Budapest, 1974. (12. évfolyam)
10. szám október - Preisich Gábor — Szűcs István: A budapesti agglomeráció
emeletes iskola romantikus kertje, majd a Dénes út túlsó oldalának tágas légtere is oldja a feszültséget. (Persze, ha az épület körül a fakivágás folytatódik, a most még menthető helyzet megváltozik!) A műemlékileg restaurált és védett romantikus kápolna (1818) után a Magyar Filmlaboratórium Vállalat hatalmas területet lefoglaló épületkomplexumához érünk. Lefelé haladva a beépítettség egyre intenzívebb, majd az alsó szakaszon eléri a telítettség határát! A másik oldalon viszont változik a helyzet. Az Árnyas út és a Budakeszi út találkozásától lefelé néhány műemlékileg értékes villa és annak kertes környezete áll — további megőrzésük és fenntartásuk elsőrendű érdekünk! A Budakeszi út 38. számú, földszintes, klasszicista villa kiemelt műemlék. Hild József építette saját használatára 1844-ben, majd az 50-es évek közepén eladta. Az eredetileg 4 oszlopos, kiemelkedő portikuszos középszárny háromszögalakú timpanonnal zárul, előtte széles lépcsőzet. Az épületet 1889-ben bővítik; mindkét oldalán egy-egy alacsonyabb, ugyancsak timpanonnal koronázott oldalszárnyat építenek hozzá. Környezete, 2—3 holdas kertje nagyon elhanyagolt, a kerítés hiányos, a közelebbi és távolabbi melléképületek a romosság határán. Növényzete értékes, jobb sorsot érdemel. Legalább 20 méteres mammut fenyő mellett sudár hársak, juharok és vadgesztenyék. Festői adottságú kertje jelen állapotában a Budakeszi út szégyene! Ugyancsak műemlék a 36. szám alatti — a feltehetően Ybl Miklós által épített — magasföldszintes, romantikus villa (1850 körül). Homlokzatát a falpillérek 3 mezőre tagolják. A széles középsőt 3 árkádos loggia uralja, amelynek a szélességéhez impozáns lépcsőzet csatlakozik. Valamikor a tengelyt mély kerti háttér hangsúlyozta, ezt azonban a déli gyermekotthon részére elkerítették; így most a kertet — az épület közelében — a hálókerítés kettévágja. (Mindkét kertrészt gondosan ápolják.) Műemlék jellegű a Budakeszi út 32. számú emeletes nyaraló. A kastély formájú épületet feltehetően Hild József tervei szerint építették (1840 körül). 1930-ban panzióvá alakítják át, s az eredetileg nyitott tornácot befalazzák, a ház belsejét is megbolygatják. Most sok a lakója; ennek a jó hektárnyi kert látja a kárát. Még maradt néhány szép fája, különösen a Zugligeti úttal határos -részen. Ugyancsak műemléki a Budakeszi út 26. szám alatti kis villa, eklektikus kiképzéssel. 1875 körül épült, favázas szerkezettel. Négy toszkán oszlop tartotta előugró lugassal, felette kazettás berakású faműves faragás. Gondozott kertjében egészséges növények: kovácsoltvas kapuja mellett sudár, magas cseresznyefa, óriási kőris, hárs és juharok. Műemlék jellegű a szomszédos, 24. számú villa 1875 körüli eklektikus épülete. Érdekessége a keleti és déli oldalán elhelyezett külön 4 oszlopos tornác; felettük háromszög alakú timpanon. Kis kertje gondozott, gyönyörű császárfájának messzi környéken nincs párja. A klasszicista, oszlopcsamokos Gondűző villa épülete (Budakeszi út 20/c). az Iparművészeti Főiskola tekintélyes kertjébe került. Az 1845 körül épült villát jelenleg könyvtárnak használják. A szép környezetű, kúria jellegű házat most tatarozzák. Kereken 3 kilométer hosszú a Budakeszi útnak a Szilágyi Erzsébet fasor és a Ságvári liget közötti része. Ebből a határoló erdőre jelentékeny hányada esik, s ugyancsak lényeges a nagy parkos területre jutó szakasza. A szorosan beépített terület aránya az utóbbi évtizedben erősen megnőtt a zöldterületnek tekintHető részek rovására, és félő, hogy az alsó szakaszon, de szigetszerűen a középen is megkezdett, folyamatos építkezés egyre jobban belevág a kimondottan erdőövezetbe. Felvetjük tehát a Budakeszi út részleges védetté nyilvánítását! A magasépítési tevékenységet itt a minimálisra kellene korlátozni, hogy a főváros ezen zöld kapuja a közelebbi és a távolabbi jövőben is az egészségvédelmet szolgálja. Meg kell vizsgálni annak a lehetőségét: miként lehetne a Budakeszi út műemlékileg nyilvántartott objektumaihoz hasonlóan a többi, ma még osztatlan, nagyobb területekre is kimondani az építkezési tilalmat? Hogy a ma még szabad területek birtokbavételével a Budakeszi úton egy fokozatosan kiépülő parkerdő láncolat keletkezhessen. Csak radikális és gyors intézkedés vezethet célhoz — ellenkező esetben elfogy a kertes övezet, s a zöldterület is, ahogy azt a Budakeszi út alsó, beépült szakasza s a középső részén megkezdett építkezések mutatják. 5 akkor ez a negyed is a Martinovics hegy, a Rózsadomb és a Szabadsághegy_ déli lejtőjének sorsára jut! A Budakeszi út 20/c sz. alatti klasszicista jellegű „Gondűző" villa; jelenleg az Iparművészeti Főiskola könyvtára Csigq László felvételei 34