Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Devecseri Lászlóné: „Anya Városunk” történetírásának kezdetei

további fejezetekben a földrajzi környezet, a kormányzás, a házak, lakosok, a vallás és az egyházak, a tudományos és jótékony intézetek, az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, az adóviszonyok stb. leírását adja. De nemcsak az 1851-es állapotokat rögzíti, hanem minden témánál elmondja — igen részletesen — a kialakulást, a változást, vagyis minden részterületet történetiségében ábrázol. így műve, melyet városleírásnak szánt, a két város 1851-ig összefoglalt, részletes várostörténete. Az eseménytörténet tárgyalásán erősen érződik a Habsburg-párti elfogultság. Szapolyai János és I. Ferdinánd harcát elemezve, az utóbbit kegyes uralkodónak állítja be, akinek legfőbb óhaja volt „alattvalóinak vonzalmát és szeretetét minden úton és módon megnyerni". Ezért adta ki János király után ő is 1528-ban kegylevelét, hogy a budai polgárok kiváltságait biztosítsa. A magyarok azonban Ferdinándnak „legszentebb célzatú adományozását" nem méltányolták. . . Még szembetűnőbb részrehajlása a közelmúlt eseményeinek előadásában. I. Lipótot — Zrínyi, Nádasdy, Frangepán lefejeztetőjét, II. Rákóczi ellenfelét — következetesen „Nagy Leopold"-nak címezi, „fejedelmi kegyéről" áradozik az 1703-as szabad királyi várossá „emelés" miatt. Palugyay az 1848—49-es forradalom és szabadságharc szemtanúja volt, az ostromot a budai várban vészelte át. Dicsőíti Hentzi tábornok nagyságát, igazolni igyekszik Pest értelmetlen bombázását, s a magyar sereg kudarcait alig palástolt kárörömmel részletezi. A két város közötti ellentét élesítésére törekszik. Budát sokkal többre értékeli, mint Pestet. Az a szándéka, hogy elhitesse: Buda most is német város. Ezt akarja alátámasztani a címlapon mottóként közölt Deák-idézettel is: „Idegen elemek valónak azok, mikből kir. városaink egykor alakulni kezdettek, és őseink elmulasztották ezen idegen elemeket a nemzettel egybeolvasztani." Nem győzi dicsérni Buda csendjét, erkölcseit, vallásosságát, amely „tökéletes ellentéte Dunántúli zajtenger folytonos hullámival küzdő testvérének"— azaz Pestnek. A dagályos fogalmazás mögött egyszerűen a forradalmi mozgalmak színhelyének megvetése húzódik meg. Azt ellenben kelletlenül említi meg, hogy a hajdan viruló életnek nyoma sincs a balparti fővárosban. A könyvtárak, a múzeum pénzhiány miatt nem működnek, az Akadémián tilos gyűléseket tartani, a város tetszhalottként fekszik. De az évek haladásával enyhültek az elnyomó kormányzat rendszabályai is. 1859-ben egy újabb, a fővárossal foglalkozó mű lát napvilágot: Budapest (!) és környéke. Eredeti képekben rajzolta Rohbock Lajos. A történelmi és helyirati szöveget írta Hunfalvy János, a FA. T. Ak. I. tagja. Pest. Lauffer és Stolp tulajdona. Hunfalvy könyvének terjedelme 243 oldal, de ebből is 50 oldalon a Budapest környéki helységek leírásával foglalkozik. Kevés eredeti oklevelet közöl, alig hivatkozik az előző történetírókra, városleírásokra, kevéssé terheli elbeszélését statisztikai adatokkal, számokkal. A két város intézményeinek keletkezését, fejlődését csak nagy vonásokban vázolja. Az író nyilvánvaló célja: olvasmányos, népszerűsítő mű létrehozása. Újdonsága a bevezető várostörténeti résznek, hogy végig „Budapest"-ről beszél, összefonja a két város történetét, már könyvének címében is, ellentétben minden eddigi várostörténet-íróval. Bizonyos, hogy a nemzeti élet erősítése és a két város egyesítésének szándéka vezette. A politikai események előadásában eltér Palugyaytól. Korrekt, szakszerű, tárgyilagos; szó sincs Ferdinánd kegyességéről, „Nagy Leopold" helyett I. Lipót-ot ír, az 1686-os események pontos leírására szorítkozik, az 1848-as időkkel kapcsolatban már nemcsak ,,felkelők"-ről beszél (mint Palugyay tette, hogy elkülönítse őket a magyar nép egészétől), Kossuthot megnevezi, nem pedig „izgató"-ként emlegeti, mint 1852-ben Palugyay. Buda1849-i ostromával kapcsolatban lelkesen ír a honvédseregről: „Barát és ellenség kénytelen vala a honvédek bátorságát és vitézségét elismerni." A városleírás kapcsán érdekes híradást kapunk a fővárosi társadalom hangulatáról, ellentéteiről — és az író állásfoglalásáról is. A passzív ellenállás még mindig tart, az emberek otthonaikba zárkóznak, tartózkodnak a vigalmaktól, a társas élettől. A cenzúra enyhülését mutatja, hogy Hunfalvy ilyen mondatokat sző munkájába a magyar nyelvről: Bár a hivatalos nyelv a német, de „ha némely elfajult körök divatját nem követjük, magunkat el nem hagyjuk, hanem a magas kormány intésére (!) hallgatunk. .. akkor... vallhatjuk, hogy a magyar nyelv az őt illető helyet ezentúl is elfoglalandja". Ám nemcsak azért ítéli el „az elfajult körök"-et, mert a magyar nyelvet nem beszélik, hanem gőgjük és elzárkózottságuk miatt is. Látja, hogy a főurak és a nemesek kizárják maguk közül az ipar, a kereskedelem, sőt az irodalom és a művészet embereit is. Hiányolja az élénk szellemi életet előmozdító társulások kialakulását. Szomorú társadalom rajzát azonban Vörösmarty verssoraival fejezi be: „Még jőni fog, még jőni kell egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán." Sokat változott a világ az utolsó városleírás megjelenése óta. Hunfalvy könyve bizonyára nagyon sikeres munkának számított, könnyű stílusa, nemzeti érzelmű mondanivalója — és gyönyörű illusztrációi miatt. A Rohbock bűbájos rajzai után készült metszetek az olvasó elé varázsolják a két város falusias részleteit (ráczvárosi szüret, pesti piacok, falusi árusok, temetői kép, kocsik, lovak, szarvasmarhák az utcákon stb.), a megragadó buda-pesti látképeket, a Lánchidat, a Nemzeti Múzeumot, az azóta lebontott Városházát, a Császármalom és a Császárfürdő épületét stb. Ezek a metszetek számunkra is pótolhatatlan értékűek az elmúlt század közepének idézéséhez. Befejezésül összegezzük ezeknek a korai várostörténeti műveknek az érdemeit: — összegyűjtötték a két város kialakulását, fejlődését bizonyító okleveleket; — megállapították Pest és Buda nevének eredetét; — tisztázták a városok kialakulásának időrendjét, a fejlődési különbségeket; — rendszerezték az 1686-os ostromra vonatkozó gazdag eseményhalmazt; — kortársi szemmel, élethűen ábrázolták a XVIII. századi újjáépülést és a XIX. század első felének átalakuló világát. És mindez együtt nem is kevés. E munkák nélkül bizonyára nem vállalkozhatnánk átfogó, tudományos összegezésre „Anya Városunk" történetéről. 41