Budapest, 1974. (12. évfolyam)

11. szám november - Dr. Radnai Lóránd: A Roosevelt téri új irodaház

mek (a legidősebb még anyja nevét viseli), egy házaspár mint ágyrajáró és még egy nagyleány, szintén mint ágyrajáró. Ágyrajárókat kell tartanunk — magyarázza a bérlő felesége —, különben nem bírnánk el a nagy házbért. Az ágyrajárók személyenként rendesen egy korona hatvan fillért szoknak fizetni hetenként. Egy másik lakás ugyanitt. Csak egy kicsiny szoba. Bútorzata két ágy, két szék. A főbérlő egy tanult munkás. Ennek a nővére egy kocsissal együtt, kivel közös háztartásban él, egy ágyat bérel. A háziúr és egy műasztalos lakásán kívül ez a legkevésbé túlzsúfolt lakás az egész házban.JEgyáltalán: „ennél kényelmesebben" alig laknak az egész vidéken. íme, még néhány példa. Az egyemeletes Nagy-féle ház egyik lakásában — egy keskeny szoba-konyhában — három család lakik együtt. A főbérlő feleségével és egy kisleánykájával, egy fiatpl villamoskalauz a feleségével és egy szintén fiatal rőfössegéd, ugyancsak a feleségével. Ez a négy személy mint ágyrajáró lakik itt. A két fiatalasszony testvér. A lakásban mindössze két ágy van. Két ajtóval odább egy esernyőkészítő mester lakik, ugyancsak egy szoba, konyhából álló lakásban, összesen kilenced magával, éspedig nejével, férjezett leányával, vejével, négy gyermekével és unokájával. Ebben a házban 15 olyan lakás van, amelyet több házaspár bír együtt. Ágyrajáró nélkül levő lakás alig van ezen a tájon. A Nagy-ház egy lakásában, egy önálló szabómesternél kilenc ágyrajáró lakik, nők-férfiak vegyest. A levegő ezekben a lakásokban egyszerűen elviselhetetlen. Az embert gyakran ájulás környékezi. Ha ily lakásokból kiértem a piszkos udvarra, mindig mohón szívtam magamba „a friss levegőt", akárcsak a budai hegyek között járnék. Kivételképpen azonban oly lakásokra is akadtam, ahol nagy tisztaság uralkodott. így egy kétemeletes ház egyik lakásában, ahol két gyomai napszámoscsalád négy apró gyermekükkel és három felnőtt rokonukkal lakik együtt. A két asszony el is mondta, hogy egész nap egyebet se tesznek, mint takarítanak. A többi lakásokban már csak azért sem fordíthatnak sok időt a takarításra, mert az asszonyok már kora reggel napszámba járnak, vagy ha ezt nem teszik, otthon diót hámoznak. A törött dió, melyet az üzletekben árusítanak, nagyrészt ezekből az odúkból kerül ki. Itt aránylag csak kevés helyen kell kitölteni a számlálólapok ama rovatát, mely a foglalkozás nélküliek eltartójáról szól. Nemcsak az asszonyok, hanem már a 11—12 éves gyermekek is napszámba szoktak járni. Mennyi a kereső — és mily csekély a kereset! Anépszámlálási nyomtatványok közül kétségkívül a gyermekszámláló pótlapok fogják a legérdekesebb dokumentumokat szolgáltatni, feltéve, ha azokat helyesen töltötték ki. A gyermekpótlapok kibocsátására az a körülmény indította fővárost, hogy a budapesti analfabetizmus okát megtudja. A munkáslakta vidéken meglepően nagy azok száma, akik a betűvetést nem értik. A negyven éven felüli, nem Budapesten született egyéneknél már kivétel az írni-olvasni tudás. Azonban a fővárosban született e korban levőknél is nagy az analfabéták száma. Ámde ami különösen meglepi az embert, az az ifjabb budapesti generáció analfabetizmusa. Tizenhat-tizennyolc éves leányok, tíz-tizenkét éves fiúk nem tudnak írni-olvasni. Viszont olyanok, akik nem analfabéták, legtöbbször csak egy-két osztályt végeztek. Mi ennek az oka? Erre a „számlálóbiztos megjegyzése" című rovat van hivatva kimerítő választ adni. A Grünfeld-féle földszintes ház egyik lakásában négy lánytestvér közül — a legfiatalabbik tízéves volt — egy se látogatta még az iskolát. Miért? A szülők dolgozni jártak, a legidősebb lánynak pedig otthon vigyázni kellett a fiatalabbakra. Mikor ez tizenegy éves lett, eljárt napszámba, és a rákövetkezőnek kellett a gyerekekre vigyázni. Most már, a legkisebb kivételével, mind napszámba jár. Ezt állítólag a jövőre iskolába akarják adni, hogy a testvérek közül legyen legalább egy olyan, aki írni olvasni tud. Másutt a következő felvilágosítást kaptam: A szülők napszámba járnak, és nincs „érkezésük" a gyerekek beiratására. Egy helyen megkérdeztem, hogy miért jár a gyermek, aki már tízéves, csupán II.-ba? Azt felelték: a gyermek rosszul tanul, egy osztályt többször kell járni. A szülők egész nap távol vannak hazulról, nem ellenőrizhetik a gyereket, aki gyakran elkerüli az iskolát. Ilyen válaszokat nagy számmal kaptam. De voltak másfélék is. Ezek közül kettőt ki akarok emelni úgy, ahogy azokat a számlálólapokra feljegyeztem. Az egyik feljegyzés így szól: A két gyermek — az egyik hét-, a másik kilencéves — csak felváltva jár az iskolába, és ez is csak akkor történik, ha az időjárás kedvez. Mert a két gyermeknek csupán egy pár cipője van, az is rongyos. A másik feljegyzés, mely egy szegény dohánygyári munkásnő tízéves törvénytelen gyermekére vonatkozik, a következő: A gyermek állítólag be van Íratva az I-ső osztályba, de nem jár iskolába, mert nincs cipője. Erről magam is meggyőződtem. Ebben a hidegben a gyerek mezítláb szaladgál az udvarban. A szilveszter éji népszámlálás után a lapokban ismertetés jelent meg ama borzalmas állapotokról, melyek a számlálóbiztosok előtt feltárultak. Azok a lakások azonban tömeglakások voltak, ahová éjjelenként az úgynevezett Lumpenproletariat szokott meghúzódni. Ámde az imént felsorakoztatott adatok a dolgozó proletárságra vonatkoznak, és úgyszólván általános jelenségeket tüntetnek fel! A táplálkozási viszonyok iránt nemigen volt alkalmam érdeklődni. Ámde jellemző, hogy itt a lakosok nem azt panaszolták fel előttem, hogy drága a hús, hanem hogy drága a kenyér! Megírták a lapok, hogy némely helyen vonakodtak megadni a biztosoknak a kért felvilágosítást. Egy miniszteri tanácsos állítólag egy biztost meg is sértett volna. A munkáslakta vidékeken azt hiszem, ilyesmit nemigen tapasztalhattak a biztosok. Engem minden lakásban a legnagyobb előzékenységgel fogadtak. (1911) A Margit-híd (MTI-Fotó Járai Rudolf felvétele) 35