vonalában). Tovább haladva dél felé, átvágtak a Disznósárkon, majd egy hegy tetején ismét két határkőhöz értek (az egyiket alakjáról Akasztó Kőnek nevezték); ezután keresztülmentek a Száraz patak nevű mély, száraz árkon, majd bükkfaerdők közt felkapaszkodtak a Kecske Bérezre. Ennek köves gerincén az egyik határkövet Boglya Kőnek nevezték. Innen leereszkedtek a Szentendrei, másnéven Királykút patak (ma: Bükkös-patak) völgyébe, amelynek túloldalán a Somos-hegyre (ma: Somfej-hegy) vezető gyalogösvényalján, a Pomáz-Szentendre-Szentlászló hármashatárnál végetért a határjárás. Az 1762-ben készült Szentendre—Szentlászló—Pomáz határát ábrázoló térképén a határjárásban szereplő helyneveken kívül még a következő nevek fordulnak elő: Leány-hegy, Rózsás-hegy, (ma: Rózsa-hegy) Demer-kapu (ma: Dömör-kapu). Egy 1778-ban készült térképen ezen a tájékon még a következő, ma is élő helyneveket találjuk: Kapitány-hegy, Sikáros-patak, Mats-kaluk. Atanúvallomásokban a helyneveken kívül sok apró, de érdekes — mert másutt fel nem lelhető — adalékot találhatunk a XVIII. század első felének életviszonyaihoz. Pásztor Mihály 50 éves pócsmegyeri lakos, aki „ennek előtte mintegy 38 esztendővel édes attyával ökör csordásul szolgált Sz.Lászlai helységben egy esztendeig", majd pedig „15 egész esztendekig" Szentendrén pásztorkodott, tanúsította, hogy „azon kövekig mindétig békével bocsájtotta gondviselése alá bizott marháját". Melicher Márton 65 éves tótfalusi lakos, aki 37 évig lakott Szentlászlón, jól emlékezett arra, hogy a Mihalova luka nevű rétet (szerb név, magyarul: Mihály rétje) minden esztendőben egy Mihály nevű szentendrei lakos kaszálta, „maga a fátens édes attyával együtt azon ember számára pinzért kaszálván, s föl gyűjtvén szénáját fél tallér füzetésért Sz. Endrére hordták edgynehány esztendőben"; „ha azon határköveken belül fát vágtak is Sz. Lászlaiak, aztat Sz. Endreiek gondviseletlenségek miát cselekedték, mivel az erdőre kevés gondgyok volt; sokszor magoknak Sz. Endreieknek adták el a fát, mellyet valóságos Szent Endrei erdőn vágtak". Zsíros Tamás 97 éves váci ember 42 évvel azelőtt Zichy Péter gróf szentendrei kondása volt, s „tizenegy esztendőbéli kondás pásztorságában mindenkor Sz. Endrej erdőkben járván nyájával, tapasztalta, hogy azon határ kövekig akkori Sz. Endrej lakosok fát vágtak békével, a fátens is legfőképpen amikor makk termett, azon kövekig békével bocsátotta maga nyáját". Kurecsevics János 64 éves csobánkai lakos onnan szerezte helyismeretét, hogy „iffiú korában számtalanszor vadászott szarvasokra Sz. Endrej és Sz. Lászlai határokban"; Kecskés Tamás 61 éves bogdányi ember pedig „Sz. Endrej határban az Uraságh számára számtalanszor vadászott." A Szentlászló és Visegrád között 1759-ben létrejött egyezségből ismerjük a két helység közti határ leírását. A határjeleket kitűző bizottság, amelyben