Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Preisich Gábor — Szűcs István: A budapesti agglomeráció

a város közigazgatási határain belül helyezzük el. Határozottan fel kell lépnünk az olyan tendenciák ellen, hogy például a budai hegyvidék, vagy a Duna-kanyar festői szépségű vidékein, Budaörsön, Budakeszin vagy Szentendrén többemeletes lakótelepekkel rontsuk el a táj jellegét és üdülési értékét. Térjünk még vissza a lakástelepítési kérdésekre, és vizsgáljuk meg ezeket a lakásszükséglet, illetőleg a népességszám növekedésének oldaláról. A lakásszükséglet két részből: mennyiségi és minőségi lakáshiányból tevődik össze. A mennyiségi lakásszükséglet mértéke az, hogy a lakások száma ne legyen kevesebb a családok és az egyedülállók számánál. A budapesti agglomerációban a mennyiségi lakáshiány ma kb. 120 ezerre tehető (Budapesten 100 ezernél valamivel több, Budapest környékén 15—20 ezer lakás hiányzik). Az általános terv készítésének alapjául szolgáló demográfiai prognózisok szerint a budapesti agglomeráció mai 2 350 ezres népességszáma a századfordulóig kb. 400 ezer fővel, azaz 2 750 ezerre emelkedik. A legutóbbi időben készített elemzések arra utabiak, hogy ez a szám felső határnak tekintendő; a tényleges lakosságszám valószínűleg alacsonyabb lesz. A demográfiai helyzet és számítások szerinti 2,6 fős átlagos családnagyságot figyelembevéve (és nem 4 fős családokat, ahogy Fodor László számol), ez további 150 ezer lakás építését teszi szükségessé. A mennyiségi lakásszükséglet ezek szerint összesen 120+150 = 270 ezer lakás építése. A további lakásépítés a minőségi lakáshiány megszüntetését — tehát lényegében az elavult, felújításra alkalmatlan, lebontandó lakások pótlását — szolgálja. Megemlítjük még, hogy a lakásépítés csak egy részének — elsősorban az állami lakásépítésnek — kell koncentrált lakásépítési területeket biztosítani. A magánlakásépítés — amely Budapesten évente kb. 4500, a környéken közel 2000 lakást produkál — nagyrészt parcellázott területeken, üresen maradt foghíjtelkeken történik. Az általános rendezési terv a koncentrált lakásépítés kb. 1/3-ára — kereken 120 ezer lakásra — beépítetlen területeket jelöl ki. A mennyiségi lakáshiány mielőbbi felszámolása érdekében a most következő években ezeknek a területeknek a beépítése alkotja az állami lakásépítés súlypontját. Erre a célra Budapest közigazgatási határán belül, tehát a központok és munkahelyek közelében - részben különböző főirányokban — közlekedéssel és közművel jól ellátható területek állnak rendelkezésre. Alapvető feladat az is, hogy egyes meglevő városrészeket fokozatosan átépítve, az értékeket megtartva, a hiányosságokat megszüntetve a városépítésnek nehezebb, de a közösség szempontjából talán fontosabb és igényesebb teendőit végezzük el. Egyes helyeken csupán nagyobb területegységek teljes rekonstrukciója útján lehet a kívánalmaknak megfelelő új környezetet kialakítani. Másutt — és ez a gyakoribb— a városrészeknek csak egyes elemeit kell felújítani, kicserélni. Nyilvánvaló, hogy a lakásépítési feladatok e túlnyomó részének területi elhelyezkedése többé-kevésbé adott és megoszlik a város csaknem egész területén. Ebben a vonatkozásban a lineárisan koncentrált telepítés tehát szóba sem jöhet. Koncepciónk szerint az üres területek beépítése után, részben azokkal egyidejűleg a munkáslakta peremkerületek átépítésére kell a súlypontot áthelyezni, ahol viszonylag kisebb áldozatok (pl. alacsonyabb szanálási arányszám) árán gyorsabban lehet nagyobb eredményeket elérni. Végül az ezután következő fázisban kerülhet sor arra, hogy a sűrűn beépített belső városrészek korszerű átépítése legyen a súlyponti feladat. A „súlypontképzés" ebben az elgondolásban az egyes feladatok közötti arányokat jelenti; az egyes periódusokban különböző típusú városépítési feladatokat párhuzamosan kell megvalósítani. így a negyedik ötéves tervben az üres, vagy csaknem üres területek (Zugló, Füredi tér, Újpalota stb.) betelepítével egyidejűleg folyik egyes peremkerületek (Pesterzsébet, Csepel stb.) központi részeinek átépítése — s megkezdődött már a külső Józsefváros rekonstrukciója is. Mindemellett Budapest és környéke rendezési tervének határozott tendenciája — az adottságok figyelembevételével és az általuk megengedett mértékben — a fejlesztés koncentrálása, fejlesztési tengelyek és súlypontok kialakítása. A koncentrált lakástelepítési javaslat 50 százalékban északi irányú fejlesztési tengelyek mentén történik; azért, merf elsősorban itt találhatók még beépítetlen, közlekedéssel és közművekkel jól ellátható, egészséges fekvésű területek. A beépítés maximális mértékét viszont egyértelműen meghatározza a tömegközlekedési eszközöknek, az e területekre vezető útvonalaknak és közműveknek a meglevő kapacitása, illetve kapacitásbővítési lehetősége. Budapest környékén elsősorban a településcsoport-központok alkotnak városias jellegű fejlesztési súlypontokat. A környék fejlesztésének mértékét mutatja, hogy a tervezésben — a már városi rangú Szentendrén és Százhalombattán kívül — több erre alkalmas településnek — köztük Dunakeszinek és Érdnek — várossá fejlesztését javasoljuk. A környék lakossága — demográfiai hipotézisünk szerint — az 1970. évi 340 ezerről a századfordulóra 460—500 ezerre növekszik, s a részükre építendő új lakások zöme — a települések jellegének és az odatelepülő lakosság igényének megfelelően — legfeljebb kétszintes épületekben, családi házakban, sorházakban, kis társasházakban létesül. A városkörnyék fejlesztését általában a meglévő — és persze korszerűsítendő — forgalmi vonalak mentén javasoltuk; ez az ottani lakosságnak a várossal jó forgalmi összeköttetést és — a középfokú intézményekig bezárólag — fejlett infrastruktúrát biztosít. Egyes településcsoportoknak, például a Budakalásztól Tahiig terjedő területnek (ahová Fodor László 80 ezer házgyári lakást javasol telepíteni ) meg kell őrizni üdülési jellegét. Más területek — Százhalombatta környezete vagy a Csepel-sziget — a budapesti ipar intenzív és szelektív fejlesztése során bizonyos mértékű ipari telepítés (jobban mondva Budapestről áttelepítés) számára kínálnak kedvező területet. Mindez nem a környéknek Budapesttől eltérő kezelését, hanem az agglomeráción belüli sajátos szerepének figyelembevételét jelenti. Az elmondottakból nyilván kitűnik: nézetünk a Fodor László tanulmányában kifejtettektől alapvetően abban különbözik, hogy az agglomeráció fejlesztését csak a főváros adottságainak messzemenő figyelembevételével látjuk lehetségesnek. A kérdés végső soron úgy vethető fel: melyek azok az adottságok, amelyek Budapestet Budapestté teszik, melyek megőrzendő és továbbfejlesztendő értékei, s melyek a megszüntetendő hátrányok ? A lényeget — leegyszerűsítve — négy tényező figyelembevételével lehetne összefoglalni : Az első és legfontosabb: az ember, azaz a város lakossága. Budapestet a lakosság társadalmi és demográfiai összetétele, az emberek magatartásmódja, viselkedése, megjelenése kulturális színvonala és igényei alapvetően meghatározzák. Mindennek kialakulását, fejlődését sokféle tényező befolyásolja; elsősorban a társadalmi-gazdasági viszonyok, ennek megfelelő intézmények és az építészeti-térbeli környezet. (Köznapi szóhasználat szerint: a város.) A várost tehát az össztársadalmi (valamint egyéni) érdekekkel összhangban kell fejleszteni. A városépítésnek a maga eszközeivel segítenie kell a társadalom fejlődését! A második tényező Budapest politikai, államhatalmi, államigazgatási, gazdasági, kulturális stb. intézményeinek összessége. Ez a város arculatának másik társadalmi oldala. A városépítés fontos feladata olyan térbeli struktúrák kialakítása, amelyek lehetővé teszik, hogy az intézményeket a lakosság gyorsan elérhesse, azokat könnyen igénybevehesse. Az új intézmények telepítésének, a lakásépítésnek, a beépítési mód megválasztásának, a tömegközlekedési és közműhálózat kiépítésének alapvetően ezt a célt is szolgálnia kell. A harmadik tényező a természetföldrajzi környezet: a Duna, a pesti síkság, a budai hegyvidék — egyszóval a táj és a város kapcsolata. Ennek kibontakoztatása, védelme, megőrzése a városépitésnek egyik legfontosabb feladata. Végül a negyedik tényező a város építményeinek összessége, az épületek és mélyépítmények; lakóházak, középületek, gyárak, utak, hidak stb.; mindezek műszaki, funkcionális és esztétikai értékei. Az építmények rendszerének (a városnak) a fejlesztése tulajdonképpen az előző három tényező függvénye. Ezt optimálisan kell megoldani, de gazdasági lehetőségeink korlátai között! A város fejlesztésének ezért alapvető feladata, hogy az építményekben rejlő anyagi és szellemi értéket megőrizze, érvényre juttassa, az értéket csökkentő hiányosságokat megszüntesse, s a lakosságnak nemcsak anyagi, kulturális, de emocionális igényeit is figyelembe vegye. A budapesti agglomeráció viszonylag lassú népességnövekedése kedvező lehetőséget teremt arra, hogy fővárosunk korszerűsítése során elkerülhessük az olyan fejlesztési módokat, amelyek sok más világvárosban aránytalan anyagi áldozatokkal és a város jellegének kedvezőtlen megváltozásával jártak. Ezért ellenzünk minden olyan elgondolást, amely Budapestet sematikusan, adottságaitól, meglevő értékeitől függetlenül kívánja fejleszteni. 31